forint

Csúcsközelben mozog a forint

Szükség van a tartósan laza monetáris politikára, a munkanélküliségi ráta a valóságosnál jobbnak mutatja az amerikai munkaerõpiaci helyzetet és az eszközvásárlási program befejezése után még jó ideig nem lesz kamatemelés - lényegében ez az a három legfontosabb üzenet, amelyet tegnap késõ esti beszédében Ben Bernanke Fed-elnök hangsúlyozott és ez okozott hatalmas dollárgyengülést a legtöbb devizával szemben. A nagy mozgások egyébként részben a tartósan laza Fed monetáris politika ígéretével (nem gyorsan lesz vége az eszközvásárlási programnak), részben pedig pozícionáltsági okokkal függnek össze, azaz nagyon sok dollár vételi pozíciót építettek ki a befektetõk az utóbbi hetekben, amelyek jó részét (kényszerbõl) zárták az éjjeli órákban. Ma napközben a dollár újra határozott erõsödést mutatott a legtöbb devizával szemben, de nem tudta teljesen ledolgozni az éjszakai esést. A nagy külföldi devizapiaci mozgások mellett a forint délelõtt alig mozdult, délután viszont új (háromhetes) csúcsok felé vette az irányt, ahogy a tőzsdéken kitartóan jó volt a hangulat.

Gyengébb szinten a forint, emelkedtek a kötvényhozamok

Reggelig nem okozott érdemi hangulatromlást a tegnap esti S&P felõli olasz leminõsítés, illetve a vártnál sokkal rosszabb ma hajnali kínai külkereskedelmi adatok, délelõtt azonban már romlott valamelyest a jókedv a piacokon. Emiatt a reggel még háromhetes csúcsközelben mozgó forint gyengült napközben és ez azzal sem változott meg, hogy közben a külpiaci hangulat újra javult. A piacok egész nap az esti amerikai fejleményekre vártak: előbb a júniusi kamatdöntés jegyzőkönyve, utóbb pedig Ben Bernanke Fed-elnök beszéde lesz majd lényeges a ma késő esti órákban.

Mi állíthatja meg a forintot?

Kiválóan teljesített a forint a keddi kereskedésben, a javuló nemzetközi hangulat segítette a hazai fizetőeszközt is. Szerda reggel kitart a forint ereje, Olaszország leminősítése nem rengette meg a piacokat. A héten eddig már bő 1 százalékot erősödött a forint.

Nap végi forinthajrá, új csúcson a külföldiek állománya

Folytatódott ma a nemzetközi befektetõi hangulat javulása, ami most is segítette a forint erõsödését, így az euróval és a svájci frankkal szemben háromhetes csúcsra, illetve annak közelébe kapaszkodott délutánra. Közben az euró kéthavi mélypontra esett a dollárral szemben egy EKB felőli jelzés hatására. A fejlett részvénypiacok hangulatát nem rontotta az, hogy az IMF lefelé módosította az idei évi GDP-növekedési várakozásait a legfontosabb fejlett országokra. A legfrissebb, pénteki adat szerint új történelmi csúcsra ért a külföldi befektetõk magyar állampapír állománya.

Mikor érdemes valutát váltani a nyaraláshoz?

Az elmúlt hetekben szokatlanul nagy hullámzásokat produkált a forint a főbb devizákkal szemben, így valószínűleg sokan bosszankodtak azon, hogy a nyaraláshoz szükséges valutát éppen kedvezőtlen árfolyamon váltották. Azokat, akik még a külföldi nyaralás előtt állnak, feltehetően a nagy hullámzások miatt is különösen érdekli a címben feltett kérdésre a válasz. Az alábbiakban néhány olyan szempontot világítunk meg, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy érdemes rövid távon lépni a nyaraláshoz szükséges valutavétellel (legalábbis annak jó részét most beszerezni), igaz emellett néhány más, elgondolkodtató szempontot is felsorolunk.

Nap végén alábbhagyott a forint ereje

Stabilan gyenge szinteken kezdte a hetet a forint az euróval szemben 296 körül, majd az európai tõzsdék jelentős emelkedésével, a kockázati étvágy javulásával párhuzamosan erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz. Ez azonban nem volt jelentős, nap végén pedig minimális visszagyengülés mutatkozott. Ma Mario Draghi, az EKB elnöke parlamenti meghallgatásán nem mondott olyat, ami felkavarta volna a devizapiacokat. A hét további részében is érkeznek majd azonban hírek a nagy jegybankok felõl, így érdemes lesz figyelni.

Esett a forint, ugrott a dollár az adatokra

A csütörtök napközbeni 1% feletti erõsödés mintegy felét visszaadta péntek kora délutánig a forint az euróval szemben, így 294,5 körül várta a kulcsfontosságú amkerikai makroadatok megjelenését. Ma az amerikai munkaerõpiaci adatok a vártnál jobbal lettek, ami növeli az esélyét annak, hogy a Fed már szeptembertõl elkezdheti lassítani eszközvásárlási ütemét. Ez jókora dollárerõsödést váltott ki, és közben a forintot megütötték.

