ekb

Ugrott a forint a jegybankárok szavaira

Bár tegnap délután határozottan javult a globális befektetõi hangulat, ez a forintot csak korlátozottan és átmenetileg tudta erõsíteni, ma délelõtt pedig az újabb külpiaci hangulatromlás ismét lejtõre küldte a magyar fizetõeszközt. Az euró jegyzései 303 közelében is jártak a régiós devizák általános gyengülése mellett. Az EKB elnöke délután "meglebegtette" a további kamatvágást, közben pedig Balog Ádám magyar jegybankár szintén a forintot támogató jelzést tett, erre a forint lendületbe jött, igaz ez is csak rövid ideig tartott.

Még alacsonyabb lehet a kamat az eurózónában (2.)

Tartósan alacsony kamatokra kell számítanunk az eurózónában és Mario Draghi szerint a jelenleginél alacsonyabb kamatszint sem kizárt - ez a kissé meglepő hangvételű üzenet hangzott el az Európai Központi Bank mai kamatdöntését követő délutáni sajtótájékoztatón. A vágásról már ma is tárgyalt a kormányzótanács. Az EKB elnöke az eseményen nemcsak a döntés hátteréről beszélt, hanem ismertette a jegybanki elemző stáb friss GDP- és inflációs prognózisait is. Ezek szerint idén a korábban jelzettnél minimálisan kisebb lehet a recesszió, de jövőre is lassabb lehet a növekedés. Draghi jelzésére az euró eséssel reagált, míg a részvénypiacok örültek a tartósan alacsony kamatkörnyezet ígéretének.

Nem változott a kamat az EKB-nál

A várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5%) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A befektetők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak, Mario Draghi ugyanis most ismerteti majd a jegybanki elemző stáb friss növekedési és inflációs prognózisait.

Ma ismét ülésezik az EKB

Bár a recessziónak vége, az Európai Központi Bank egyelőre valószínűleg nem tartja indokoltnak, hogy változtasson az irányadó ráta szintjén. A kormányzótanács mai ülését követő sajtótájékoztató azonban ennek ellenére is érdekes lehet, hiszen Mario Draghi most ismerteti a jegybanki elemző stáb friss növekedési és inflációs prognózisait.

Szépen törlesztgetik a bankok az EKB-tól kapott hitelüket

Pénteken 4,645 milliárd eurónyi újabb forrás idő előtti visszafizetését jelezték a bankok az Európai Központi Banknak abból a több mint 1000 milliárd eurós összegből, amelyet az európai adósságválság alatt hosszú távra adott a jegybank a hitelintézeteknek (LTRO) - számolt be a Reuters.

Női kvótát vezet be az EKB

Az Európai Központi Bank nagyobb szerepet szánna a női döntéshozóknak. 2019-ig a középvezetésben 35, a felső vezetésben pedig 28 százalékra emelkedhet a női alkalmazottak aránya - nyilatkozta Jörg Asmussen, a bank igazgatótanácsának német tagja a Süddeutsche Zeitungnak.

Tőkeemelések sora jöhet az európai bankoknál

Az EKB szigorúbb stressz tesztjei és a nem fizető hitelek megújítandó definíciója miatt tőkeemelések sora jöhet az európai bankoknál - írja a Financial Times. A bankok és a nemzeti felügyeletek már most készülődnek a központiosított bankfelügyeleti funkcióval felvértezendő EKB szabályaira.

Az MNB-PSZÁF összevonás elhalasztását javasolja az EKB!

"Az EKB üdvözli a PSZÁF-nak az MNB-be történő integrálását, mivel ez az integrált intézményi felépítés fokozni fogja az MNB-nek a pénzügyi stabilitás megóvásához, és a rendszerszintű kockázatok megelőzéséhez, illetve kezeléséhez történő hozzájárulását" - áll az Európai Központi Bank által még múlt héten kiadott állásfoglalásban. A dokumentum szerint "A Magyarországéhoz hasonló viszonylag kis pénzügyi piaccal rendelkező tagállamok esetében erős érvek szólnak a felügyeleti és makroprudenciális feladatoknak egyetlen hatóságnál történő koncentrálása mellett". Ezen pozitív vélekedés mellett az EKB véleménye számos olyan pontra, illetve a mostani átalakítás során megoldandó feladatra is kitér, amelyek július közepén egy magyar sajtójelentésben már szerepeltek. Az viszont az akkor megjelent információkhoz képest új és lényeges elem, hogy a szerteágazó feladatok és a rövid idő miatt a PSZÁF feladatainak MNB általi átvételére kitűzött október elsejei határidőt elhalasztani javasolja az EKB. Az alábbiakban az EKB véleményének csak néhány fontosabb elemét emeljük ki.

300 felett tér pihenőre az euró

A Fed tegnap esti közleménye nem adott egyértelmû jelet arra, hogy az eszközvásárlási program lassítása már szeptemberben elindul, ez pedig fellélegzést jelentett az utóbbi napokban gyengülési nyomás alatt álló feltörekvõ piacoknak, ahogy a ma hajnali hivatalos kínai bmi-adat 50 pont fölé kapaszkodása is. Ezek a forintot az erõsödés felé terelték, de egész nap bizonytalanságot okoztak Varga Mihály ma reggeli szavai, amelyek abba az irányba mutattak, hogy a bankok számára mégiscsak a legrosszabb (legnagyobb teherrel járó) forgatókönyv valósulhat meg a devizahiteles mentõcsomag kapcsán. Mario Draghi EKB-elnök délutáni sajtótájékoztatója megállította a forint erõsödését, a vártnál sokkal jobb délutáni amerikai ISM-adat pedig újra 300 fölé gyengyítette az euróval szemben. Ismét nõtt ugyanis az esélye, hogy a Fed szeptemberben lassítani kezdi az eszközvásárlási programját.

