Mi lesz a magyar bankokkal 2019-ben? Megszólal a kilenc vezér
Balog Ádám vezérigazgató, MKB

2. Az MKB Bank markáns fejlődési pályán halad, így a korábbi évek eredményeinek meghaladása már önmagában is jelentős kihívás. 2019-ben emellett továbbra is feladatunk frissen megépített digitális rendszereink és képességeink további kihasználása, szolgáltatás-fejlesztési programunk végrehajtása és a már jelenleg is folyamatban lévő fintech és egyéb terveink folytatása. Jövőre - harmadik magyar pénzintézetként - tőzsdére visszük az MKB Bankot és finiséhez érkezik az Európai Bizottsággal három éve tartó együttműködésünk is. Továbbra is nagyon észnél kell lennünk, hogy pontosan tervezzük meg az MKB helyét, útját, lehetőségeit és céljait a magyar bankrendszerben és természetesen arra is figyelnünk kell, hogy továbbra is fenntartsuk a gyors és hatékony reagálási képességünket a körülöttünk történő változásokra, lehetőségekre. Magától értetődik, hogy a teljes bankszektor abban bízik, hogy továbbra is az eddigi kedvező pályán maradunk 2019-ben, így a szektor előtt álló legnagyobb feladat az eddigi fejlődési ív fenntartása. Jövőre lesznek olyan kötelező feladataink, mint az azonnali fizetés bevezetése vagy ügyfelek újraazonosításának elvégzése. A bankszektor egészének erősödése, a pénzintézetek közötti versengés és az egyre gyorsuló digitális fejlődés nyertesei az ügyfelek lesznek, úgyhogy elmondhatjuk, hogy a jó úton haladunk.
3. Magyarországon 2019 közepén indul az azonnali átutalási rendszer. Ez minden nap, a nap 24 órájában biztosítja majd, hogy a megbízástól számított öt másodpercen belül "átérjen" a pénz a fogadóhoz, magánszemélyek esetében ez a 10 millió forint alatti átutalásokat teszi lehetővé. Ez az előrelépés a bankok szolgáltatási lehetőségeit és a fogyasztói szokásokat is jelentősen megváltoztathatja. Az MKB új digitális rendszere alkalmas és felkészült erre a kihívásra, sőt jövőre az összes számlacsomag-szolgáltatásunkat is megújítjuk. Az MKB Fintechlab nemzetközi együttműködéseink eredményeként az MKB Bank a lakossági és vállalati ügyfelei számra egyaránt készül - az új, PSD2/API előírásoknak mindenben megfelelő - digitális fejlesztésekkel, ezeket egyelőre még nem részletezném, hadd legyenek ezek meglepetések. Magyarországon először az MKB Private Banking alkalmaz robottanácsadót, amely jelentős költséghatékonyság-növekedést, még hatékonyabb ügyfél-akvizíciót, illetve ügyfél-megtartást; az MKB Private Banking ügyfelei számára az eddigieknél is proaktívabb kiszolgálást és még jobb teljesítményű befektetéseket biztosíthat. A vállalati szektorban az NHP fix révén a hosszabb futamidejű, fix kamatozású beruházási hitelek felfutására számítunk a bankszektor és MKB szintjén is. Az MKB-ban továbbra is rendelkezésre állnak az MFB pontok révén 0%-os hitelek, amelyeket vállalati ügyfeleink mellett a lakosság is igénybe vehet, például energetikai korszerűsítésre.
Simák Pál elnök-vezérigazgató, CIB

2. Változatlanul a fenntartható jövedelmező működés biztosítását tekintjük a legfőbb célunknak 2019-ben is: és ez jelenti jövőre is a legnagyobb kihívást. A kamatkörnyezet ugyan kis mértékben javulhat, azonban egyszeri, a céltartalékképzéssel összefüggő, eredményjavító tételekre jövőre már biztosan nem számíthatunk. Költségoldalon ugyanakkor változatlanul számítani kell a bérekkel és fejlesztésekkel összefüggő tételek növekedésére. Éppen ezért az a célunk, hogy az ügyfelek számára is értékteremtő szolgáltatásokon, termékeken keresztül a jutalékbevételi bázisunkat erősítsük: azon dolgozunk, hogy az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseink, beruházásaink 2019-ben még nagyobb mértékben járuljanak hozzá a jutalékeredményünkhöz. Szektorszintű kihívást fog jelenteni a júliusban bevezetendő azonnali fizetésre történő átállás, illetve az, hogy a hiteloldali növekedés ne párosuljon egyes szereplőknél túlzott kockázatvállalással.
3. Hiszünk abban, hogy egy hosszú távon gondolkodó banknak lépést kell tartania a digitalizációval, úgyhogy folytatjuk e téren a fejlesztéseket. Jövőre megújítjuk a vállalati internetbankunkat, és egységessé tesszük a vállalati front-end rendszerünket. Az I. negyedév végén megnyitjuk az első (majdnem) papír nélküli fiókunkat. Az idei évben pozitív tapasztalatokat szereztünk az ISP leányvállalatai közötti szorosabb együttműködésben rejlő lehetőségekről: ez segített bennünket abban, hogy gyorsabbá tegyük a hiteljóváhagyási folyamatunkat, hogy sikeresebben tudjuk multinacionális vállalatokat akvirálni. A gyakorlatot jövőre is folytatni szeretnénk. Mindemellett pedig dolgozunk a folyamataink automatizálásán, racionalizálásán, hogy ezzel is több kapacitást biztosítsunk az értékesítés számára. Fenntarthatóság, növekedés, digitalizáció: ezek határozzák meg a CIB stratégiai pályáját. Ezek mentén haladunk 2019-ben is: a 2018. évi eredményeink azt igazolják, hogy jó úton járunk.
Lélfai Koppány elnök-vezérigazgató, Budapest Bank