Kifulladt a forint vad erősödése

Egy napig tartó csaknem mozdulatlanság után csütörtök délben megbillent a forint a csekély bankközi piaci forgalom mellett, majd az Európai Központi Bank elnökének délutáni szavai hatására hirtelen jelentõs erõsödés bonatkozott ki. A forint bõ 1%-ot erõsödött az euróval szemben mintegy egy óra leforgása alatt, és ezzel új kéthetes csúcsra ért 293 alatt az euróval szemben. Nap végére azonban visszafordult az árfolyam, de az erõsödés nagy részét még így is meg tudta tartani a forint. Mario Draghi rendkívül laza monetáris politika fennmaradására utalt több szófordulattal is, ami feltüzelte a piacokat, ez segített a forintnak is. Közben a legfrissebb adat szerint a külföldi befektetők magyar állampapír állománya új történelmi csúcsra ért.

Kis gyengüléssel megúszta a forint

A szokásos befektetõi félelmek (Fed eszközvásárlási programjának lassítása, kínai gazdasági problémák) mellé még két fontosabb félelem is adódott tegnap este óta: az egyiptomi zavargások esetleges átterjedése más közel-keleti országokra, illetve a portugál kiigazítási program eetleges sikertelensége a kormányválság veszélye miatt. Utóbbi félelmek ma igen erõteljes félelmeket okoztak a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon. A vezetõ tõzsdeindexek az esésbõl nem tudtak érdemben szépíteni nap végére sem, míg az euró talpra tudott állni egyhavi mélypontjáról a dollárral szemben. A forint a reggeli igen negatív hangulatban viszonylag kis eséssel megúszta, igaz a többi régiós devizát sem ütötték meg nagyon. A vegyesen sikerült amerikai makroadatok mellett a hangulat fokozatosan javult délután.

Kéthetes csúcson a forint, estek a hozamok

Hullámzó hangulat volt a mai kereskedésre jellemző a vezető fejlett részvénypiacokon, amely hullámzás korlátozott mértékben a főbb devizapiacokon is megmutatkozott. Mindezek mellett azonban a forint csak egy irányt ismert ma: a fokozatos erősödését, amelynek nyomán kora estére kéthetes csúcsra ért az euróval és a svájci frankkal szemben és a dollár ellenében is csaknem erről beszélhetünk. A forint erősödése feltehetően külföldiek felőli állampapírpiaci vásárlásokkal is összefüggött: már a okra délutáni állapot szerint is szokatlanul nagy hozamesés alakult ki a másodpiacon.

Kéthetes csúcsközelben várakozik a forint

Beköszöntött az igazi nyár - a naptár és a hőmérséklet mellett ennek egyre egyértelműbb jelei látszanak a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon tegnap délután óta látott csekély elmozdulásokból is. Ez az állóvíz azonban könnyen felkavarodhat, hiszen holnaptól számos fontos makroadat jelenik meg külföldön, amelyek akár jelentős piaci kilengéseket is hozhatnak.

Kéthetes csúcsközelben ragadt a forint

Jó hangulatban indult a nap az ázsiai tõzsdéken és a kockázati étvágy emelkedése az európai piacokon is éreztette hatását, amely délelõtt csaknem kéthetes csúcsra ugrasztotta a forintot az euróval és a svájci frankkal szemben. A nap hátralévõ részében érdemi forintmozgás már a záporozó feldolgozóipari beszerzési menedzser index adatok mellett sem következett be.

Eddig tartott az OTP szárnyalása?

Bár a múlt hét második felében komoly visszatérés mutattak a tőzsdék, ez a lendület akár el is illanhat az előttünk álló héten. Az OTP közel 8 százalékot pattant fel a múlt héten, azonban technikai szemszögből nézve az emelkedésnek nemsokára vége érhet. A hetet az OTP és a DAX mellett az EURHUF grafikonjának vizsgálatával kezdjük.

295 forint alatt az euró

A csütörtökre jellemzõ kedvezõ globális befektetõi légkör ma délelõtt újra romlásnak indult, de ez a forintot nem viselte meg érdemben. Délután egy markáns hangulatromlási periódust láttunk a fejlett részvénypiacokon, majd nap végén nagy felpattanás következett be, ez pedig új másfél hetes csúcsra ugrasztotta a forintot. A fokozott kilengések a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon a hónap és negyedéves zárással, a pozíciók átrendezésével is összefüggött egyes makroadatok és jegybankári nyilatkozatok mellett. A forint a negyedév során bő 3%-ot erősödött az euróval szemben és ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Bloomberg által követett 24 feltörekvő piaci deviza közül egyedül produkált felértőkelődést.

