börtön

Börtönbüntetésre ítélték a WikiLeaks alapítóját

Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.

Öt évet kapott másodfokon Kocsis István

Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjére pénteken a Pécsi Ítélőtábla új eljárásban másodfokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben. Az ügy másodrendű vádlottját szintén letöltendő, a harmadrendű vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

600 milliárd dollár égett el egy pillanat alatt, a befektetők bottal üthetik a nyomát

Tíz éve dőlt össze a Lehman Brothers, kirobbantva ezzel az emberiség történelmének második legnagyobb pénzügyi válságát. A pénzintézet rengeteg hitelt vett fel ahhoz, hogy eszetlen növekedését finanszírozni tudja, majd likviditáshiány miatt több mint 600 milliárd dollárnyi adóságot maga mögött hagyva bedobta a törölközőt. Miközben a hitelezők a mai napig harcolnak azért, hogy legalább tőkéjük 30-40%-át visszaszerezzék, a Lehman részvényesei és lakossági befektetők tömkelege az összes pénzét elbukta - sokan az utóbbiak közül ráadásul 100% tőkegarantált, állítólag teljesen kockázatmentes termékeket vásároltak meg. A Lehman vezetői nemhogy börtönt, de még pénzbírságot sem kaptak, a bankcsoport alkalmazottai közül pedig sokan már saját hedge fundot üzemeltetnek, a volt vezérigazgató például egy privátbanki tanácsadócég vezérigazgatója.

20 évet is kaphat a bankvezér, amiért átverte egyik ügyfelét

Elítélték Mark Johnsont, a HSBC nemzetközi devizakereskedelemért felelős korábbi vezérét, aki egy 3,5 milliárd dolláros devizaügyletben károsította meg a bank egyik ügyfelét. A bíróság döntése olyan precedens, aminek komoly hatása lehet a napi 5300 milliárd dollár forgalmú devizapiac működésére.

10 milliárdos, aki egy csapásra elvesztette minden pénzét

10 milliárdos, aki egy csapásra elvesztette minden pénzét

Mind milliárdosok és sikeresek voltak, aztán egy csapásra elvesztették összes vagyonukat. Páran közülük talpra tudtak állni, páran börtönbüntetésüket töltik, páran meg azóta is azon gondolkodhatnak, mit rontottak el. Egy lista 10 milliárdosról, akik mindenüket elvesztették.

Piramisjátékosok és svindlerek fosztogatják a magyarokat - mit lép az MNB?

Többször is írtunk mostanában Magyarországon terjedő piramisjáték-gyanús befektetésekről, ilyen a Questra/Atlantic, a OneCoin és a BitConnect is. Megkérdeztük ennek kapcsán a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), milyen szankciókra számíthatnak az átverős szolgáltatók és ügynökeik. A felügyelet nem mindenben illetékes, de elárulta, hogy büntetőfeljelentést tesz, akárhányszor egy engedéllyel nem rendelkező, vagy egyenesen átverős cégre csap le, így mind a piramisjátékosok, mind pedig értékesítőik súlyos szankciókra számíthatnak.

Megússza a börtönt Tarsoly Csaba

Április elején jött a hír, hogy a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, egyidejűleg elrendelte a volt Quaestor-vezér házi őrizetét. A hvg.hu információi szerint Tarsoly maradhat házi őrizetben, annak ellenére, hogy korábban az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

Készülsz a nyaralásra? Nagyon vigyázz ezzel a 11 országgal!

Készülsz a nyaralásra? Nagyon vigyázz ezzel a 11 országgal!

Egy ügyvédi iroda a külföldre utazóknak szeretett volna segíteni azzal, hogy összegyűjtötte azokat az országokat, ahova csak kellő tájékozódást követően utazzunk. Ugyanis könnyen börtönbe kerülhetünk, ha nem ismerünk bizonyos szabályokat, de az illem betartása is alapvető elvárás egyes országokban. Tudtad, hogy például Kínában sosem szabad az evőpálcikákat felfelé állítani a rizsbe vagy a tésztába? És azt, hogy Thaiföldön börtön járhat azért, ha szemetelsz az utcán vagy azt, hogy Ugandában tilos a hadi vagy kormányzati épületekről fényképet készíteni?

Kilenc új börtön épül Magyarországon

A kormány férőhelybővítési programjának köszönhetően 2018-ra korszerű és modern büntetés-végrehajtási rendszert működik majd - mondta Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az állampusztai börtön új fogvatartotti körletépületének átadóünnepségén Solton.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.