Közbeszerzés

2016. május 20. 16:24 | Portfolio

Kármentésbe kezdtek a Matolcsy-alapítványok

"Az Alapítvány eddigi működése során nem folytatott közbeszerzési eljárást" - ezt válaszolta a hatból öt jegybanki alapítvány ma a 444.hu egy hónappal ezelőtti kérdésére. Az alapítványok azt is jelezték, hogy önkéntesen kérik a saját gyakorlatuk felülvizsgálatát a Közbeszerzési Döntőbizottságtól és az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt.

2016. május 17. 17:03 | Portfolio

Vizsgálja az ügyészség az MNB-alapítványokat

A Fővárosi Főügyészség kedden törvényességi ellenőrzési eljárást kezdett a Magyar Nemzeti Bank hat alapítványával szemben, amiért a közpénzből létrehozott szervezetek nem írtak ki közbeszerzéseket a különböző megrendeléseikre - jelezte az MSZP az Indexnek.

2016. május 17. 08:57 | Portfolio

Csepreghy: bevállaljuk a kockázatot, elmegyünk a falig

"Egészen addig, amíg mi eredményként tudjuk felmutatni, amit ígértünk, a Bizottság számára indifferensnek kell lennie, miként érjük el céljainkat. Ugyanígy nincs köze az Európai Bizottságnak ahhoz sem, hogy adunk-e 50 százalék pályázati előleget a pályázó cégeknek és önkormányzatoknak vagy sem, hiszen ezt mi a saját magunk költségvetési kockázatára tesszük meg" - többek között ezt hangsúlyozta a Napi.hu-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a vitás ügyekben várhatóan elmegy a falig a kormány, "a nemzeti érdekek érvényesítését tekintve eddig is felvállaltunk konfliktusokat Brüsszellel szemben, ezt a továbbiakban is megtesszük".

2016. május 11. 10:41 | Portfolio

Uniós pályázatra készülsz? Nagy könnyítést tervez Lázár!

Ha több mint 25 millió forintnyi hitelalapú, vagy részben hitelalapú uniós támogatásból valósít meg egy cég beszerzést, akkor már nem kell lefolytatnia közbeszerzést - derül ki abból a törvénymódosító javaslatból, amelyet frakciótagként kedden nyújtott be a parlamentbe Lázár János. A módosító indítvány tehát tovább lazítja a 25 milliós korlát eredetileg szigorú követelményrendszerét, és ezzel párhuzamosan a versenyjogi okok miatt jogerősen elmarasztalt cégek számára is puhulna a tavaly november elsején hatályba lépett közbeszerzési törvény.

2016. május 10. 10:05 | Portfolio

Holnap idejönnek a brüsszeliek: százmilliárdok sorsa dőlhet el

Holnap érkeznek Magyarországra az Európai Bizottság szakértői egy konzultációra, hogy egyeztessék a 420 milliárd forintos tömbösített szennyvízberuházási gigatender kereteit és az 50 százalékos pályázati előleg témáját - írja a Világgazdaság. A lapnak küldött válasz szerint a magyar fél egyelőre nem hajlik a brüsszeli kérésekre, illetve nem osztja az aggodalmakat. Május közepén vezetői szinten is sorra kerülnek egyeztetések, amelyek kimenetelén az múlhat, hogy sikerül-e teljesíteni a magasra belőtt idei uniós kifizetési célt.

2016. április 28. 16:39 | Portfolio

Így lopják az egészségügyre fordítható uniós milliárdokat

A tavaly júniusban 9 milliárd forintos keretösszeggel megjelent "Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása" felhívás több sebből is vérzik - olvashatjuk a korrupcióinfó oldalán. A 25 kórházi tenderre csak egyetlen pályázó jelentkezett. Minden pályázatnál az ajánlati ár meghaladja az ismert piaci árakat. Volt olyan eset, ahol a 100 %-ot is meghaladta. A kapkodás miatt minden engedély nélkül cseréltek készüléket. A közbeszerzésen kívül probléma az egyik kórházban, hogy már 4 hónapja beüzemeletlenül áll az utolsó pillanatban beszerzett gép.

2016. április 18. 09:27 | Portfolio

Elbukik a kormány gyors EU-s pénzkifizetési terve?