Nap végére elfáradt a forint, szakadtak a hozamok

Továbbra is összességében kedvezõ maradt a nemzetközi befektetõi hangulat, ez pedig kora délutánig fokozatos forinterõsödést okozott. Délután átmenetileg egyhetes csúcsra kapaszkodott a forint az euróval szemben 295-nél. Itt azonban elfogyott a magyar fizetõeszköz ereje és nap végére kissé visszagyengült 296,5-ig. A külpiaci hangulat továbbra is fokozottan törékeny, így a forintnál is arra számíthatunk, hogy az elmúlt hetekben "megszokott" nagyobb kilengések visszatérhetnek. Az állampapírok másodpiacán ma jelentõs hozamcsökkenés következett be, amelyet már a délelõtti kötvényaukciók hozameredménye jelzett.

Fontosabb részletek

  • A múlt hétre jellemzõ erõteljes kockázatkerülés enyhült a hét eleje óta
  • Ebben több Fed-jegybankár megszólalása, illetve egyes makroadatok is segítettek (nem lesz olyan gyors a Fed eszközvásárlási programjának lassítása)
  • A kínai bankközi kamatlábak is több napja fokozatosan süllyednek, ez is oldja a feszültséget
  • A piaci hangulat továbbra is törékeny, bármikor jöhet egy újabb idegesebb periódus
  • A magyar parlament ma már el is fogadta a Varga-csomagot a többször is módosított banki különadó teherrel együtt
  • Matolcsy György jelzése szerint nincs még vége a kamatcsökkentési sorozatnak, bár óvatosak a külpiaci mozgások miatt
  • A magyar államkötvény aukciókon az 5 és 10 éves papírt keresték fõként és nem volt további érdemi hozamemelkedés, sőt tegnaphoz képest jelentős csökkenés alakult ki
  • Varga Mihály szerint nem volna bölcs döntés a fiskális ösztönzés

Stabil a forint, jó erőben a dollár

Kedd estétől javulni kezdett a nemzetközi piaci hangulat, amelyet az a ma hajnali kínai jegybanki közlemény is segített, hogy igyekszik segíteni a likviditási problémákkal küzdõ bankoknak. Paradox módon a ma délutáni amerikai vártnál jóval gyengébb felülvizsgált GDP-adat is tovább javította a hangulatot, az ugyanis növeli az esélyét, hogy az amerikai "pénznyomda" tovább tart. A javuló hangulat mellett a forint kora délutánig érdemben nem mozdult, majd az amerikai kereskedési idõ alatt átmenetileg egyhetes csúcsra ért az euróval szemben 296 alatt.

Felültették a hullámvasútra a forintot

A hajnali borongós piaci hangulat az európai kereskedési időben fokozatosan javult, és részben ez segített abban, hogy a forint határozott erősödést produkáljon délelőtt. Ezt követően fokozott kilengések mutatkoztak a bankközi piacon 296-298 között az euróval szemben. Az MNB vártnak megfelelő kamatdöntése nem okozott érdemi változást, míg a közlemény hatására minimális forinterősödés látszott.

Nem bír eltávolodni 300-tól az euró

Az igencsak borongós ma hajnali ázsiai részvénypiaci hangulat délelõtt csak átmenetileg enyhült Európában, majd délután újabb jelentõs romlás indult az amerikai piacokon, így a forint sem tudott érdemben erõsödni a fõbb devizákkal szemben. Továbbra is 300 körül billeg az euró ellenében, azaz nem jár messze attól, hogy új kéthavi mélypontról beszélhessünk. A törékeny nemzetközi befektetõi hangulat két fõbb oka a Fed eszközvásárlási programjának év vége körülre várható lassítása, illetve a kínai bankrendszer és gazdasági teljesítmény felõl érkezõ aggasztó hírek. Az amerikai jegybanki változásokra való felkészülés csaknem kétéves csúcsra ugrasztotta ma reggelre a 10 éves amerikai kötvényhozamot, ami az egész világ kötvénypiaca számára kedvezõtlen fejlemény. Ez a magyar piacon is igencsak meglátszott: ismét jelentős hozamemelkedés alakult ki.

A végére lökték meg a forintot - 300 felett járt az euró

A szerda esti és csütörtöki egész napos pánik után megnyugodtak a befektetők. Délután megérkezett a vártnak megfelelő pozitív döntés a túlzottdeficit-eljárás ügyében, erre nem reagált érdemben a forint. Később viszont 300 felett is járt a kurzus. Elromlott estére a befektetői hangulat.

Nagy vesztes a forint - 300 felett az euró!

Ben Bernanke beszéde a globális kockázatkerülés újabb hullámát hozta el, ami a régiós devizákat sem hagyta érintetlenül. A fő kérdés, hogy felgyorsul-e ezek után a feltörekvő piacokról való, néhány hete elindult tőkekiáramlás, illetve miként érinti ez a forint-, és kötvénypiacot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.