amerika

Történelmi csúcson zárt az S&P 500

Az amerikai tőzsdék jól teljesítettek pénteken, amiben az is szerepet játszott, hogy az Amerikai Egyesült Államokban biztató jeleket láttunk az ipari kereslet alakulása terén: a tartós cikkek rendelésállománya ugyanis 3,7 százalékkal nőtt szeptemberben. Ráadásul több tengerentúli nagyvállalat kedvező negyedéves gyorsjelentéssel örvendeztette meg a befektetőket, akik annak ellenére sem bizonytalanodtak el, hogy tízhavi mélypontra bukott a michigani bizalmi index. Mindezek együttes hatására az S&P 500 indexének az értéke új csúcsára erősödött, míg a Nasdaq 2000 óta nem látott szinten zárt.

Bezúzták az amerikai indexeket

Az amerikai piacokat ma is a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről szóló vita mozgatta. A szenátusban egy ideiglenes megállapodásról volt szó, a tervezet szerint február 7-ig kiterjesztenék az adósságplafont és a kormányzati leállást is feloldanák január 15-ig. Azonban bár elfogadnák a tervben szereplő határidőket, a képviselőházi republikánusok további módosításokat csatolnának a javaslathoz. Fél hat előtt néhány perccel John Boehner, a republikánusok vezetője kijelentette: nem szabad, hogy közel kerüljön az Egyesült Államok a csődhöz. A Fehér Ház azóta azonban elutasította a republikánusok javaslatát, a képvislelőház pedig ígérete szerint még ma éjjel szavazhat egy újabb tervezetről. Csalódást keltő adat is érkezet a New York-i Fedtől: a vártnál kevésbé optimisták az amerikai feldolgozóipari vállalatok. A piacok a feszült hangulatban hektikusan mozogtak, az indexek végül a negatív tartományban landoltak.

Hackerek ronthatnak Amerikára a leállás miatt

Az amerikai leállás nem csak politikai és gazdasági, hanem IT-kockázatokkal is jár. A hackerek nem csak időt nyertek ezzel, a lekapcsolt rendszerek frissítései is elmaradtak, így könnyebben találhatnak támadási felületet - írja a bankinfosecurity.com.

1700 pont felett zárt az S&P

A csütörtöki nagyobb emelkedések után érezhetően óvatosabbak lettek a befektetők Amerikában a pénteki kereskedésben. Piacmozgató makroadat nem látott napvilágot, a befektetők alapvetően arra figyeltek, hogy sikerül-e megállapodni a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről. Igaz konkrét megállapodásra nem került sor, viszont úgy tűnt a politikusok is megoldást akarnak, ami optimizmussal töltötte el a befektetőket. A vezető részvényindexek mind emelkedéssel zártak, a pluszok 0,6-0,8% közöttiek voltak.

Végrendelet-dömping lesz ma az amerikai bankoknál

A legnagyobb amerikai bankok számára előírt határidő ma jár le a végrendeletek leadására. A dokumentumokban a pénzintézetek arról rendelkeznek, mi történjen, ha csődhelyzetbe kerülnek - írja a Bloomberg.

Nem volt búslakodás, pluszban zártak az amerikai indexek

Kitörő jókedvben telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken. Még az sem tudta elrontani a hangulatot, hogy a kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn amerikai idő szerint éjfélig nem született megállapodás, így a nem kulcsfontosságú intézmények tevékenységét felfüggesztették. Jó hír is érkezett azonban a parkettekre, az ISM feldolgozóipari indexének eredménye szerint tovább javult a hangulat a szektorban. Ráadásul az index a várt 0,7 pontos csökkenés helyett 0,5 ponttal emelkedett. A dow 0,4, az S&P 500 0,8, a Nasdaq 1,2 százalékos pluszban zárt.

Sorozatban ötödik napját fejezte be eséssel az S&P

A szerdai kereskedéshez két makroadat adta meg az alaphangot, az ingatlanpiacról a vártnál jobb adatok érkeztek, ez azonban a befektetőket nem hozta lázba. A kereskedésre rányomta a bélyegét, hogy a politikusok még mindig nem tudtak dûlőre jutni, az adósságplafon elérése Amerikában pedig vészesen közeleg. A negatív hangulat miatt nem volt kérdés, hogy merre lesz az irány. Végül a Dow 0,4%-kal, az S&P 0,3%-kal, míg a Nasdaq 0,2%-kal értékelődött le.

