A Biden-kormányzat nem tervezi, hogy követi Nagy-Britannia példáját a nagy hatótávolságú rakéták Ukrajnába küldésében. Egyes tisztviselők megjegyzik, Washington úgy érzi, megúszta az ilyen irányú kötelezettségét, köszönhetően London lépésének – írta meg a Politico.
Az ukrán hadsereg a Patriot rakétavédelmi rendszer segítségével lőtte le az orosz Kindzsal cirkálórakétát - közölte kedden Pat Ryder dandártábornok, a Pentagon szóvivője.
Nagy-Britannia olyan fegyverrendszerek szállítására készül most, amelyeket a Biden-kormányzat már régóta megtagad Kijevtől – szúrta ki a Washington Post.
Oroszország kedden mintegy 25 cirkálórakétát lőtt ki Ukrajna városaira, ebből mintegy 15 darabot Kijevre, ez volt a második támadás rövid időn belül. Az ukrán tisztviselők közölték, a Kijev körüli légvédelmi rendszer 23 darabot voltak képesek megsemmisíteni - írta meg a Reuters.
Az OSINTdefender, az ukrán háborúval foglalkozó, egyik legmegbízhatóbb OSINT-fiók információi szerint levegőbe emelkedtek az orosz stratégiai bombázók, miközben az orosz fekete-tengeri flotta rakétás cirkálói is aktivizálták magukat.
A közösségi médiában megosztott felvételen egy ukrán Sz-300-as rendszer maradványai láthatóak. A videóból nem derül ki, mi találta el a légvédelmi rendszert.
Twitterre kerültek fel az egyelőre hivatalosan nem megerősített felvételek, miszerint éjszaka, Kijev fölött az ukrán légvédelem sikeresen megsemmisített egy Kh-47M2 Kindzsal hiperszonikus rakétát.
Oroszország csendes-óceáni flottájának tengeralattjárói a Japán-tengeren tartott haditengerészeti gyakorlatok részeként megsemmisítettek egy ellenséges objektumot - írta meg a Reuters az orosz Interfax hírügynökség alapján.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter egy interjú során sokat sejtető üzenetet intézett az orosz Fekete-tengeri flotta számára, miszerint az ukrán haditengerészet újabb „meglepetéssel” készül a tengeren szolgáló orosz hadihajók számára.
Ma reggel robbanás történt a krími Dzsankoj térségében – Ukrajna állítása szerint orosz cirkálórakéta-készletet semmisítettek meg. A robbanás helyszínéről készült felvételek alapján a támadást egy kínai gyártmányú felderítődrónnal kivitelezte Ukrajna, melyre robbanószereket erősítettek.
Az ukrán védelmi minisztérium keddi közleménye szerint, a Krím-félsziget északi részén fekvő Dzsankojban történt robbanás megsemmisítette az orosz cirkálórakétákat, amelyeket Oroszország fekete-tengeri flottája számára szántak. Oroszország állítása szerint a dróntámadás során csak civil épületeket ért találat - írta meg a Reuters.
Egyre többet hangoztatott állítás az, hogy Oroszország sokkal nagyobb tempóban használja fel a rendelkezésre álló fegyvereit, mint ahogy azokat pótolni tudná a meglévő raktárkészletből, vagy épp a gyártósorokról. Bár Moszkva rendszeresen bizonygatja, hogy sem az alkatrész-ellátásban, sem a meglévő raktárkészletek reaktiválásában nincsenek fennakadások, az elmúlt hónapok során szaporodtak az arra utaló bizonyítékok, hogy Oroszország szép lassan kifogyóban van az utánpótlásból és kénytelen alternatív megoldásokhoz folyamodni. Ezek a megoldások ugyan fenntartják az utánpótlást, de kevésbé hatékony mivoltuk miatt az orosz veszteségek növekedéséhez és az elért harctéri eredmények csökkenéséhez vezethetnek.
Oroszország megindíthatta a tavaszra várt kelet-ukrajnai offenzívát az ország keleti területeiben: folyamatosak a drón és rakétatámadások Ukrajna területén. Kiderült, hogy lengyelországi látogatása soráb Joe Biden amerikai elnök többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozhat, de arról nincs hír, hogy Biden Ukrajnába is ellátogat-e az orosz invázió egyéves évfordulója okán.
A román védelmi minisztérium jelentése szerint Oroszország valóban a Krím-félsziget közelében lévő hajóról indított rakétákat Ukrajna irányába, amelyből legalább egy pénteken átlépte a moldovai légteret, de röppályája a NATO-tagállam légterét nem keresztezte. Moldova védelmi minisztériuma mindeközben jelezte, a barátságtalan lépés következtében berendelte az orosz nagykövetet - írta meg a Reuters.
Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán fegyveres erők parancsnoka péntek délelőtt megvádolta Oroszországot, hogy két rakétáját is úgy lőtte ki, hogy két semleges állam, köztük egy NATO-tagállam légterén keresztül is áthaladt, mielőtt becsapódott Ukrajnában - írta meg a Reuters.
A Reuters értesülése szerint Oroszország fokozza az Sz-300-as és Sz-400-as légvédelmi rendszerek használatát földi célpontok elleni csapások végrehajtására, ami arra utal, hogy Moszkva ballisztikus rakétakészletei fogyóban vannak. A legutóbbi támadás során nagyobb számban bevetett H-22-es rakéták is köztudottan pontatlanok, ami azt mutatja, Oroszország nagy hatótávolságú csapásmérési képességeivel komoly gondok adódhattak.
Az Ukrán Haditengerészet január 16-i, hétfői információi szerint 6 orosz Kalibr cirkálórakéta-hordozó teljesít harci szolgálatot a Fekete-tengeren. Január 14-én Oroszország 2023-ban először telepített Kalibr cirkálórakéta-hordozót a Fekete-tengerre.
Bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy egy hiperszonikus cirkálórakétákkal felfegyverzett orosz hadihajó gyakorlatozott a Norvég-tengeren – számolt be róla a Reuters.
December 29-én mintegy 120 orosz rakétát lőttek ki Ukrajna területére. A legfrissebb orosz rakétatámadás során az orosz megszálló erők legalább egy, a 2022-es év utolsó, negyedik negyedévében gyártott rakétát indítottak, ami arra utalhat, kezdenek kifogyni a cirkálórakétákból– írta meg az ukrán Defence Express.