energiabiztonság

Szerbia 30 évre elkötelezné magát Oroszország mellett

Szerbia 30 évre elkötelezné magát Oroszország mellett

Szerbia hosszútávú gázellátásának biztosítása érdekében új, 30 évre szóló szerződésről tárgyal Oroszországgal - számolt be a Wprost biznes lengyel híroldal. Bár Szerbia az elmúlt években elkezdett diverzifikálni gázbeszerzéseit, továbbra is nagymértékben függ az orosz energiahordozóktól, és az EU-s szankciókkal szemben nem korlátozza az orosz gázimportot.

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Ukrajna az orosz támadások következtében visszaeső hazai gázkitermelését amerikai LNG-vel pótolhatja. Az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított földgáz német, görög, litván és lengyel terminálokon keresztül juthat el a régióba, majd három szomszédos ország – köztük Magyarország – közvetítésével érheti el Ukrajnát. Ennek eredményeként hazánk is kulcsszerepet játszhat Ukrajna energiabiztonságának fenntartásában - írta meg a Reuters.

Atomkoalíció: a világ legnagyobb techcégei a nukleáris energiára szavaznak

Atomkoalíció: a világ legnagyobb techcégei a nukleáris energiára szavaznak

A világ legnagyobb technológiai vállalatai és energiaigényes ipari szereplői együttes nyilatkozatban álltak ki a nukleáris energia mellett, annak kulcsszerepét hangsúlyozva az elektrifikáció és az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésében. Ugyanakkor a konkrét nukleáris projektek, különösen a kis moduláris reaktorok (SMR-ek) terén továbbra is jelentős bizonytalanságok vannak - derül ki a Financial Times írásából.

A franciák 160 milliárdot öntenek az urándúsításba

A franciák 160 milliárdot öntenek az urándúsításba

Az Európai Beruházási Bank 400 millió eurós hitelmegállapodást írt alá a francia Orano vállalattal a franciaországi Tricastinban található üzemének bővítésére. A beruházás hozzájárul Európa energiafüggetlenségének és stratégiai autonómiájának megerősítéséhez.

A magyar energiarendszer nehézsége: a volatilitás megöli a kiszámíthatóságot

A magyar energiarendszer nehézsége: a volatilitás megöli a kiszámíthatóságot

A Magyar Megújuló Energia Szövetség és a Mol által szervezett Green Talks szakmai fórumon a Mol, az MVM, az EON és a MET vezetői beszélgettek a vállalatcsoportok megújulóenergia-stratégiáiról. Egyebek mellett szóba kerültek a hazai energetikai szabályozás megközelítésének problémái, a napenergia-piac telítettsége és ennek kedvezőtlen következményei és a potenciális terjeszkedési célpiacok is.

A megújuló energiatermelési megoldásokról és az energiabeszerzési lehetőségekről részletesen szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt.

Durva áramigény növekedés várható 2030-ig, ezért kell az óriási zöldenergia projekt Szijjártó Péter szerint

Durva áramigény növekedés várható 2030-ig, ezért kell az óriási zöldenergia projekt Szijjártó Péter szerint

2030-ig 50%-os áramkereslet növekedéssel számolunk Európában, amit nem tudunk lefedni olcsó és kiszámítható módon zöld energiából, ezért szükséges a nagy mennyiségű zöld energia importja a Kaszpi-tenger térségéből Európába – lényegében ezzel indokolta az öt régiós ország összefogásával tervezett gigantikus beruházást hétfőn Szijjártó Péter.

Megvan, mikor áll le a magyar gazdaság ütőere

Megvan, mikor áll le a magyar gazdaság ütőere

Június 10-én reggel 6 órától június 15-én reggel 6 óráig kerül sor az éves karbantartási munkálatokra a magyar gazdaság ütőerének hívott Török Áramlaton – jelentette be hétfői hírlevelében a magyar földgázhálózati rendszerüzemeltető FGSZ.

Olyan energetikai áttörés küszöbén vannak Európában, ami minden ellátási gondot megoldhat

Olyan energetikai áttörés küszöbén vannak Európában, ami minden ellátási gondot megoldhat

A következő német kormánykoalíció kiemelt kutatási területként kezeli a nukleáris fúziót, és célja, hogy Németország építse meg az első működőképes fúziós reaktort a világon – számolt be a Les Echos. A kormánykoalíció több mint 1 milliárd eurót szán a technológia fejlesztésére, amely hosszú távon tiszta és fenntartható energiaforrást biztosíthat. A fúziós energia területén egyre nagyobb a verseny, és Németország nem akar lemaradni Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Eközben Franciaországban az ITER fúziós erőmű is áttörések küszöbén áll.

