ekb

Az EKB közzétette a görög banki stressz teszt eredményét

14 milliárd eurós tőkeemelésre szorulnak a görög bankok a rengeteg nem teljesítő hitel miatt - derült ki a bankrendszer stressz tesztjének eredményeiből, amit az Európai Központi Bank szombaton tett közzé. Az eredmény "megnyugtató", hiszen alacsonyabb a hitelcsomagban erre szánt 25 milliárd eurós összegnél - írja a Reuters.

Az MNB-nek alkalmazkodnia kell az EKB és a Fed politikájához

Sok más esemény mellett a tőzsdék a vezető államok változó monetáris politikájának árnyékában mozogtak. Érdemes néhány lépést hátralépve kicsit távolabbi perspektívából is megvizsgálni, az aktuális gazdasági mutatók mellett mi mozgatta a döntéshozókat 2015-ben, és mindez hogyan határozza meg a tőzsdei mozgásokat 2016-ban.

Újabb mélységben az európai hozamok - jön a kamatvágás?

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének múlt heti bejelentése óta - miszerint decemberben felülvizsgálják a havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programot - még inkább a mélybe kerültek az eurózónás kötvényhozamok. A befektetők többsége arra számít, hogy nem csak a felvásárlás összegét és idejét terjeszti ki az EKB, de a most -0,2 százalékos irányadó betéti rátát is tovább vágja. Egyre több ország állampapírhozama süllyed e szint alá és esik ki ezzel az eszközvásárlási programból. A tegnapi üzenet alapján persze a Fed is közbeszólhat a decemberi lépést illetően.

Gyengül a forint

Hétfőn újabb sikertelen kísérletet láthattunk a forinttól arra, hogy 310 alá jusson az euróval szemben, így a romló hangulatban 312 közelébe visszagyengült a magyar fizetőeszköz és kedd reggel is ennek közelében jár. Közben a nemzetközi pénz- és tőkepiackon kiváró üzemmódot láthatunk a holnap esti Fed kamatdöntés előtt, aminek egyik jeleként az euró/dollár is oldalazásba váltott. Délután viszont gyengült a forint, nem kizárt, hogy ebben a jegybank laza monetáris politika melletti újabb erős elköteleződése is szerepet játszott.

Az EKB nem ismer tabut

Az Európai Központi Bank (EKB) számára nincs tabu, kész minden szükséges eszközt bevetni, hogy felpörgesse az inflációt az euróövezetben - jelentette ki Peter Praet, az euróövezeti jegybank főközgazdásza az AFP francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában, néhány nappal a további monetáris lazítást kilátásba helyező ígéretek elhangzása után.

Itt az újabb kínai kamatvágás!

Az EKB felőli csütörtöki üzenetek után egy tényleges monetáris lazító lépés híre érkezett pénteken: ezúttal Kínából. A kínai jegybank ugyanis pénteken magyar idő szerint kora délután bejelentette, hogy 25-25 bázisponttal csökkenti az egyéves betéti, illetve hitelezési kamatlábát rendre 1,5%-ra, illetve 4,35%-ra. Továbbá 50 bázisponttal 17,50%-ra csökkenti a nagybankok kötelező tartalékrátáját annak érdekében, hogy friss tőkét szabadítson fel a hitelezéshez.

Draghi: csőre töltöttük a fegyvert

Alig kezdődött el Mario Draghi sajtótájékoztatója, máris zuhanórepülésbe kapcsolat az euró, alig tíz perc alatt közel egy százalékot esett az euró-dollár jegyzés. A várakozások szerint a jegybankelnök az eszközvásárlási program kiterjesztéséről beszélhet ma.

Nem változtatott az EKB

Csütörtöki ülésén nem változtatott az irányadó rátán az Európai Központi Bank.

Bezzeg nyugaton már tudnak hitelezni a bankok

Miközben a bankok a vállalati és a lakossági fogyasztási hiteleknél enyhítettek a hitelezési feltételeken, a lakossági ingatlancélú hiteleknél némi szigorításról jelentettek az EKB-nak. A hitelkereslet azonban gyakorlatilag minden szegmensben javult az euróövezetben - derül ki az EKB felméréséből.

Lázadoznak Európa legnagyobb bankjai

A Deutsche Bank, a BNP Paribas és hét másik eurózónabeli nagybank vezetője emelte fel szavát az Európai Központi Bank tervei ellen, amelyek szerint 2 százalékponttal magasabb tőkekövetelmény vonatkozna a legnagyobb európai bankokra, mint az amerikaiakra - írja a Financial Times.

Köszönik, jól vannak az európai bankok

A legtöbb eurózónában működő nagy bank tőkéje bőven az elvárt minimum fölött van, derült ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének nyilatkozatából. Az adatok az Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) riportjából származnak, amely tavaly óta foglalkozik az eurózónában működő pénzintézetekkel - írja a Reuters .

Egyre kevesebb pénzt kapnak a görög bankok

A görög központi bank tájékoztatása szerint 0,2 milliárd euróval csökken a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatás (ELA) kerete. A jegybank szerint egyre pozitív a kép a görög bankok likviditási helyzetére vonatkozóan, emellett a magánszektorbeli tőkekivonások is stabilizálódtak.

Van még puskapora az EKB-nak

Az inflációs cél elérése érdekében az Európai Központi Banknak (EKB) meglenne a lehetősége a mennyiségi monetáris enyhítés keretösszegének növelésére, mivel annak összege messze elmarad más jegybankok hasonló programjaitól - mondta Vítor Constâncio, a jegybank alelnöke szerdán a Reutersnek adott interjúban.

Közeleg a nagy változás az értékpapíroknál

Az európai értéktárak első csoportjának belépésével a nyáron elindult az egységes európai értékpapír-elszámolási rendszer (a Target2-Securities - T2S), azonban komolyabb tranzakciós volumenek szeptembertől, az olasz piac csatlakozása óta futnak a rendszeren. A hazai értéktár, a KELER Zrt. a harmadik hullámban, vagyis 2016 szeptemberében csatlakozhat a rendszerhez - derül ki a KELER közleményéből. A tervek szerint a T2S 2017 februárjára az Európai Unió 21 országában az euró alapú értékpapír tranzakciók csaknem 100 százalékára ki fog terjedni.

Fontos döntés jön a bankoknak az EKB-tól

Az EKB felügyeleti részlege megállapította, hogy minimum mennyi tőkét kell tartaniuk a legnagyobb európai bankoknak, és hamarosan hivatalosan is bejelentik a döntést - értesült a Reuters.

Még tovább mehet az EKB, zuhan az euró

Elkezdődött Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatója, majd rögtön zuhanni kezdett az euró a dollárral szemben, hirtelen több mint fél százalékot esett. Az európai jegybank elnöke rögtön azzal kezdte beszédét, hogy lefelé mutató kockázatok vannak az európai növekedést illetően.

Kevesebb pénzt kapnak a görög bankok

A korábbi 89,7 milliárd euróról 89,1 milliárdra csökkentette az EKB a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatás (ELA) keretét - írja a Reuters. A csökkentésre a hírek szerint azért került sor, mivel javult a bankok likviditási helyzete.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.