A kereskedés kezdetén enyhe mínuszokat láthattunk a vezető amerikai indexeknél, az átmeneti fellángolást követően a zárás előtt 0,1-0,2% közötti az ereszkedés mértéke. A befektetőket az aggasztja, hogy heteken belül elérhetik Amerikában az adósságplafont, a politikusok pedig egyelőre nem tudtak a helyzet megoldásáról megegyezni.

A vezető amerikai tőzsdék is eséssel zártak hétfőn

Az amerikai indexek gyengén teljesítettek hétfőn, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a vártnál gyengébb adat érkezett az USA feldolgozóiparából. Továbbá az is a gyengülés irányába hathatott, hogy múlt héten James Bullard, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának szavazó tagja arról beszélt, hogy amennyiben a legújabb makroadatok kedvező képet festenének a gazdaságról, akkor már az októberi döntésükön is úgy ítélhetik, hogy belevágnak egy kisebb léptékű lassításba. Ráadásul ismét előtérbe kerültek az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos aggodalmak is, amelyek tovább borzolták a befektetők kedélyeit.

Inkább az állampapírvásárlást vághatja vissza a Fed

A Fed ma a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programjának esetleges visszavágásáról dönthet. Az amerikai jegybank 40 milliárd dollárnyi jelzálogkötvényt és 45 milliárdnyi államkötvényt vásárolt eddig minden hónapban. A szabályozók a piaci várakozások szerint a program államkötvény-vásárlási részét csökkenthetik, ugyanis a jelzálogpiacon az elmúlt évben jelentősen csökkent a kereslet az új hitelek iránt - írja a Bloomberg.

Fontos szint állította meg az S&P-t

Az európai piacokon látott kedvező hangulat a nyitást követően az amerikai tőzsdékre is átragadt, a vezető indexek közül az S&P 500 hajszálnyira volt már csak az augusztus elején beállított csúcstól. Az öröm azt követően tört ki a piacokon, miután Summers bejelentette, nem vállalja a Fed-elnökséget. A kereskedés utolsó óráiban azonban megtorpant a lendület, a Nasdaq pedig ennek következtében mínuszban zárt.

A Nasdaq maradt ki egyedül az emelkedésből

Iránymutató adat nem lát napvilágot Amerikában, éppen azért hangulat alapú kereskedést láthattunk a szerdai kereskedésben. A szíriai konfliktus diplomáciai úton történő kezelésének reménye az utóbbi napokban komoly emelkedést generált, most éppen itt volt az ideje egy kisebb megállónak. A vezető indexek ennek megfelelően vegyes elmozdulást mutattak, a Dow 0,9%-kal, míg az S&P 0,3%-kal emelkedett, a Nasdaq viszont az Apple részvények nagyobb esése miatt 0,1%-ot veszített értékéből.

Kiderült, mennyibe fájt a válság az embereknek

A 2008-ban kirobbant válság óriási károkat okozott globálisan, egy friss tanulmányban az elemzők megpróbálták megbecsülni, hogy Amerikában mekkora kiadással lehetett a totális összeomlást elkerülni. A dallasi Fed friss tanulmánya szerint a teljes költség eddig 6000 - 14 000 milliárd dollár között lehet, ebbe azokat az összegeket is beleszámolták, amelyeket a bankszektor kimentésére kellett fordítania a kormánynak. A költségek azonban könnyedén megduplázódhatnak, különösen akkor, ha a kilábalás elhúzódik, erre pedig minden esély megvan - írja a cnbc.com.

A végére összeszedték magukat az amerikai indexek

Bár az európai indexek többsége a hétfői záróértéke alatt fejezte be a mai kereskedést, az amerikai piacokon optimista hangulatban indult a nap, amiben egy kedvező makroadat is szerepet játszott. Bár úgy tûnik, hogy a szíriai katonai akció a jövő hétre csúszik, a befektetők továbbra is aggodalommal követik az eseményeket. A keddi kereskedésben a képviselőház republikánus vezetője jelentette ki, hogy támogatja Obamát a fegyveres beavatkozásban. Ez láthatóan nem tetszett a piaci szereplőknek, hiszen a vezető indexek eséssel reagáltak Boehner szavaira. A záráshoz közeledve azonban újra felfele vették az irányt a tőzsdemutatók, így végül mindhárom benchmark a tegnapi záróértéke felett fejezte be a kereskedést.

