4ig

Felpattant a Mol és az OTP

Felpattant a Mol és az OTP

Az európai tőzsdék között kiemelkedően teljesített ma a magyar piac, miután a Mol és az OTP árfolyama is komolyabbat emelkedett a szerdai kereskedésben.

Története legerősebb negyedévét zárta a 4iG, friss számokat közöltek

Története legerősebb negyedévét zárta a 4iG, friss számokat közöltek

Lezárult a stratégiai átalakulás a 4iG-nál, amellyel a vállalat az első számú rendszerintegrátora lett Magyarországon, a második legnagyobb távközlési csoporttá és a Nyugat-Balkán szignifikáns távközlési csoportjává vált – olvasható a 4iG befektetői prezentációjában, amit az első negyedéves gyorsjelentéséhez kapcsolódóan tett közzé a vállalat. A cég a tegnap esti gyorsjelentéshez képest új információkat is közölt, például pro forma számokat 2022 első negyedévére és a bázisidőszakra.

Egyre nagyobbra nő a 4iG, megugrott a bevétel és a profit

Egyre nagyobbra nő a 4iG, megugrott a bevétel és a profit

Az idei első negyedévben is nagyot nőtt a 4iG, a vállalatcsoport számaiban már látszik számos, felvásárolt cég eredménye, vagyis az organikus növekedés mellett az akvizíciók hatása is látszik. Egymás után kerülnek a konszolidációs körbe a távközlési vállalatok, a szegmens a negyedévben már a bevételek 68 százalékát és az EBITDA 88 százalékát adta.

Nagyot emelkedett a magyar tőzsde, ralizik a Mol

Nagyot emelkedett a magyar tőzsde, ralizik a Mol

Az európai tőzsdéken ma inkább negatív hangulat látszik, ezzel szembemegy a magyar tőzsde, a BUX jelentős emelkedést mutat, miután a Mol nagyot ralizik az olajembargóról szóló megállapodást követően, de az OTP árfolyama is felpattant.

Extra adókat vet ki a kormány, idegőrlő órák jönnek a nagy bejelentésig

Extra adókat vet ki a kormány, idegőrlő órák jönnek a nagy bejelentésig

Már az április eleji országgyűlési választásokat megelőzően téma volt a költségvetés kiigazítási kényszere és a vállalatok bevonása a különadókon keresztül a költségvetési bevételek emelésében, reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a kormány - már nem először - a közös teherviselés jegyében megsarcolja a cégeket, amelyek egyébként már évek óta, éves szinten több százmilliárd forintnyi különadót fizetnek. A lehetséges hatások egy részét már beárazták a tőzsdei cégeknél a befektetők, de ahogy közeledett az év második, költségvetési szempontból kritikus része, úgy vált egyre aktuálisabbá a kérdés: érdemes-e magyar részvényt tartani, ha a kormány újra teker egyet a különadókon? Érdemes megnézni az OTP árfolyamát, ami újra a március eleji pánikmélypontok közelében áll. Most pedig megérkezett a bejelentés az extra adókról, persze a szokásos menetrendben, a tegnapi miniszterelnöki beszéd után csak ma délután érkeznek a részletek, emiatt lesz néhány idegőrlő órája a részvényeseknek, hiszen pont a lényeget, az adók mértékét nem tudjuk. A bizonytalanságnál pedig semmit sem utálnak jobban a tőzsdék. A forintpiaci reakciók alapján a hazai részvényekre sem vár sok jó.

A DIGI-nek mint diszkontbrandnek vége? Interjú Király Istvánnal

A DIGI-nek mint diszkontbrandnek vége? Interjú Király Istvánnal

Júliustól árat emel a DIGI, amire 2016 óta nem volt példa, annak ellenére, hogy azóta sok minden megváltozott a világban, többek között a bérek és az energiaárak is jelentősen emelkedtek, ezek önmagukban jóval nagyobb áremelést indokolnának, mint az átlagosan 12 százalékos emelés, amit végrehajtanak, mondta el a Portfolio-nak Király István, aki április közepe óta a DIGI csoport ügyvezető igazgatója, július 1-től pedig az Antenna Hungária irányítását veszi át. A 4iG távközlési portfóliójának leendő vezetőjével a távközlési szuperholding víziójáról, a hazai versenyhelyzetről, a régiós terjeszkedésről, és a DIGI hazai terveiről is beszélgettünk.

