
A Diákhitel Központ kedden az MTI-vel azt is közölte: ha az édesanyának több diákhitel-szerződése is van (diákhitel1, diákhitel2, nyelvtanulási diákhitel), akkor választhat, melyik tartozást engedjék el.
A gyermekek születése esetén a fennálló diákhitel-tartozás elengedése a Diákhitel Központ által e célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével igényelhető - írták.
A központ 2018. január 1-je óta több mint 3 milliárd forint értékben engedte el több ezer édesanya tartozását a diákhitel1 és a diákhitel2 esetében a második és harmadik gyermek megszületése után.
Kitértek arra, hogy a diákhitel1 és a nyelvtanulási diákhitel kamata a következő félévben is rekord alacsony, 1,99 százalék, míg a költségtérítéses hallgatók által igényelhető diákhitel2 továbbra is kamatmentes.
Ha a nyelvtanulási diákhitelt felvevő hallgató vagy volt diák a támogatott nyelvek egyikéből legalább B2 szintű (középfokú), komplex, államilag elismert nyelvvizsgát szerez, és ezt a nyelvvizsga bizonyítvány másolatának benyújtásával igazolja, akkor a bejelentés napjától hitele kamatmentessé válik a kormány kamattámogatásának köszönhetően - áll a közleményben.
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Újabb orosz ajánlat érkezett Ukrajnának, ezzel pedig véletlen lebuktatta magát Moszkva
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
Minimálbéres támogatásról döntött a kormány - itt vannak a részletek
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
Kiszivárgott dokumentum: 36 országra terjedhet ki az USA utazási tilalma
Nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak.
Nagyon egyszerű trükköt találtak ki az ukránok, ezzel már bárhová elér az ukrán hírszerzés keze
Ezt korábban még nem próbálták.
Már csak Trump aláírásán múlik a brit-amerikai kereskedelmi megállapodás sorsa
Hamarosan jöhet a szignó.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.