Az AutoWallis Distribution, az AutoWallis Csoport tagja, stratégiai partnerséget kötött a kínai piacvezető BYD-val, hogy támogassa a gyártó magyarországi importtevékenységét - áll a cég közleményében.
Az Alteo arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a mai nappal Tokai Magdolna társasági támogatásokért felelős vezérigazgató-helyettesként csatlakozik a cég ügyvezetéséhez.
Euróalapú részvénybevezetés jön a Budapesti Értéktőzsdén, a 18 kiskereskedelmi bevásárlópark portfóliót tulajdonló és üzemeltető Shopper Park Plus Zrt. új törzsrészvények forgalomba hozatalát, és törzsrészvényeinek bevezetését tervezi a BÉT Prémium kategóriájába. A lakossági befektetők 2023. október 9-től jegyezhetnek részvényeket az OTP Bank Nyrt. és a Concorde Értékpapír Zrt. mint forgalmazók közreműködésével.
2023 első félévében a BÉT nettó eredménye meghaladta 2,5 milliárd forintot, amely 50 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi rekordévnél jelentősen alacsonyabb kereskedési forgalom következtében a tőzsde üzleti bevételei alacsonyabb szinten zárultak, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a költségei elsősorban az infláció hatására megemelkedtek 2023-ra. A BÉT pénzügyi eredményének és a KELER Csoport első féléves eredményének köszönhetően azonban a nettó eredmény jelentősen növekedett – derül ki a BÉT közleményéből.
A Duna House bejelentette, hogy a leányvállalat, a Hgroup 2023. szeptember 22-én befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa, Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynökségével, amely országszerte 280 irodával rendelkezik. A megállapodások bizonyos feltételekhez kötöttek, amelyeknek 2023. október 30-ig kell teljesülniük.
A Budapesti Értéktőzsde szeptember 7-én bejelentette, hogy szeptember 18-tól változik a BUX és BUMIX indexkosarak összetétele. A módosítások két legnagyobb vesztese az Akko Invest és a Zwack volt. A változások pedig ugyan még csak pár napja vannak érvényben, de máris úgy tűnik, hogy kihirdethetjük a módosítások nyerteseit.
Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
Szeptember közepére mintegy 164 milliárd forintot juttatott a magyar gazdaságba a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a Baross Gábor Tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjain keresztül. Ezzel 10 alapkezelő összesen 13 hazai alapja kezdheti meg gazdaságélénkítő tevékenységét - derül ki a Nemzeti Tőkeholding közleményéből.
Az év közepén igencsak megmozgatta a piaci szereplőket a Mol rekordosztaléka, a szelvényvágást követően azonban komoly lejtmenet következett, a csalódást keltő második negyedéves számok hatására pedig a befektetők elfordultak a részvénytől, ami ennek hatására igencsak lemaradt a hazai blue chipekhez képest. Az utóbbi napokban azonban a Mol a magyar tőzsdével és a többi blue chippel ellentétben ellenállóbbnak mutatkozott az igencsak hektikus nemzetközi piaci mozgásokkal szemben, ma pedig kitörtek a vállalat részvényei a másfél hónapja tartó oldalazó trendből. Az események hatására megnéztük, hogy hogyan alakult a Mol részvényeinek árazása a csalódást keltő eredményeket követően, és hogy érdemes-e még beszállni?
Befektetői napot tartott ma az AutoWallis, ahol többek között a vállalat első féléves eredményéről, a magyar és régiós autókereskedelmi piac kilátásairól és az AutoWallis stratégiájáról beszéltek a vállalat vezetői. Az esemény előadója Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója, Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója, Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese és Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője volt. A befektetői napon a vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy várhatóan 2024 első felében ismét felfelé módosíthatják a korábban kitűzött értékesítési és gazdálkodási tervszámokat.
Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a Deutsche Telekom Csoport részeként működő T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként, ezért 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.
Átvette hatezredik Volvo FH típusú tehergépjárművét a Waberer’s, mely egybeesett a két vállalat 25 éves együttműködésének évfordulójával. Az eseményen a felek szándéknyilatkozatban erősítették meg, hogy összehangolják jövőbeli stratégiáikat a fenntarthatósági megoldások terén, a most átadott kamion egy újabb elektromos modell.
Kijött a PannErgy legfrissebb beszámolója, a vállalat számai igencsak meggyőzőre sikerültek, ez pedig felkeltette a befektetők érdeklődését is. Ennek köszönhetően ma a magyar tőzsde egyik legjobban teljesítő részvénye a PannErgy. De mit jelenthet a mostani kiváló teljesítmény a jövőre nézve, és meddig emelkedhetnek a vállalat részvényei?
Ma kora délután közölte a Magyar Telekom, hogy 123 milliárd forintos beruházási programot indít, a magyar kormány pedig megerősítette, hogy a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadó fizetési kötelezettséget 2024 januárjától, a távközlési pótadót pedig 2025 januárjától megszünteti. A bejelentés hatására kilőttek a Magyar Telekom részvényei, már közel 11 százalékos pluszban is volt a jegyzés. A vállalat papírjai nagy utat tettek meg a tavaly októberi mélypontról, ahonnan már kis híján duplázott az árfolyam, a mostani emelkedéssel együtt pedig több mint 6 éve nem látott szintre emelkedett.
Ugyan a tőzsdékre a nyári hónapokban a visszafogottság jellemző, a Budapesti Értéktőzsde kiemelkedő hónapot zárt. A BÉT elsődleges részvénymutatója, a BUX index 4,5 százalékos növekedést követően 55 775 ponton fejezte be a hónapot, amely a havi záróértékeket tekintve történelmi rekord. Az erős forma az azonnali részvénypiac forgalmában is tükröződött: összesen 286,8 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, amely 12,5 milliárd forint értékű napi átlagnak felel meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjében továbbra sem történt változás, az OTP, a Richter és a Mol zárt az élen, 166,7, 40,1 és 33,6 milliárd értékű forgalommal, míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Wood & Company és a Concorde vezette a mezőnyt.
A szerdai piaczárást követően közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Rába. Az időszak során a vállalat mintegy 19,7 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az elmúlt 20 legmagasabb második negyedéves eredménye. Az árbevétel mellett pedig a profitabilitás is nőtt, annak ellenére, hogy a vállalatnak még mindig magas beszerzési árakkal, valamint folyamatosan növekvő munkaerő költségekkel kell megküzdenie. Az eredmények is azt igazolják, hogy a vállalalat reorganizációs törekvései működnek, ennek megfelelően pedig a befektetők érdeklődését is felkeltette a Rába, olyannyira, hogy csütörtökön a reggeli piacnyitást követően már közel 30 százalékos pluszban is voltak a vállalat részvényei.
Reggel a Portfolio is beszámolt róla, hogy a nyitást követően az Opus részvényei már közel 20 százalékos mínuszban is voltak, miután június óta már csaknem négyszeresére emelkedtek a cég papírjai. Rövid időre a déli órákban úgy tűnt, hogy megállhat az esés, délután azonban újabb kör következett lefelé, a kereskedés egy pontján pedig már több mint 30 százalékos mínuszban is voltak az Opus részvényei. A kiemelkedő forgalom mellett pedig a volatilitás is jócskán megnövekedett.