fuvarozás

Szinte már mindent az interneten veszünk - Felkészültek erre a magyar cégek?

Szinte már mindent az interneten veszünk - Felkészültek erre a magyar cégek?

Elképesztő rohamtempóban terjed világszerte, így Magyarországon is az online vásárlási láz, gyakorlatilag alig van már olyan cég vagy éppen diszkontlánc a piacon, amely ne kínálna online vásárlási lehetőséget. De hogy tudnak ilyen gyorsan fejlődő szektorral lépést tartani az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek? Hogy lehet ilyen tempóban a rendeléseket rögzíteni, előkészíteni, kiszállítani és egyáltalán hogy lehet megfelelni a napról napra változó ügyféligényeknek? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a Portfolio május 21-ei Smart Logistics konferenciáján.

Nincs, aki dolgozzon - Eszement tűzoltás folyik a logisztikai cégeknél?

Rettenetesen széttöredezett ma a logisztikai piac, nagy része továbbra is mikro-, kis- és középvállalkozás. Félő, hogy a szervezettebb és magas szintű szolgáltatást ezek a kkv-k nem tudják olyan szinten biztosítani, mint a nyugat-európai multinacionális cégek, ami miatt a magyar cégek örökre alvállalkozói szerepben ragadhatnak. Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped Kft. ügyvezetője a Portfolio-nak adott interjúban beszél arról, miért tűnt úgy, hogy eltűnt az áru a piacokról a 2008-as válság idején, mit okozna egy újabb pénzügyi összeomlás, miért jelent óriási problémát a munkaerőhiány a logisztikában, és kitér arra is, mit tehetne az állam, hogy felzárkózzunk a Nyugathoz.

Nettó 600 ezres fizetést is kereshetnek a sofőrök: de hogyan élnek túl a kis fuvarozó cégek?

A sofőrhiány, az üzemanyag árának változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét. A kisvállalkozások létszámának csökkenése folyamatos: az Opten adatai szerint több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg Magyarországon két év alatt. Az Euro Dori Transport HU Kft. az általa kifejlesztett rendszerrel épp ezeknek a vállalkozásoknak nyújt segítséget. A cég üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatójával - az OTP Business Nagykövet Programjában is részt vevő - Siska Miklóssal beszélgettünk a fuvarozási piac nehézségeiről.

Bekeményít a teherautókkal szemben az EU - Szigorúan korlátozzák a kibocsátást

Jelentősen korlátoznák a következő években az új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátását az Európai Unióban az Európai Parlament és az Európai Tanács képviselői által kidolgozott történelmi jelentőségű új megállapodás értelmében. Ezáltal uniós szinten most először állapítanak meg kötelező szén-dioxid-emisszió csökkentési célokat a kamionok számára.

Hatalmas áremelés lesz a fuvarozóknál

Kétszámjegyű százalékos díjemelésre kényszerülnek a magyar fuvarozó vállalkozások jövőre az akár 30 százalékos mértéket meghaladó útdíj-emelés és egyéb költségnövekedések miatt - közölték a fuvarozói érdekképviseletek pénteken az MTI-vel.

Milliárdos csalást elkövető bűnszervezetet buktatott le az útdíjrendszer

Az árufuvarozás során nem fizettek útdíjat egymástól látszólag függetlenül mozgó cégek, de kiderült, hogy bűnszervezetben dolgoznak, mivel az útdíjrendszer és a NAV adatbázisának összevetése lebuktatta őket és így a 3,5 milliárd forintos elmaradt útdíjjal szemben mostanra már félmilliárdos vagyonzárat tudtak elérni a nyomozók - jelentették be ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közös sajtótájékoztatóján.

Hatalmas áremelést követelnek a fuvarozók

A fuvardíjak azonnali, 15-20 százalékos emelését javasolja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) - jelentették be az érdekképviseletek közös sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Nincs hivatalos álláspont a fuvarozói szektor új szabályozásáról

Elutasította a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló tárgyalási mandátumot szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, az európai uniós kiküldetési irányelvhez is kapcsolódó kérdés így visszakerül további egyeztetésre a testület illetékes szakbizottságához.

