bét

Mozgalmas első évet zárt a STRT Holding a befektetési piacon

2024. március 20. 11:05 | Portfolio

Mozgalmas első évet zárt a STRT Holding a befektetési piacon

Az elmúlt egy évben 25 befektetést, 700 vezető képzését, 13 tanfolyamot, és 1,15 milliárd forint magántőke-bevonást tudhat maga mögött a befektetőcég, amely tavaly decemberben lépett tőzsdére, idén pedig el is nyerte az év kibocsátója díjat a BÉT Xtend piacon. Idén az oktatási és befektetési tevékenységük skálázására fókuszálnak.

Nehezített pályán sikerült rekordösszegű tőkebevonást összehozni az Xtenden

2024. március 20. 09:00 | Varga Szabolcs

Nehezített pályán sikerült rekordösszegű tőkebevonást összehozni az Xtenden

A tavalyi év nem a forrásbőségről volt híres, miközben eddig nem látott szintekre emelkedett a lakosság állampapír-állománya, a vállalkozások tőkebevonási lehetőségei romlottak, amely a tőzsdére lépési kedvet sem támogatta, és ez a BÉT középvállalati platformja, az Xtend teljesítményén is érezhető volt. Ennek ellenére a STRT Holding a piac történetének legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, kizárólag magánbefektetők általi tőkebevonását hajtotta végre. A Portfolio a magántőke korai fázisú startupok támogatásába való becsatornázásról, a tőzsdei bevezetés előtti felkészülésről kérdezte Balogh Pétert, a cég alapító vezérigazgatóját, Simon Stellát, a kijelölt tanácsadó - a BÉT által díjazott Stradamus Zrt. - igazgatósági tagját, valamint Perger Gábort, a jogi tanácsadást ellátó ügyvédi iroda, az AegisLegal partnerét.

Kilőtt az AutoWallis!

2024. március 14. 10:08 | Portfolio

Kilőtt az AutoWallis!

Kiemelkedő forgalom mellett már több mint 5 százalékos pluszban is volt csütörtökön az AutoWallis árfolyama a magyar tőzsdén.

Megállapodást kötött az AutoWallis a kínai Geely-vel

2024. március 14. 08:42 | Portfolio

Megállapodást kötött az AutoWallis a kínai Geely-vel

Az AutoWallis Csoport megállapodott a kínai Geely Auto Group által gyártott, új energiaforrású, Farizon márkájú haszonjárművek kizárólagos forgalmazásáról 8 közép-kelet-európai országban.

Balogh Petya: inkább fektetek bukott vállalkozókba, mint kezdőkbe

2024. március 13. 07:30 | Portfolio

Balogh Petya: inkább fektetek bukott vállalkozókba, mint kezdőkbe

Nagy előny, ha egy vállalkozónak van pár olyan bukás a háta mögött, amiből tanulhatott, nem feltétlenül az első próbálkozástól kell várni a sikert. Magyarország kicsi piac, ez inkább hátrány a kezdő vállalkozóknak, azonban nem biztos, hogy csak azokra a cégekre kéne igazán odafigyelni, amelyek egyből a nemzetközi sikert célozzák – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Portfolio Business podcast új adásában Balogh Petya befektető, a STRT Nyrt. elnöke, valamint Kövesdi Gábor, a Brancs alapítója. A szakembereket a cégeikbe való tőkebevonásról, valamint arról is kérdeztük: az enyhülő hazai makrogazdasági pálya milyen hatással lesz a kezdő vállalkozásokra.

Állami bankot bírságolt meg az MNB

2024. március 11. 16:19 | Portfolio

Állami bankot bírságolt meg az MNB

Az MNB 28,5 millió forintos bírságot szabott ki az MFB-nek és felügyeleti intézkedéseket vár el a pénzintézettől - derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.

Véleményt mondott a Concorde a Nyomdáról

2024. március 11. 10:08 | Portfolio

Véleményt mondott a Concorde a Nyomdáról

A negyedik negyedéves és éves eredmény publikálását követően vélemény mondott a Nyomdáról a Concorde. Az elemző szerint a cég nettó árbevétele idén is kétszámjegyű növekedést mutathat, emellett azt is megjegyezte, hogy a vállalatnak bőven van lehetősége a költségek csökkentésére is.

Tovább hasít az export, nagyon erős számok jöttek a Nyomdától!

2024. március 08. 18:43 | Portfolio

Tovább hasít az export, nagyon erős számok jöttek a Nyomdától!

Közzétette legfrissebb, negyedik negyedéves számait a Nyomda. A cég bevételei a 2023-as pénzügyi évben 28%-kal növekedtek, a stratégiai termékszegmensek közül kiemelendő a biztonsági termékek, megoldások forgalma, ami 90%-kal magasabb a 2022-es értéknél. Zsámboki Gábor, a cég vezérigazgatója kiemelkedőnek nevezte a 2023-as évet, emellett azt is bejelentette, hogy az igazgatóság 250 forintos osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek.

Részletes keresés