Zelenszkij pillanatok alatt lépett, már Oroszország egykori szövetségesével tárgyal az együttműködésről
Ukrajna a diplomáciai kapcsolatok visszaállítására készül Szíriával - jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Ukrajna a diplomáciai kapcsolatok visszaállítására készül Szíriával - jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Ahogy közeledünk az év végéhez, és előre tekintünk 2025-re, az ünnepek alatt elgondolkodunk azon, hogy mit értünk el, és hogyan tehetjük jobbá a következő évet – miként érhetjük el személyes céljainkat, adhatunk vissza a közösségünknek, és járulhatunk hozzá a világ jobbá tételéhez.
Jonah Leff, a független Conflict Armament Research (CAR) csoport igazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdán azt mondta, az Ukrajnára kilőtt észak-koreai rakéták megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy Phenjan jóval gyorsabban gyártotta le ezeket a rakétákat, mint korábban gondolták – írja a The Kyiv Independent.
A külföldi beavatkozás elkerülésére szólított fel az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szíriai helyzetről kedden kiadott közleményében, figyelmeztetve arra is, hogy a konfliktus még nem fejeződött be az arab országban.
Összesen 7,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik külföldön, többségük, 5,4 millió ember az Európai Unió tagországaiban él - közölte kedden Olekszij Honcsarenko ukrán ellenzéki képviselő Telegram-oldalán az illetékes ideiglenes parlamenti bizottság jelentésére hivatkozva.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hozzávetőleg egymillió szíriai menekült hazatérésével számol 2025 első félében - közölte kedden Rema Jamous Imseis, az UNHCR közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős igazgatója Genfben.
Vaszilij Nebenzja, az Oroszországi Föderáció állandó ENSZ-képviselője december 16-án szólalt fel a Biztonsági Tanács ülésén. Elmondta, hogy Oroszország nem fogad el semmilyen forgatókönyvet a háború befagyasztására, és ezt meg is indokolta – írja az Ukrajinszka Pravda.
Izrael megkétszerezi a Golán-fennsíkon élők számát a vasárnapi kormányülésen elfogadott tervek szerint.
Az Európai Unió továbbra is fenntartja a Szíriával szembeni szankciókat, amíg az új vezetés nem tesz konkrét lépéseket a kisebbségek védelme és a nők jogainak biztosítása érdekében - jelentette ki az EU vezető diplomatája. A szankciók feloldása csak akkor kerülhet napirendre, ha az új szíriai kormány elutasítja a vallási szélsőségeket és inkluzív politikát folytat.
Az ENSZ szakértői szerint az ópiumtermelés Mianmarban enyhe visszaesést mutat, azonban a jövőben további bővülés várható. A világ legnagyobb heroin-alapanyag forrásának számító országban a termesztési terület és a termelés mennyisége is csökkent, de a szakértők figyelmeztetnek, hogy ez csak átmeneti lehet - tudósított az AP News.
Egy ENSZ által készített új tanulmány szerint az elmúlt három évtizedben egy Indiánál is nagyobb méretű terület száradt ki a Földön. A kutatás rávilágít a klímaváltozás és az emberi tevékenységek okozta folyamatok miatt már a bolygó 40%-a száraz területnek minősül, még akkor is, ha a világ legnagyobb sivatagját, az Antarktiszt kivesszük az összevetésből - írta meg a The Guardian.
Az izraeli hadsereg az elmúlt napokban intenzív légicsapásokat hajtott végre Szíriában, miközben szárazföldi erőivel benyomult Szíria területére, és határ menti ütközőzónát alakított ki. A támadások célja állítólag a fegyverek ellenséges kézbe kerülésének megakadályozása, miután a szíriai rezsim a közelmúltban összeomlott - jelentette a Times of Israel.
Több európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Ausztria is felfüggesztette a szíriai menedékkérelmek elbírálását, miután Bassár el-Aszad elnök megbukott. A döntés bizonytalanságot okoz a szíriai diaszpórában élők körében, miközben egyes országok már a hazatelepítés lehetőségét fontolgatják - tudósított a BBC.
A szíriai lázadók vasárnap bejelentették Bassár el-Aszad elnök leváltását, miután elfoglalták Damaszkuszt. Ez a lépés véget vetett a több mint 13 éve tartó polgárháborúnak és az Aszad-család több évtizedes uralmának. A Közel-Kelet számára sorsfordító pillanatot jelentő eseményre a világ vezetői és nemzetközi szervezetek gyorsan reagáltak. Irán nem megy szembe a szír nép akaratával, Izrael óvatos, az Egyesült Államok figyel, Európa örül.
Az ENSZ nukleáris megfigyelőközpontjának vezetője, Rafael Grossi pénteken bejelentette, hogy Irán "drámai mértékben" felgyorsítja urándúsítási programját. A cél, hogy az urán tisztasága elérje a 60%-ot, ami már közel van a fegyverminőséget jelentő 90%-os szinthez. Ez a lépés tovább fokozza a nyugati országok aggodalmait Irán nukleáris programjával kapcsolatban - írja a Reuters.
Az Amnesty International emberi jogi szervezet súlyos vádakat fogalmazott meg Izraellel szemben a gázai konfliktussal kapcsolatban. A csütörtökön közzétett jelentésükben azt állítják, hogy Izrael népirtást követett el a palesztinok ellen a Gázai övezetben zajló háborúban. Az izraeli kormány határozottan visszautasította a vádakat.
A munkanélküli ukrajnai menekülteket munkavállalásra, máskülönben a hazájukba való visszatérésre kell bátorítani - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.
A szigorú ENSZ-szankciók újbóli bevezetése esetében Irán lehetséges válaszlépésnek tekinti az atomalku felmondását - közölte kedden az ISNA iráni hírügynökség.
A következő napokban hozandó döntések nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a földhasználat és a vízgazdálkodás kérdése megkapja méltó helyét a globális politikai napirenden - mondta Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára Rijádban, az ENSZ 16. Elsivatagosodás és Talajromlás Elleni Csúcstalálkozóján a minisztérium közleménye szerint.
Megelégelte kilenc, a létezéséért küzdő szigetország a nagy szennyező országok károsanyag-kibocsátását és ezért hétfőn mérföldkőnek számító tárgyalás sorozatot kényszerítettek ki a hágai Nemzetközi Bíróságon, amelynek ítélete bár nem kötelező érvényű, de precedenst teremthet és számos más ügyet elindíthat világszerte.
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Nem kell messze menni.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!