Fontos gázpiaci megállapodást írt alá Magyarország és Románia

Fontos gázpiaci megállapodást írt alá Magyarország és Románia

Aláírta Magyarország és Románia a gázszolidaritási megállapodást, amely tovább erősítette a kétoldalú energetikai együttműködést - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Budapesten. A külgazdasági és külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodás aláírását, és bizakodásának adott hangot, hogy ennek nyomán a két ország vállalkozásai előnyös kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni egymással. Gázbeszerzési és gázár kilátásokkal kapcsolatos témák is terítékre kerülne a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt.

Lengyel-ukrán gázszövetség: megállapodott a két óriás

Lengyel-ukrán gázszövetség: megállapodott a két óriás

Lengyelország legnagyobb energetikai cége, az Orlen és az ukrán Naftogaz aláírt egy közös szándéknyilatkozatot egy jövőbeli LNG együttműködésről. Az aláírt memorandum célja, hogy elősegítse a két vállalat hosszútávú együttműködését a cseppfolyósított földgáz piacon, miközben Ukrajna ellátásbiztonságát is biztosítja - számolt be a Reuters.

Spekulációs buborék pukkadhatott ki az európai gáztőzsdén, összeomlóban az árfolyam

Spekulációs buborék pukkadhatott ki az európai gáztőzsdén, összeomlóban az árfolyam

Újabb látványos zuhanást produkált az európai földgáz ára csütörtökön: ezzel alig egy hónap alatt több mint 30%-kal esett a TTF-en jegyzett árfolyam, így gyakorlatilag visszakorrigált a tavaly novemberi árszintre. A mostani áresés mögött egyrészt az Európai Unió gázpiaci stabilitást célzó bejelentései állnak, másrészt a korábban áremelkedésre játszó spekulánsok profitrealizálási és kényszerű pozíciózárási hulláma.

Japán csodafegyver? - Egy különleges módszer hozhat drámai fordulatot az EU energiapiacán

Japán csodafegyver? - Egy különleges módszer hozhat drámai fordulatot az EU energiapiacán

Az Európai Unió lépéskényszerben van: az iparának fellendítéséhez kiszámíthatóan érkező cseppfolyósított földgázt (LNG) kell beszereznie, méghozzá megfizethető áron. Megoldásként az EU a „japán modellhez” fordul, amely a múlt héten ismertetett nagyszabású brüsszeli energetikai csomag részeként az ázsiai ország több mint 50 éves LNG beszerzési stratégiáját másolná le. A módszer alapja a japán állam és a magánszektor szoros együttműködése, amely a cseppfolyósított földgáz teljes ellátási láncát érinti, gyakran külföldi befektetéseken keresztül. Ez a fajta megoldás egy stabil, alacsonyan árazott földgázellátást tesz lehetővé a szigetországnak, amire az EU-nak is igen nagy szüksége van, ha valóban erősíteni akarja a hazai vállalatok globális versenyképességét. Mindeközben az unió továbbra is elkötelezett a 2050-re kitűzött klímacélok mellett, ám az kérdéses, miként hangolható össze a hosszútávú LNG beszerzés a szigorú környezetvédelmi előírásokkal.

Fontos  bejelentés érkezett: 2027-ig kötelező, de van bizonyos engedmény a gáztárolási előíárásokban

Fontos bejelentés érkezett: 2027-ig kötelező, de van bizonyos engedmény a gáztárolási előíárásokban

Az Európai Bizottság javaslatot tett a kötelező gáztárolási előírás 2027 végéig történő meghosszabbítására. Ezzel egy régóta húzódó ügy végére kerülhet pont, bár nem feltétlen abban a formában, ahogy azt sok tagállam szerette volna. A gáz ára egyelőre nem reagált a hírre, de jelenleg egy olyan szinten van, amely kulcsfontosságú lehet a jövőbeli ármozgás irányának meghatározásában.

Hogyan profitál Finnország az áramár-ingadozásokból? – A válasz épülőben van

Hogyan profitál Finnország az áramár-ingadozásokból? – A válasz épülőben van

Megkezdődhet Finnország eddigi legnagyobb akkumulátoros energiatárolójának építése, miután a projekt megkapta a végső befektetési döntést (FID). A 70 megawattos rendszer, amely két órányi áram tárolására lesz képes, várhatóan jövő év második felében áll üzembe. A növekvő negatív áramáras időszakok és a magas volatilitás egyre nagyobb piacot jelent az energiatárolási megoldásoknak, amit a befektetők is érzékelnek  - írta meg a Bloomberg.

Fordulat a magyar kormánytól: akár amerikai céggel is építhet kis moduláris reaktort

Fordulat a magyar kormánytól: akár amerikai céggel is építhet kis moduláris reaktort

Néhány héttel azután, hogy a brit Rolls-Royce-szal stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány akár több kis moduláris reaktor hazai megépítésére, ma azt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy az amerikai Westinghouse-szal is technológiai együttműködésben, illetve technológiai fejlesztésben érdekelt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.