2013. augusztus 08. 02:01 | Nagy Viktor
Meglepő számok a Magyar Telekomtól
A legoptimistább elemzői várakozásnál is magasabb árbevételt és a további fontosabb eredménysorokon is a konszenzusnál magasabb eredményt ért el a második negyedévben a Magyar Telekom. A bevételek alakulásában fontos szerepet játszott az energia kiskereskedelem és a rendszerintegráció/IT szegmens jó teljesítménye. A negyedév eredményét immár szokásosnak mondható extra tétel terhelte, most 5,3 milliárd forintnyi távközlési adót számolt el a társaság. A befektetők összességében örülhetnek a negyedéves számoknak, valamint annak is, hogy a menedzsment a korábbi stagnálás helyett már növekedést vár idén az árbevételben, az eladósodottság magas szintje azonban ismét felvetheti az osztalék fenntarthatóságával kapcsolatos kérdéseket.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- A legoptimistább várakozást is meghaladó árbevétel, a becsléseknél minden fontosabb soron jobb eredmény
- A rendszerintegráció/IT bevételek ötödükkel nőttek, az energia kiskereskedelemből származó bevételek megháromszorozódtak
- A macedón és a montenegrói leányvállalatnál továbbra sem látszik pozitív fordulat
- A negyedév során távközlési adót számolt el a társaság
- A menedzsment stagnálás helyett már növekedést vár idén az árbevételben
- Az eladósodottság 40 százalék fölé emelkedett, ez részben az osztalékfizetésnek tudható be