Ismét elhangzott a bűvös kifejezés

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke megismételte az egy hónappal ezelőtt elhangzottakat, vagyis azt, hogy tartósan laza monetáris kondíciókra lehet szükség, ezúttal azonban sokkal konkrétabban fogalmazott. Ma a kormányzótanács a várakozásoknak megfelelően változatlan (0,5 százalékos) szinten tartotta az irányadó rátát, a jelenlegi helyzetben azonban ez kevésbé fontos, mintsem az, hogy a sajtótájékoztatón milyen információk hangzottak el a kamatpálya és a monetáris kondíciók várható alakulásával kapcsolatban.

Szinten tartotta a kamatot az EKB

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5 százalék) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak, abban bízva, hogy Mario Draghi, elnöktől további részleteket tudhatnak meg a kamatpálya és a monetáris kondíciók várható alakulásával kapcsolatban.

Ez a délután is izgalmas lesz

Újabb mozgalmas nap elé nézünk. Ma az Európai Központi Bank kormányzótanácsa tart kamatmeghatározó ülést, amelyet Mario Draghi sajtótájékoztatója követ. A piaci szereplők arra számítanak, hogy további részleteket tudhatnak meg a kamatpálya várható alakulásával kapcsolatban.

300 közelében ragadt az euró, ugranak a hozamok

Bár a fejlett részvénypiacokon kedvezõ maradt a befektetõi hangulat, és a dollár sem tudott még látványosan erőre kapni, mindez továbbra sem segít a forintnak. Az euróval szemben egész nap 300 közelében "várakozott", de a kerek szintet eddig nem érte el. Mindez azonban azt jelenti, hogy nem tud szépíteni egyhavi mélypontjáról a magyar fizetőeszköz és azt is, hogy folytatódik a fokozatos leválás a régiós devizák trendjérõl. Amint az várható volt: az IMF felé bekövetkezõ "végtörlesztés" semmilyen érdemleges piaci hatással nem jár rövid távon. A forint gyengélkedésével párhuzamosan ma már a második egymást követõ napon volt intenzív hozamemelkedés az állampapírok másodpiacán.

Egyre több eurót hamisítanak

Egyre több hamis euró bankjegy kerül forgalomba. Az EKB adatai szerint az idei első félévben 317 ezer hamis bankjegyet foglaltak le, 26,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Bejelentés az EKB-tól - Erősödhet a kkv-k finanszírozása

Az Európai Központi Bank csütörtökön közölte: felülvizsgálja fedezetelfogadási szabályait, bővítve az EKB likviditásának igénybevételéhez szükséges eszközfedezetű értékpapírok (ABS) és ezzel a forrásokat igénybe vevő bankok körét is - írja a Reuters. Az EKB-nál fedezetként elhelyezett értékpapírok állományához képest mindez nem hoz jelentős változást.

Nem okozott meglepetést a felülvizsgált inflációs adat

Az felülvizsgált eredmények szerint is 1,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban az eurózónában. Az érték az előző havi 1,4 százalékos szinthez képest egyértelmű növekedést jelez, ami az előző havi trendforduló után már biztosítja a dezinfláció végét. Elmondható, hogy deflációs veszélyről a továbbiakban szó sincs. A felülvizsgált érték a piaci várakozásokkal teljesen összhangban van, így piacmozgató hatása nem várható.

Megszólalt a német jegybankár

A kamatpálya várható alakulásával kapcsolatos friss jegybanki iránymutatás egy évnél hosszabb időtávra szól - nyilatkozta a Reutersnek Jörg Asmussen. Az EKB igazgatótanácsának német tagja a múlt heti kamatmeghatározó ülést követő sajtótájékoztatón elhangzottakra reagált.

Észak Dél ellen - Kitört a kamatharc az EKB-ban

A Spiegel Online hírportál értesülése szerint nem volt egyetértés az Európai Központi Bank (EKB) múlt heti kamatdöntő ülésén, és az "északi" jegybankárok összefogása akadályozta meg a kamatláb 25 bázispontos csökkentését.

Esett a forint, ugrott a dollár az adatokra

A csütörtök napközbeni 1% feletti erõsödés mintegy felét visszaadta péntek kora délutánig a forint az euróval szemben, így 294,5 körül várta a kulcsfontosságú amkerikai makroadatok megjelenését. Ma az amerikai munkaerõpiaci adatok a vártnál jobbal lettek, ami növeli az esélyét annak, hogy a Fed már szeptembertõl elkezdheti lassítani eszközvásárlási ütemét. Ez jókora dollárerõsödést váltott ki, és közben a forintot megütötték.

Kifulladt a forint vad erősödése

Egy napig tartó csaknem mozdulatlanság után csütörtök délben megbillent a forint a csekély bankközi piaci forgalom mellett, majd az Európai Központi Bank elnökének délutáni szavai hatására hirtelen jelentõs erõsödés bonatkozott ki. A forint bõ 1%-ot erõsödött az euróval szemben mintegy egy óra leforgása alatt, és ezzel új kéthetes csúcsra ért 293 alatt az euróval szemben. Nap végére azonban visszafordult az árfolyam, de az erõsödés nagy részét még így is meg tudta tartani a forint. Mario Draghi rendkívül laza monetáris politika fennmaradására utalt több szófordulattal is, ami feltüzelte a piacokat, ez segített a forintnak is. Közben a legfrissebb adat szerint a külföldi befektetők magyar állampapír állománya új történelmi csúcsra ért.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.