amd

18 részvény, amit nem szabad most kihagyni a guru szerint

18 részvény, amit nem szabad most kihagyni a guru szerint

A koronavírus miatt kialakult piaci bizonytalanság mellett a Jim Cramer a CNBC-től arra biztatja a befektetőket, hogy inkább az egyedi részvényeket figyeljék, semmint a részvényindexeket lekövető ETF-eket. A Mad Money című televíziós műsor házigazdája 18 olyan részvényt említett meg, amelyek felülteljesíthetik a piacot a koronavírus miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben.

Ezeket a részvényeket vedd, ha múlik a csapkodás a tőzsdéken

Ezeket a részvényeket vedd, ha múlik a csapkodás a tőzsdéken

A korábbi óriási csapkodás a tőzsdéken kezd alábbhagyni, a piac volatilitását mutató egyik volatilitásindex, a VIX közel megfeleződött, így pedig kezdhetnek izgalmassá válni az olyan részvények, amelyek a piacnál volatilisebbek ugyan, viszont alacsony piaci volatilitás mellett jobban teljesítenek.

Milyen Tesla? Itt az újabb sztárrészvény!

Milyen Tesla? Itt az újabb sztárrészvény!

Új történelmi csúcsra emelkedett szerdán az Nvidia árfolyama, a chipgyártó korábbi menetelését a kriptodeviza lufi kipukkadása szakította meg, azonban azóta rendkívűl meggyőző növekedést mutat a cég, a fundamentumok alapján idén tovább emelkedhet az árfolyam, hiszen a társaság termékeit rengeteg szegmensben használják, és a 2020-as évre is jut még muníció, hiszen új GPU-t készül a piacra dobni a cég, ami még nagy fejfájást okozhat a versenytársaknak. Az időzítéssel érdemes óvatosnak lenni, mostanra rendkívül túlvetté vált az Nvidia.

Napi csúcson zártak az amerikai tőzsdék

A tegnapi nagy fordulat után ma tovább emelkednek a vezető amerikai részvényindexek, főként a technológiai cégek részvényárfolyamainak emelkedése húzza felfelé a tőzsdéket.

Ötödik napja esik a Dow

Megint a kereskedelmi háború miatt aggódnak a befektetők, estek hétfőn az amerikai tőzsdék, bár a zárásra sikerült némileg szépíteni.

Vett egy nagy levegőt a menedzsment és vallott

A PC-k iránt mutatkozó gyenge kereslet és a játékkonzolokhoz gyártott chipek piacán tapasztalható erős verseny miatt az AMD menedzsmentje kénytelen volt visszavágni a következő negyedévre vonatkozó várakozásait. Ráadásul a szakértők szerint a cég gondja aligha oldódhatnak meg egy negyedéven belül, így a befektetők erőteljes eladással reagáltak a hírre. A cég árfolyama 15 százalékot zuhant.

Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel!

Tegnap találkozott a német kancellár és a francia elnök, hogy egyeztessenek a görög adósságválsággal kapcsolatban, a tárgyalások pedig ma folytatódhatnak. Ami a vállalati híreket illeti, a Samsung és az AMD is profit figyelmeztetést jelentett be, valamint két nagy német médiacég is egyesülhet.

Feldarabolhatja magát a neves amerikai chipgyártó

Az amerikai chipgyártó, az AMD vezetősége fontolgatja, hogy két részre választja szét a vállalatot, vagy esetleg üzletrészeket választanak le a társaságról, annak érdekében, hogy javítsák az eredményességet. Döntés egyelőre még nincs - írja a Reuters.

Nagy dobásra készül az Intel

A világ legnagyobb számítógépes chipgyártó vállalata, az Intel a közelmúltban felröppent piaci pletykák szerint felvásárolná a versenytárs Alterát. A tranzakció azért lehet különleges, mert a több mint 10 milliárd dollárra becsült felvásárlás az Intel történetének legnagyobb akvizíciója lenne. Az elmúlt időszakban az Intel sokat szenvedett a stagnáló/visszaeső PC eladások, valamint az okostelefon piacról való lemaradás miatt, de a felvásárlással meg tudná erősíteni vezető szerepét a szerver piacon, valamint több új területre betörhetne.

Bizakodó az AMD - Kilőtt az árfolyam

Közzétette első negyedéves számait az Intel nagy riválisa, az AMD is tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően. A chipgyártó bár veszteséges volt, a várakozásokat mégis felül tudta teljesíteni és a menedzsment szerint az elkövetkezendő negyedévekben már növekedésnek indulhat a személyi számítógépek piaca. A gyorsjelentésre közel 6%-ot ugrott az árfolyam a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • Közel 30%-kal emelkedtek az első negyedévben év/év alapon az AMD bevételei, köszönhetően a grafikus chipeknek.
  • A társaság új üzletágak felé nyit, keresve a növekedési lehetőségeket, többek között játékkonzolokba fejleszt chipeket.
  • Veszteséges volt a negyedév, de az egyszeri tételek és a reorganizációs költségek hatásait kiszűrve 2 centes egy részvényre jutó nyereséget ért el a társaság.
  • A második negyedévben 3%-os bevételnövekedést vár a menedzsment, ami optimistább, mint az elemzői konszenzus.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.