Tőzsde

Itt a reddites csorda új célpontja, már népszerűbb mint a GameStop

Itt a reddites csorda új célpontja, már népszerűbb mint a GameStop

Tegnap hatalmas emelkedés volt látható a Rocket nevű cég részvényeiben, amely főleg jelzáloghitelezéssel foglalkozik, és nagyon hasonlónak tűnnek a mostani árfolyammozgás körülményei, mint amit a GameStop vagy az AMC esetében lehetett tapasztalni korábban. Egyrészt itt is rendkívül magas a shortállomány, másrészt a tegnapi nap végén már többször került említésre a reddites WallStreetBets nevű fórumon, mint bármelyik másik papír. Emellett pedig mémként is tökéletesen megállja a helyét, mivel a cég nevét rakétaként lehetne lefordítani, ami népszerű emoji volt mostanában a kisbefektetők körében.

Megszólalt a stratéga: Nyáron már nyájimmunitás lesz

Megszólalt a stratéga: Nyáron már nyájimmunitás lesz

Mostanában a növekvő kötvényhozamok és az inflációs félelmek apropóján leginkább a tőzsdék eséséről szóló előrejelzéseket olvashatunk, ám akadnak még olyan guruk, akik további emelkedést prognosztizálnak: ezt a tábort erősíti például Phil Orlando, a Federated Hermes vezető részvénypiaci stratégája, aki szerint már nyáron kialakulhat a nyájimmunitás a koronavírussal szemben az Egyesült Államokban, ennek apropóján remek gazdasági teljesítményt és a részvénypiacok emelkedését vetíti előre a stratéga - most azt is elárulta, hogy szerinte hogyan érdemes megjátszani az előttünk álló időszakot.

Brutális céláremelés, szárnyal a Masterplast árfolyama

Brutális céláremelés, szárnyal a Masterplast árfolyama

Reggel megírtuk, hogy elemzést készített a Masterplastról a Kalliwoda Research, amiben a mostani árfolyam több mint duplájára rúgó célárat határozott meg a német elemzőcég a Masterplastra. A friss célár jóval magasabb, mint a cég részvényeit követő másik elemzőcég, az MKB célára, az esemény hatására komoly rali indult a részvénynél, valósággal rávetették magukat a befektetők a papírra.

Ilyet is régen láttunk a magyar tőzsdén - Brutális célár jött a Masterplastra

Ilyet is régen láttunk a magyar tőzsdén - Brutális célár jött a Masterplastra

Részeletes, 25 oldalas elemzést készített a Masterplastról a Kalliwoda Research, amiben a lényeg: első ránézésre értelmezhetetlenül magas, a mostani árfolyam több mint duplájára rúgó célárat határozott meg a német elemzőcég a Masterplastra. A friss, ropogós célár jóval magasabb, mint a cég részvényeit követő másik elemzőcég, az MKB célára.

Megtorpant a rali az amerikai tőzsdéken, ütötték a tőzsdéket a befektetők

Megtorpant a rali az amerikai tőzsdéken, ütötték a tőzsdéket a befektetők

Ma jóval gyengébb volt az amerikai tőzsdék teljesítménye, lejjebb került az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones is. Elsősorban a technológiai és a növekedési részvények teljesítenek rosszabbul, köztük az elektromosautó-gyártók. Tegnap még nagyobb emelkedés volt látható, amit segített, hogy az amerikai gyógyszerhatóság elfogadta a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját, illetve kedvezően alakulnak a koronavírusos esetszámok. Emellett mérséklődtek a kötvényhozamok is, és hamarosan jöhet az újabb nagy pénzügyi mentőcsomag. Az ázsiai tőzsdéken felemás volt a teljesítmény, míg Európában a stabil inflációs adatok után javul a hangulat és mérsékelt emelkedés látható.

A Tesla-riválisok részvényeitől szabadulnak a befektetők, gyenge volt az értékesítés

A Tesla-riválisok részvényeitől szabadulnak a befektetők, gyenge volt az értékesítés

A mai kereskedésben kifejezetten gyengén teljesítenek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.

Meglepte az elemzőket a Zoom teljesítménye, szárnyal az árfolyam

Meglepte az elemzőket a Zoom teljesítménye, szárnyal az árfolyam

A Zoom Video várakozáson felüli eredményeket szállított a legutóbbi negyedévben, a cég pedig arra számít, hogy továbbra is milliók fogják használni a videokonferenciás platformját a folytatódó távmunka és távoktatás következtében. A részvények jelentősen emelkedtek a kedvező híreket követően.

Összeesett a Tesla, vele együtt ment minden a levesbe

Összeesett a Tesla, vele együtt ment minden a levesbe

Amekkora lendülettel érkeztek a 2021-es évbe az elektromosautó-gyártók részvényei, olyan lendülettel kezdtek el zuhanni bő egy hónappal ezelőtt. Az esés okait természetesen a szegmens zászlóshajójának számító Teslánál érdemes keresni, amely nem csak felfelé, de lefelé is húzza magával az egész szektort. Az EV-részvényeket több tényező is nyomás alatt tartotta, a hosszú állampapírok hozamának emelkedése, a kamatemelési félelmek, de a globális chiphiány is negatívan hatott, és az is igaz, hogy a cégek is a vártnál gyengébben teljesítettek. Megnéztük, mik mozgatják az árfolyamokat, és érdemes-e már beszállni a nagy esés után az EV-gyártók részvényeibe.