Csak néhány hete jelent meg a felhívás összesen 420 milliárd forintnyi szennyvízberuházásra, az Európai Bizottság máris a közbeszerzési eljárás leállítását kérte - írja a Világgazdaság arra hivatkozva, hogy ezt a módszert a Bizottság alkalmatlannak, költségesnek, ráadásul versenyellenesnek találja. Közben a gyors uniós pénzkifizetési terv másik alapvető pillére, az 50 százalékos előleg intézménye, is megremegett, mert a Bizottság a lap szerint szintén jelezte, hogy nem fog ilyen magas támogatáselőleget fizetni. A Miniszterelnökség viszont azt jelezte a lapnak: ragaszkodik ahhoz, hogy itthon ez a magas előlegkifizetés megtörténjen, ami így a Portfolio minapi elemzésének üzenete felé mutat: jelentős mértékűvé duzzad a pénzforgalmi szemléletű hiány, amit itthon átmenetileg meg kell finanszírozni.

2016. április 14. 15:48 | Portfolio

Lázár: kizárt, hogy világcégek lenyúlnák a magyar államot

Kérdést kapott Lázár János a mai Kormányinfón a Korrupciókutató Központ közelmúltban közzétett, 130 ezer közbeszerzés adatait vizsgáló elemzése kapcsán is, amelyben a kutatók többek között megállapították, hogy azoknál a közbeszerzéseknél, ahol túlárazás fordul elő, ott ez elég durva mértékű, 140-320%-os is lehet. Lázár több szempontból is magyarázta az elemzést, illetve azt is kijelentette: kizárt, hogy nagy világcégek "becsapják" a magyar államot az informatikai közbeszerzéseknél. A Kormányinfón elhangzott összes fontosabb információt az alábbi hírfolyamunkban követjük:

2016. április 14. 11:21 | Portfolio

Brüsszelnek sem tetszik az állam trükközése

Az EUrologus birtokába került a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) kifizetéseit felfüggesztő határozat - írja az Index. Az Európai Bizottság befagyasztotta a TIOP-os utalásokat. Húsz esetet vizsgáltak és kilenc esetében találtak súlyos hiányosságokat.

2016. április 11. 16:33 | MTI

M4-es gyorsforgalmi út folytatása: év végére tisztán láthatunk

Az Utiber Közúti Beruházó Kft. (Utiber Kft.) nyerte mintegy 24,5 millió forintos ajánlatával az M4-es gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakasza, valamint egy új Tisza-híd építésének újraindításához szükséges előzetes tanulmány elkészítésére kiírt tendert - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hétfőn az MTI-vel.

2016. március 24. 18:13 | Portfolio

Keresztbe feküdhet Brüsszel a felpörgetett magyar pénzkifizetési tervnek

Borítékolható, hogy az Európai Bizottság beleköt majd a legújabb magyar EU-s pályáztatási módszerbe, a tömbösített pályázati meghirdetésbe, illetve bizonyára lesznek kérdései az Európában példátlanul magas, 50%-os pályázati előleg témájában is - mutat rá saját brüsszeli, illetve hazai szakértői forrásai alapján a HVG mai száma. A lap szerint az új uniós elektronikus pályázatkezelői rendszer (EPTK) fejlesztése legalább nyárig eltart, így addig nem is kaphatja meg az uniós szervektől az akkreditálást.

2016. március 23. 14:37 | Weinhardt Attila, Vízi Ildikó

Színvallásra készteti a kormány az uniós pályázókat

Egy új, de egyelőre nem működő funkció érhető el a hivatalos uniós pályázati oldalon E-beszerzés néven és a Portfolio értelmezése szerint egy nagy horderejű változás első konkrét jelének számít. Az online felületről, mint az árajánlat kérések nyilvánosságra hozatalának csatornájáról, már Karsai Tamás, az NGM helyettes államtitkára is beszélt a Portfolio minapi Uniós Források konferenciáján. Ő akkor azt mondta, hogy az új funkció csak azokra a pályázókra vonatkozik, akik a 25 millió forintos közbeszerzési értékhatár alatt valósítják meg beruházásaikat. Az új felület és az új közbeszerzési törvény kapcsán egyelőre számos nyitott kérdés is látszik, amelyek igencsak lényegesek az EU-s pályázatra készülőknek.

2016. március 21. 12:20 | MTI

Korrupciót találtak az állami beruházásoknál

A Közbeszerzési Hatóság eddig 38 közbeszerzési eljárás felülvizsgálatát indította el, a legkritikusabbnak az M4 autópálya kivitelezési munkái látszanak. A Hatóság már két büntetőeljárást kezdeményezett az M4-es közbeszerzési eljárásával kapcsolatban - közölték az MTI-vel. Az M4 autópálya mellett két jelentős projektben is a közbeszerzési törvény megsértését tapasztalták.

