A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt.
Ukrajna európai partnerektől is kap majd földgázt a következő fűtési szezon biztonságos lebonyolítása érdekében – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében. A megállapodás előkészületei folyamatban vannak, és a tervek szerint már a jövő héten aláírhatják a szükséges megállapodásokat az Olaszországban megrendezendő Ukrajna újjáépítéséről szóló nemzetközi konferencián.
A Zaporizzsjai Atomerőmű pénteken elvesztette külső áramellátását, ami a katonai konfliktus kezdete óta a kilencedik ilyen eset, és 2023 vége óta az első. Azóta az oroszok azt állítják, hogy az ellátás helyreállt.
Pénteken jelentős áramszünet érte Csehország több térségét. Az eset a cseh fővárost, Prágát is érintette, amely komoly fennakadásokat okozott a helyiek életében.
Az amerikai szenátus által elfogadott költségvetési törvény jelentősen csökkenti a Stratégiai Kőolajkészlet (SPR) feltöltésére szánt összeget, annak ellenére, hogy Donald Trump elnök korábban ígéretet tett a tartalékok teljes feltöltésére - írja a Reuters.
Az Európai Bizottság magas szintű küldöttsége csütörtökön Szlovákiába utazik, hogy megvitassák, hogyan tudná az ország fokozatosan megszüntetni az orosz gázimportot.
A globális földgázfogyasztás 2024-ben újra növekedésnek indult és rekordszintet ért el, ami rávilágít a megújuló energiaforrások korlátaira a növekvő energiaigények kielégítésében.
Szijjártó Péter csütörtök reggel bejelentette, hogy Oroszország októberig meghosszabbította azt a rendeletét, amely lehetővé teszi hazánk számára az orosz földgáz importját. Bár a 2022-ben kiadott rendelet valóban megkönnyíti a fizetések teljesítését, a helyzet ennél összetettebb. Ezért megnéztük, hogy milyen mechanizmusok és háttérfolyamatok teszik lehetővé a gázkifizetéseket.
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, amelyeket még a Joe Biden vezette előző adminisztráció léptetett életbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
Csütörtökön ülésezik az unió nemzeti kormányait tömörítő Európai Tanács, amelynek kezdete előtt Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a magyar kilátásokról.
Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány az MVM és a Mol együttműködésének eredményeként az Adria-tenger parti Omišalj kikötőjébe. A tankerhajó 92 ezer tonna Azeri Light típusú nyersolajat szállított a Kaszpi-tenger térségéből, amely a törökországi Ceyhan terminálból indult útnak.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott a gázellátás biztonságát szolgáló rendelet módosításáról. Bár a 90%-os kötelező töltöttségi szint megmarad, több fontos változtatást is belecsempésztek az új szabályokba.
Az Egyesült Királyságnak aktívan fel kell készülnie egy belföldi területen kirobbanó háború eshetőségére - áll a ma közzétett brit Nemzetbiztonsági Stratégia című jelentésben, melyet a Sky News szemlézett.
2025 eddigi legerősebb hőhulláma hatására hétfő este idén nyári csúcsára emelkedett a villamosenergia-felhasználás és az áramimport Magyarországon. A következő napokban a történelmi rekordot is megközelítheti a rendszerterhelés a hűtési igény erősödése miatt, az árampiacon pedig szélsőségesen magas árak alakulhatnak ki az esti időszakokra vonatkozóan. Mindez ismét aláhúzza az energiatárolók és terjedésük támogatásának fontosságát.
A magas vízhőmérséklet miatt várhatóan jelentősen vissza kell fogni egy francia atomerőmű áramtermelését július 1-től - írja a Reuters.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint az Izrael és Irán közötti konfliktus három súlyos csatornán keresztül veszélyezteti Európát: az energiabiztonságot, a tengeri áruszállítást és a migrációs nyomást. A tárcavezető kiemelte, hogy a Hormuzi-szoros elzárása globális olajellátási zavarokat okozhat, a kereskedelmi útvonalak blokádja inflációt gerjeszthet, míg a közel-keleti instabilitás újabb migrációs hullámokat indíthat el. A kormány vasárnap összehívta a Védelmi Tanácsot is, hogy értékelje a gyorsan romló biztonsági helyzetet.
Vezetők nélkül marad az űrügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ritka orosz csúcsfegyvert semmisítettek meg az ukránok.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.