ekb

Az újabb pénznyomtatás határára ért az EKB

Ma még nem vágott kamatot az EKB, de kommunikációjában egyértelműen előkészítette azt szeptemberre, sőt a tartósan cél alatti inflációra hivatkozva egy átfogó lazító csomagot is belengetett. Ebben egy újabb eszközvásárlási program elindítása, illetve egy többszintű jegybanki betételfogadási rendszer is szerepelne. Az euró kezdetben kétéves mélypontra bukott, de mivel az EKB-üzenetekre már felkészült a piac, végül felpattant a délután második felében.

Fontosabb részletek

  • Az EKB kommunikációja szerint legalább 2020 közepéig a mostani, vagy ennél alacsonyabb szinten maradnak a kamatkondíciók (eddig azt mondta, hogy jövő nyárig nem módosul semmi, így tehát ez lényeges kommunikációs változás)
  • A tartósan cél alatti infláció érdekében szükség lehet további lazításra
  • Új eszközvásárlási program is szükséges lehet
  • Az előretekintő iránymutatás is változik
  • Többszintű jegybanki betéti rendszer is jöhet
  • Az eddig "2%-ot közelítő, de el nem érő" közép távú inflációs cél helyett most már arra fókuszál az EKB, hogy 2% körüli legyen az infláció és szimmetrikus toleranciasávban gondolkodik a jegybank
  • Ez és a gyenge gazdasági növekedési környezet adja meg a hivatkozási alapot a további lazítás elindítására.

Már csütörtökön kamatot vág az EKB?

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön lépéseket tehet az euróövezet gazdaságának élénkítésére, nem elképelhetetlen a kamatcsökkentés sem.

Elárulták Európa bankjai, mire készülnek

A hitelkereslet további növekedésére számítanak a harmadik negyedévben az eurózóna bankjai, miközben nem terveznek sem lazítani, sem szigorítani vállalati és jelzáloghitelezési sztenderdjeiken - mutatja az Európai Központi Bank ma közzétett hitelezési felmérése.

Szerdán és csütörtökön nagyon résen kell lennünk

A most induló héten szerdán és csütörtökön számos, világszinten is nagyon fontos gazdasági adatot, illetve döntést jelentenek be, amelyek a gazdasági konjunktúra aktuális állapotáról, illetve a rövid távú kilátásokról adnak képet.

Felülvizsgálhatja inflációs célját az EKB!

Elkezdte az Európai Központi Bank szakmai stábja informálisan azt tanulmányozni, hogy megfelelő-e a jegybank "2%-ot közelítő, de meg nem haladó" középtávú inflációs célja a válság utáni időszakban - tudta meg a Bloomberg. Ez azt jelenti, hogy példátlan lépést kezdtek el előkészíteni Frankfurtban, bár még egyáltalán nem vehető biztosra, hogy tényleg meg is változik az eurózóna központi bankjának inflációs mandátuma.

Most egy kicsit fellélegezhet az eurózóna - De mi vár a monetáris unióra?

Mégsem a nagy esélyesnek számító Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke fogja vezetni az Európai Központi Bankot Mario Draghi mandátumának lejárta után, ami elképesztően jó hír az euró jövője szempontjából, hiszen nála héjább tagja nincs a Kormányzótanácsnak. A következő időszakban is kreatív és bátor döntéseket kell majd hozniuk a jegybankároknak, ahogyan arra szükség volt az elmúlt években is. Lássuk, milyen esélye lesz erre az EKB-nak Christine Lagarde vezetésével.

Lagarde már le is mondott az IMF vezetői posztjáról

Közleményt adott ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amelyben Christine Lagarde IMF-vezérigazgató reagált az érdekes helyzetre. Lagarde, aki mától az Európai Központi Bank elnöki posztjának első számú várományosa, átmenetileg lemond az IMF-vezhetői tisztségéről.

Megjött a figyelmeztetés: elfogyott a jegybankok fegyvere

A világgazdaság ma sokkal rosszabb helyzetben lenne, ha az elmúlt tíz évben a jegybankok nem élénkítették volna, viszont mára elfogyott a monetáris politika eszköztára - figyelmeztetett Angel Gurria, az OECD főtitkára pénteken.

Kritikus hónapok jönnek a forint számára - Ezekre a dátumokra kell figyelni

Adatvezérelt üzemmódba kapcsolt az MNB, az év második felében érkező statisztikák és események dönthetik el a következő lépéseket - derült ki a keddi kamatdöntés után. A jegybank alelnöke szerint "minden opció az asztalra kerülhet", vagyis a következő döntés ugyanúgy lehet szigorítás, mint lazítás. Megnéztük, mik lehetnek azok a kulcsfontosságú események, adatok szeptember végéig, melyek eldönthetik az irányt, ezekre most a forint is a szokásosnál érzékenyebben reagálhat.

Német támadás Draghi ellen: "riasztó" jeleket küld

Angela Merkel kancellár pártjának egy tekintélyes politikusa keményen bírálta Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) októberben távozó elnökét, amiért "riasztó" jelzéseket küld a piacnak az eurózóna jövőbeni politikáját illetően, és ezzel gyakorlatilag megköti utódja kezét.

"Minden fegyver a kezünkben" - Ismét eláraszthatja pénzzel a piacot az EKB

Tegnap már utalt arra Mario Draghi, hogy szükség esetén készek tovább lazítani, szerdán pedig az EKB egyik alelnöke részleteket is elárult a CNBC kérdésére. Luis de Guindos elmondása szerint akár egy újabb jelentős összegű eszközvásárlásra is nyitott a jegybank, ha az kell ahhoz, hogy az inflációt a cél felé lökjék.

Újra begyújthatja a rakétákat Draghi

Miközben eddig az volt a kérdés, hogy az EKB mikor kezdi meg a monetáris szigorítást, vagyis mikor várható az első kamatemelés időpontja, ettől teljesen eltérő hangot ütött meg Mario Draghi, az EKB vezére ma délelőtt. Erősen utalt arra, hogy a következő monetáris politikai lépés lazítás lesz.

Kapunk egy új költségvetést és a forint is izgulhat

Sok lényeges esemény várható a héten és makroadatokban sem fogunk szűkölködni. Megismerjük például a 2020-as költségvetést, illetve inflációs adat is jön, ami a forint árfolyamára lehet hatással. Közben Európában Mario Draghiék döntésére figyelhet a piac elsősorban.

EKB: csökken a bankok nyeresége, bajt hozhat a kereskedelmi háború

A világkereskedelmi feszültségek és ezek nyomán a globális növekedés lassulása jelenti a legnagyobb kockázatot a pénzügyi stabilitásra az eurózónában - figyelmeztetett friss jelentésében az Európai Központi Bank. Idén mindössze 6% lehet a térség bankjainak tőkearányos megtérülése, jóval a befektetői elvárások alatt.

Kettészakadt a hitelpiac az eurózónában

A vállalati hitelezés 3,9%-kal, a háztartási pedig 3,4%-kal nőtt áprilisban az eurózónában, ami ugyan a növekedés gyorsulását jelenti, azonban az egyes országok között nagy a szakadék - hívja fel a figyelmet a Financial Times.

Teljes megújulás vár az EKB-ra Draghi után

Könnyen lehet, hogy Mario Draghi mandátumának lejártával nem csak új elnököt, hanem teljesen új stratégiát is kap idén az Európai Központi Bank - írja a Bloomberg. A lap cikke szerint a vezetői posztra esélyes Olli Rehn teljesen új eszközöket adna a jegybank kezébe, mely így a Fed által kitaposott útra léphetne.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.