Keményen megrángatták az indexeket zárás előtt

Elromlott a hangulat a tengerentúlon, pedig a ma napvilágot látott makroadatok között akad olyan is, amely jobban alakult a vártnál. A júliusi statisztikák szerint a vártnál kevesebbet költöttek az amerikaiak. A feldolgozóiparban viszont javult a hangulat, igaz, a vártnál egy hajszálnyival kevésbé. Ugyanakkor a fogyasztói hangulatindex értéke 82,1 pontra emelkedett, ami nemcsak az előzetes eredményeket (80,0), de a konszenzust (80,5) is felülmúlta. A vezető amerikai indexek a negatív tartományban landoltak, az S&P 500 2012 májusa óta nem látott gyenge hónapot zárt.

Az Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül is támad (2.)

Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.A világban sokan érzik úgy, hogy valamit tenni kell a szíriai helyzettel kapcsolatban, de senki sem hajlandó cselekedni - mondta Obama azt követően, hogy bírálta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, amiért a testület képtelen volt reagálni a nemzetközi normák egyértelmű megsértésére.

Fájdalmas kiegyezés Amerika és Svájc között

Tegnap hivatalosan is aláírta az amerikai igazságügyi minisztérium a Svájccal kötött új megállapodást, ennek értelmében végre megkezdődhet az amerikai törvényeket megsértő svájci bankok helyzetének rendezése. Különös pikantériája az ügynek, hogy a jelenleg is vizsgálat alatt lévő 14 svájci privátbank az új programban nem vehet részt. A megállapodás értelmében a bankok korábbi törvénysértő gyakorlata felett szemet hunynak, ennek fejében viszont komoly büntetést kell a bankoknak fizetniük és az ügyfeleikről nagyon sok információt ki kell szolgáltatniuk. A svájci bankszövetség az új programot keménynek nevezte, azonban véleményük szerint ezzel együtt is érdemes megragadni a kínálkozó lehetőséget - írja a Financial Times.

Ők azok, akik alkalmazottként lettek milliárdosok

A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer múlt pénteken bejelentette, hogy egy éven belül lemond a cég vezetői pozíciójáról, az árfolyam erre heves erősödésbe kezdett, ami annak volt az egyértelmű jele, hogy a piaci szereplők örülnek Ballmer távozásának. Ez elsősorban megosztó személyiségével és sokak által vitatott vezetői kvalitásaival hozható összefüggésbe. Ugyanakkor egyvalamit nem lehet elvitatni a Microsoft vezérétől, mégpedig azt, hogy alkalmazottként ő volt a második olyan ember, aki milliárdos lett Amerikában. Korábban ez a bravúr a Coca-Cola legendás vezérének, Roberto Goizuetának sikerült csak.

Bizonytalan a kötvényvásárlási program sorsa

A befektetők által várt Fed jegyzőkönyv percekkel ezelőtt került nyilvánosságra, a vezető amerikai indexek is jól mutatják, hogy nagy újdonságot a jelentés sem tartalmazott. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy a jegybankárok Ben Bernanke mellett állnak, vagyis egyetértenek abban, hogy ha az év vége felé a gazdaságból jó adatok érkeznek, akkor a kötvényvásárlási programot csökkenteni lehet. Pontos időzítés viszont még most sincs, így marad a bizonytalanság - írja a MarketWatch.

Hiába gyorsul az USA, már nem érzi annyira a világ

Az Egyesült Államok gazdasága jelentős hatásokat fejt ki a kereskedelmi, likviditási és nyersanyagpiaci csatornákon keresztül az egész világgazdaságra, de a mostanában zajló változások abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai gazdaság élénkülését már nem fogja annyira megérezni a világ többi része, mint amennyire eddig jellemző volt - hívja fel a figyelmet friss elemzésében a Bank of America Merril Lynch.

Nem volt elég szufla a további emelkedéshez Amerikában

A pénteki nap rekord magasságai után megálló következett a tengerentúlon. A hétfői kereskedés kis volatilitás jellemezte, kissé negatív volt a hangulat, annak ellenére, hogy a feldolgozóiparból a vártnál kedvezőbb adatok láttak napvilágot. A befektetők rossz hangulatát az okozhatta, hogy a dallasi Fed elnöke megszólalt és azt mondta, hogy hamarosan vége lehet a kötvényvásárlási programnak és kár ennek ellenkezőjében reménykedni. Az S&P 0,2%-os, míg a Dow 0,3%-os csökkenéssel zárt, a Nasdaq viszont 0,1%-ot emelkedett, köszönhetően a Facebook és az Apple részvények jó teljesítményének.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.