2. 2019-re nézve én optimista vagyok mind a bankszektor, mind a Budapest Bank tekintetében. Terveink szerint a Budapest Bank tovább halad a dinamikus bővülés útján, a fejlesztéseink fókuszában jövőre is a digitális szolgáltatások és az ügyfélélmény állnak majd. Ugyanakkor a bankszektor legnagyobb kihívásának a jövedelmezőség javítását tartom. A kiéleződő verseny egyre nagyobb nyomást helyez a banki termékek és szolgáltatások árazására, és bár a céltartalék-visszaírásoknak még 2019-ben is magas maradhat a szintje, ez hosszabb távon egyre csökkenő mértékben segíti majd az eredményt. Várakozásaim szerint a jelenlegi tőkearányos nyereség szint nem lesz tartható már 2019-ben sem. Így előtérbe kell kerülnie a hatékonyság növelésének az adott bank stratégiájától függő eszköztárral. Emellett jövőre minden bank számára komoly megoldandó feladatot jelent az azonnali fizetések bevezetése.
3. Az új csatornák megjelenésére, illetve növekvő szerepére számítok, legyen az fiókhálózaton túli fizikai vagy digitális csatorna. A digitalizáció a teljes bankszektor számára továbbra is hatalmas kihívás és egyben lehetőség marad. Innovatív ötletekből nincs hiány, a kérdés a hatékonyságon túl az egyes bankok informatikai megoldás leszállítási képessége, illetve ennek gyorsasága. Hosszú távú ügyfélszerzési és jövedelmezőségi szempontok miatt is elindul a gondolkodás olyan megoldások irányába, amelyek a klasszikus a banki termékek körén túlmutató szolgáltatások. A Budapest Bank hagyományosan erős a stratégiai partnerekkel való együttműködésben, ezt a versenyelőnyt szeretnénk tovább építeni, és a fent említett további területeken is újításokkal megjelenni. Célunk ezen új szolgáltatásokkal is tovább javítani az ügyfélélményt, ügyfeleink elégedettségét, ezáltal is pozitívan megkülönböztetve magunkat a bankpiacon.
Olyan biztonsági malőr történt Amerikában, ami a Trump–Putyin-csúcs minden részletét kiadta
Államtitkokat szórtak el az amerikaik egy nyilvános helyen.
Új izraeli offenzíva előtt menedékfelszereléseket szállítanak egymillió ember számára Gázába
Utána megkezdődik a palesztin területen a totális offenzíva.
Előkerült a kormány 10 ezer milliárdos beruházáslistája – durva terveket lepleztek le
Lázár János leleplezte, hogyan költik el az ezermilliárdokat a következő években.
Olyan ellentámadásba kezdett Ukrajna, hogy az oroszok csak hátrálni tudnak a fontos frontvonalon
Ukrajna ellencsapásba lendült, miután az oroszok váratlanul előrenyomultak a héten.
Rekordösszeg áramlik a feltörekvő piacokra: 250 milliárd dollár hét hónap alatt
Két évtizede nem volt ilyen lehetőség.
167 millió forintot költhet havonta a MÁV a késések miatt, milliárdokra rúg a teljes kár
Az viszont nem világos, honnan van a pénz elkülönítve.
Fegyveres katonákat vetnek be Washington DC-ben – Trump kiadta a parancsot
Az amerikai főváros utcáira vezénylik a nemzeti gárdát.
Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.
Tényleg a mohóság és lobbi miatt ilyen drága egy-egy gyógyszer?
Nehéz megdönteni azt a vélekedést, hogy a gyógyszergyártók mohósága miatt nagyon drága egy-egy gyógyszer ára. A valóság ennél bonyolultabb: a gyártók ugyanis még így kisebb... The post T


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