Továbbra is venni kell a Masterplastot az MKB elemzője szerint

Továbbra is venni kell a Masterplastot az MKB elemzője szerint

Nem változtatott a Masterplast részvényeire vonatkozó célárán és ajánlásán friss elemzésében az MKB elemzője a vállalat rekordévéről beszámoló gyorsjelentését követően. Továbbra is vételre ajánlja a Masterplast papírjait az MKB, a célár pedig 2628 forint, ami a jelenlegi árfolyamról 16 százalékos felértékelődési potenciált jelent.

Bombaformában voltak az amerikai tőzsdék is

Bombaformában voltak az amerikai tőzsdék is

Raliznak az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, a Nasdaq és az S&P 500 is, amely részben a kötvényhozamokra nehezedő nyomás csökkenésének, részben pedig a közelgő újabb nagy pénzügyi mentőcsomagnak köszönhető, miután az amerikai képviselőház elfogadta az újabb körös gazdaságélénkítő csomagot, amely most a szenátus elé került. Európában szintén jó hangulatban telik a hétfői kereskedés, amely hasonlóan a kedvezőbb kötvénypiaci mozgásoknak tudható be.

Saját részvényeket vásárolt és adott át a Richter

Saját részvényeket vásárolt és adott át a Richter

Mai közleményében jelentette a Richter, hogy a társaság javadalmazási politikájának megfelelően közel 250 ezer darab saját részvényt vásárolt a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) Szervezettől, és ezzel egyidejűleg átadott számukra több mint 215 ezer darab papírt is.

Már a koronavírus-járvány előtti szinteken a BUX, közel a történelmi csúcs

Már a koronavírus-járvány előtti szinteken a BUX, közel a történelmi csúcs

A BUX jól teljesített februárban, 0,7 százalékkal került feljebb a hónap során, amit segített a relatíve kedvezőbb nemzetközi hangulat is, egyedül a technológiai cégekben gazdag Nasdaq teljesített gyengén. A befektetőket elsősorban a növekvő kötvényhozamok és az inflációval kapcsolatos aggodalmak bizonyították el. A koronavírus-járvány alakulását kettősség jellemzi, hiszen néhol megindult a harmadik hullám is. A BÉT forgalma ebben a közegben alacsonyabb volt a januárihoz képest, de a teljesítménye jó volt, főleg a Richter és a Magyar Telekom tudott emelkedni. A brókercégek rangsorában is volt némi mozgás, a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat a hónapban, míg a Concorde volt a második és az Erste a harmadik.

Vékony jégen táncol az olajpiac, kritikus döntések befolyásolhatják a helyzetet

Vékony jégen táncol az olajpiac, kritikus döntések befolyásolhatják a helyzetet

Az olajkartell március 4-én, csütörtökön fog összeülni ismét, hogy megtárgyalja a következő lépéseket az olajkitermeléssel kapcsolatban. Alapvetően további lazítások várhatóak, hiszen az olajár kiválóan teljesített az elmúlt hetekben, de egy hirtelen túl nagy emelés megviselheti a továbbra is sérülékeny piacot.

Kivonul a német Commerzbank Magyarországról

Kivonul a német Commerzbank Magyarországról

Nemzetközi szerkezet-átalakítási folyamatának részeként több piacáról, egyebek mellett Magyarországról is kivonul a német Commerzbank csoport – közölte a bank a Portfolio-val. A hazánkban 1% körüli bankpiaci részesedéssel bíró, vállalati pénzintézetként ismert leánybanknak új tulajdonost keresnek, az értékesítés kezdeti fázisában járnak.

Nagyot megy ma a magyar tőzsde, tépik a Molt

Nagyot megy ma a magyar tőzsde, tépik a Molt

Jól indult március első hete a tőzsdéken, komoly emelkedést látunk Európa vezető részvényindexein, azonban még az erős mezőnyben is felülteljesítő a BUX. A magyar tőzsdét elsősorban az OTP és a Mol húzza, a Mol árfolyama több mint 4 százalékot emelkedett.

Kiváló eredményeket szállított az Alteo válságálló üzleti modellje

Kiváló eredményeket szállított az Alteo válságálló üzleti modellje

A koronavírus-járvány világszerte megviselte a vállalatokat és a gazdaságot, de vannak olyan iparágak és cégek, amelyek üzleti modellje kifejezetten válságállónak bizonyult. Az Alteo is ezek közé tartozik, a friss gyorsjelentés alapján az látható, hogy tavaly az árbevétel, az EBITDA és az adózott eredmény is növekedni tudott.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.