Rékasi Tibor: piszok frusztrált vagyok attól, ahol jelenleg van a Magyar Telekom árfolyama

Rékasi Tibor: piszok frusztrált vagyok attól, ahol jelenleg van a Magyar Telekom árfolyama

A Magyar Telekom részvényárfolyama nagyjából ott áll, mint 10 éve, persze közben fizetett osztalékot is a vállalat, és voltak nagyobb kilengések az árfolyamban, de az még mindig a 400 forintos szint közelében áll. Ez pedig borzasztóan zavarja a kisrészvényeseket, akik az elmúlt hónapokban hallatták a hangjukat, nemrég sokáig emlékezetes közgyűlésen keltek ki azért, mert a Magyar Telekom nem úgy, és nem annyi osztalékot fizet, mint amennyit fizethetne. De az árfolyam alakulásával nem csak a részvényesek, a Magyar Telekom vezérigazgatója sem elégedett, Rékasi Tibor, a vállalat vezérigazgatója a Portfolio-nak elmondta, hogy piszok frusztrált attól, ahol jelenleg van az árfolyam, miközben minden mutatóban sokkal jobb a vállalat, mint néhány éve, mégsem sikerült az árfolyamot feljebb tornászni. Rékasi Tiborral többek között a magyarországi és az észak-macedón távközlési piaci versenyhelyzetről, az osztalékról, a részvényárfolyamról és a kilátásokról is beszéltünk.

Kiderült, mikor fizet osztalékot a 4iG

Kiderült, mikor fizet osztalékot a 4iG

A 4iG mai bejelentésében közölte az osztalékfizetés rendjét, melyből kiderült, hogy utoljára június 23-én lehet osztalékra jogosító részvényt venni, a kifizetés pedig július 4-től kezdődik.

Megemeli az árait a DIGI - Felforgatja a távközlési piacot?

Megemeli az árait a DIGI - Felforgatja a távközlési piacot?

Idén januárban a 4iG megszerezte a DIGI-t, most pedig úgy tűnik, hogy elkezdődött a DIGI újrapozícionálása, júliustól ugyanis számtalan szolgáltatásánál árat emel a cég. Ezzel folytatódik a hazai távközlési szektor átalakulása, amiben az ár helyett/mellett egyre inkább a szolgáltatási minőség irányába tolódhat el a verseny. A lépésnek első ránézésre örülhetnek a 4iG részvényesei, de akár a Magyar Telekoméi is.

Közös vállalatot alapít a 4iG, részt vesznek a Magyar Honvédség és közép-kelet-európai NATO tagállamok digitalizációjában

Közös vállalatot alapít a 4iG, részt vesznek a Magyar Honvédség és közép-kelet-európai NATO tagállamok digitalizációjában

A Rheinmetall, a 4iG és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) képviselői közös vállalat alapításáról írtak alá előzetes megállapodást, jelentette be ma a 4iG. Az alapítók célja, hogy a közös vállalat részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO tagállamok számára digitális eszközöket fejlesszen és forgalmazzon annak érdekében, hogy megfeleljenek a mai és jövőbeni harctéri követelményeknek, áll a vállalat közleményében.

Nőtt Jászai Gellért befolyása a 4iG-ben

Nőtt Jászai Gellért befolyása a 4iG-ben

A 4iG bejelentette, hogy a Bartolomeu Investments (mint eladó) és a KZF Vagyonkezelő (mint vevő) között létrejött részvényadásvételi szerződés következtében Jászai Gellért befolyása nőtt a 4iG-ben, miután szavazati jogának mértéke 50,4 százalékról 51,4 százalékra változott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.