Elhalasztják az új kormányzati csodafegyver bevetését

Egy héttel ezelőtt a szakmai érdekképviseletek ülésén eldőlt: a tengelysúlymérő rendszer tesztüzemét év végéig meg kell hosszabbítani. Az érdekeltek ma egyeztetnek az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.

Szövetséget kötött az E.On, a H&M, a Scania és a Siemens

A párizsi klímaegyezmény célkitűzéseinek eléréshez a nehéz-tehergépkocsikkal végzett árufuvarozás teljes mértékű szén-dioxid-semlegesítése szükséges, a négy vállalat pedig a változás ütemének felgyorsítása érdekében szövetséget kötött, és másokat is felkért, hogy csatlakozzanak.

Évente 25-50 ezer kamion tűnhetne el a magyar utakról egy javaslat szerint

Több tíz milliárd forinttal is csökkenteni lehetne a közutak környezeti terhelését és útfelújítási igényét éves szinten, ha a nagy távolságú (1.000 kilométer feletti) közúti áruforgalom 10-20 százalékát vasútra és vízi útra terelnék - áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legújabb, az intermodális fuvarozás hazai helyzetét bemutató elemzésében. Az MLSZKSZ szerint a közúti, vasúti és vízi fuvarozási együttműködések magasabb szintre emelésével évi 25-50 ezer kamion tűnhetne el az utakról.

Hamarosan az ebédünket is drónok fogják házhoz szállítani

A drónokat az áruszállítás mellett ma már olyan területeken is használják, mint divatipar vagy mezőgazdaság, a mindennapi életbe való beépítésük viszont meglehetősen nehézkes. A Portfolio Smart Logistics 2018 konferenciájának áruszállításról és fuvarozásról szóló szekciójában szó volt arról, milyen kihívásokkal szembesül ma a divatipar, milyen újdonságokat hoz a mindennapokba a kiscsomag logisztika és milyen integrált vezénylőrendszerek segíthetik a fuvarozási cégeket.

Elárulta a Waberer's ügyvezetője, mi jelentheti a magyar cégek jövőjét

Magyarországra is begyűrűzik az a folyamat, amelyben a gépek egyre nagyobb részben helyettesítik az emberi munkaerőt az ipar és a logisztika területén. A közúti áruszállítás esetében ugyanakkor csak hosszabb távon lehet automatizálásról beszélni - mondta el a Portfolio-nak Barna Zsolt, a Waberer's Regionális Szerződéses Logisztikai üzletágának ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a blockchain technológiai logisztikában való megjelenése forradalmasíthatja az adatbiztonságot és az adatáramlást, az IT-kockázatokat pedig gyakorlatilag megszünteti.

Váratlanul veszteséges lett a világ legnagyobb hajózási cége

Hatalmas meglepetést okozott a világ legnagyobb hajózási cége, miután közzétette legfrissebb negyedéves számait. Az A.P. Moeller-Maersk jócskán alulteljesítette az elemzői várakozásokat, ez azonban a befektetőket egy kicsit sem érdekelte.

A magyar fuvarozókat is rosszul érintené Brüsszel új javaslata

Hátrányosan érintené a közép-európai fuvarozókat az Európai Bizottság friss javaslata, ezért a Közlekedési Tanács ülésén a magyar delegáció vezetője, Homolya Róbert megtámadta a javaslatot. A régió tagállamai közös nyilatkozatban álltak ki a szabályozás módosítása mellett.

Még gyorsabban száguldhatunk vonattal az EU-ban 2023-tól

Az Európai Bizottság 2023-ig kívánja megvalósítani az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS), amely az eltérő tagállami szabályozásokat és rendszereket váltaná fel, megkönnyítve a nemzetközi vasúti közlekedést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.