budapest

Friss helyzetjelentést adott ki a vízügy az árhullámról, nagyon ébernek kell lenni

2024. szeptember 21. 14:15 | MTI

Friss helyzetjelentést adott ki a vízügy az árhullámról, nagyon ébernek kell lenni

Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, Pilismarótnál extrém helyzet volt, Budapesten szombat hajnalban volt a tetőzés, a Budapest alatti szakaszon a következő napokban kerül erre sor – többek között ez derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szombat déli közleményéből. Ebben arra is figyelmeztetnek, hogy az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában.

Árvíz: ez okozza most a legnagyobb gondot a védekezésben

2024. szeptember 20. 13:25 | MTI

Árvíz: ez okozza most a legnagyobb gondot a védekezésben

Lefelé halad a Dunán az árhullám, a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken napközben az MTI-vel.

Sorra esnek el a magyar utak

2024. szeptember 20. 13:22 | Portfolio

Sorra esnek el a magyar utak

Az Útinform publikálta, hogy mely magyar útszakaszokon van jelenleg érvényben korlátozás vagy lezárás az árvíz miatt.

Szentendrén a házak között eveznek, Budapesten nagy a készültség - Csütörtöki híreink a dunai árvízről

2024. szeptember 20. 07:19 | Portfolio

Szentendrén a házak között eveznek, Budapesten nagy a készültség - Csütörtöki híreink a dunai árvízről

Szerda reggelre elöntötte a rakpartot a víz Budapesten, Kisoroszit elzárta az árhullám több napra, Szentendrén pedig van, ahol már csak a házak kerítésének teteje látszik ki a Dunából. A fővárost fokozatosan éri el a kiugró árhullám, amelyre több mint 10 éve nem volt példa. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése szerint nem lesz második árhullám, de az első elhúzódik. Orbán Viktor ma reggel sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, hogy jövő hét közepén hagyhatja el az árhullám tetőzése Magyarországot. Karácsony Gergely főpolgármester jelentése szerint Budapestet sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni az árvízi tetőzésre. Az árvízhelyzetről szóló pénteki híreket itt találod meg.

Budapestre látogat egy orosz miniszter

2024. szeptember 19. 17:42 | Portfolio

Budapestre látogat egy orosz miniszter

A magyar Külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleménye szerint Magyarország pénteken fogadja Oroszország egészségügyi miniszterét – írja a Reuters. 

Már 7 méter felett a vízszint Budapesten, de jó hír érkezett a Lajtáról

2024. szeptember 18. 13:56 | MTI, Portfolio

Már 7 méter felett a vízszint Budapesten, de jó hír érkezett a Lajtáról

A Vízügy friss számai szerint 13.00 órakor 707 centiméteren állt a Duna vízszintje Budapestnél, mindeközben az OVF közlése szerint hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.

Megújítja együttműködését  a BÉT és az ELITE

2024. szeptember 18. 13:40 | Portfolio

Megújítja együttműködését a BÉT és az ELITE

A Budapesti Értéktőzsde 2024-ben megújítja partnerségét a Euronext tőzsdecsoporthoz tartozó ELITE-tel, amely a növekedésorientált vállalatoknak nyújt támogatást. Az együttműködés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k) továbbra is elérhessék az ELITE által kínált páneurópai közösséget, korszerű vállalatfejlesztési képzéseket és egyedi finanszírozási megoldásokat.

Részletes keresés