2016. március 10. 15:07 | Portfolio

Nem kell megijedni az új közbeszerzési szabályoktól!

A gyors forráskifizetés nem mehet az átláthatóság rovására, azaz az uniós források mielőbbi kifizetését is szabályosan, transzparens felhasználás mellett kell megoldani - ezt a fő üzenetet fogalmazta meg a Portfolio mai konferenciáján az új közbeszerzési törvényről és tapasztalataitól szóló előadásában Császár Dániel. A Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára felvázolta a tavaly novemberben hatályba lépett új közbeszerzési törvény (Kbt.) főbb változásait, ezek okait és egyúttal igyekezett megnyugtatni azt a vállalkozói kört, amely a 25 millió forintos új korlát miatt jellemzően belefut a közbeszerzés lefolytatásának kötelezettségébe. Szavai szerint ettől nem kell megijedni, mert az új nemzeti eljárásrend egyszerűsége és átláthatósága segít a cégeknek egy új intézmény (faksz) mellett.

2016. március 10. 12:00 | Portfolio

MFB: rövidesen jönnek a visszatérítendő források egy jobb rendszerben

Az a célunk, hogy a lehető leghamarabb és a legszélesebb körben elindítsuk a 2014-2020-as visszatérítendő uniós forrásokat egy jobb elosztási rendszerben és ez várhatóan az idei második negyedévtől meg is történik - hangsúlyozta a Portfolio mai Uniós Források 2016 című konferenciája keretében tartott előadásában Kovács Zsolt. Az alapok alapja funkciót betöltő Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese jelezte, hogy a forráselosztási hálózat felállítását szolgáló MFB Pontokra vonatkozó közbeszerzési pályázatnál rövidesen eredményt hirdetnek és egyúttal jelezte: ha azt látják, hogy az új rendszer sem fedi le tökéletesen az országot, akkor nyitottak a változtatásra.

2016. március 08. 18:06 | Portfolio

Több sebből véreznek a legnagyobb közbeszerzések

Majdnem minden közbeszerzésben, amit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ír ki, találni legalább három dolgot, ami lehetőséget ad a korrupcióra - olvashatjuk a K- Monitor blogjában. Az összeállított lista alapján kiderült, hogy a legtöbb pénzt elköltő közbeszerzők listáját toronymagasan a NIF vezeti, a rangsorban a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) követi. A gyanús hirdetményeknek köszönhetően több milliárd forint vándorolt kétes hátterű nyertesekhez.

2016. március 06. 17:54 | Portfolio

Korrupció Magyarországon: nagyobb a csábítás EU-pénz esetén

Magyarországon 2009-15 között az EU támogatásokból finanszírozott 40 százaléknyi közbeszerzés a korrupció magasabb szintje mellett valósult meg, mint azok a beszerzések, amelyekben nem volt ilyen támogatás - mutat rá minap megjelent tanulmányában a Korrupciókutató Központ Budapest. Az elemzés azt is rögzíti, hogy a túlárazás jelensége sokkal gyakoribb, illetve nagyobb mértékű volt az EU-s közbeszerzéseknél, mint a többi közbeszerzésnél. Az anyag további fontos megállapítása, hogy a magyar közbeszerzéseket 2009-2014 között mindvégig a korrupciós kockázatok növekedése jellemezte, majd elindult némi javulás. Az összesítés alapján az is kiderült, hogy a 2009-2015 közötti időszak egészében a magyar közbeszerzések 30 százaléka verseny nélkül bonyolódott le, ezen belül az EU támogatásokkal lebonyolított közbeszerzések 31 százalékánál nem volt verseny. A magyar sajtóban nagy visszhangot kapott az, hogy megromlott a viszony Orbán Viktor kormányfő és Simicska Lajos között, amelyet a tanulmány most a számok nyelvén is bemutat.

2016. március 04. 10:49 | Portfolio

A magyar korrupció továbbra is aggasztja az Európai Bizottságot

Az Európai Bizottság (EB) által kiadott Magyarországról szóló legfrissebb országjelentés szerint a közigazgatási, a közegészségügyi, illetve a közbeszerzési korrupció továbbra is aggodalomra ad okot. A jelentés kimondja: a közbeszerzések terén továbbra is problémát okoz Magyarországon a verseny és az átláthatóság biztosítása. A hazánknak folyósított uniós források felfüggesztésének veszélye nem múlt el. Magyarország korlátozott haladást ért el az 5. országspecifikus tanácsi ajánlás végrehajtásában - olvashatjuk az EB jelentésében.

Részletes keresés