FONTOS John Kerry: Nincs idő halogatásra, sürgősen növelni kell a védett területeket az óceánokon

gázolaj

Tovább drágulnak az üzemanyagok

Szerdától bruttó két forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 397,6, a gázolajét pedig bruttó 407,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Csak a dízeleseknek jöhet a jó hír

Az európai gazdaságból érkező gyenge GDP-adatok miatt esett a héten a Brent árfolyama, ennek ellenére csak a dízel dolláros ára esett. Bár a forint erősödött a dollárral szemben, csak a hazai gázolajosok számára érkezhet jó hír a következő héten a MOL-tól.

Megint csak a benzinesek örülhetnek

Annak ellenére, hogy számos nyugtalanító hír érkezett a Közel-Keletről illetve a nyugati hatalmak és Oroszország között folytatódott az adok-kapok, a Brent árfolyama viszonylag stabil maradt. Ennek ellenére a finomított dolláros termékárak estek a héten. A forint gyengülése azonban mérsékelte a dolláros jegyzésárak esésének hazai autósok számára pozitív hatását, így a MOL hétfőn valószínűleg csupán a benzin árát mérsékli.

Aggódhatnak az autósok

A szerdai kereskedésben eladói nyomás alá került a brent, melynek árfolyama péntekre a 105 dolláros szint közelébe esett. Ennek ellenére a gázolaj dolláros jegyzésára emelkedett, és mivel a forint is jelentősen gyengült a dollárral szemben, így nemcsak a dízel hanem a benzin forintos jegyzésára is feljebb került a héten. Mindezek alapján előfordulhat, hogy hétfőn a MOL az üzemanyagok árának emeléséről dönt majd.

Ismét a dízelesek járnak pórul

Péntektől bruttó három forinttal emeli a MOL dízel nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor ezúttal nem változik . Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a gázolaj literjét bruttó 405,6 forintért a benzinét pedig 396,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Szerdától változik az üzemanyagok ára

Szerdától bruttó kettő forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a dízel ára 2 forinttal emelkedik. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 396,6, a gázolajét pedig bruttó 402,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Örülhetnek a benzinesek

Szerdától bruttó három forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a dízel ára ezúttal nem változik- tudta meg a Portfolio. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 398,6, a gázolajét pedig bruttó 400,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

A benzinesek örülhetnek, a dízeleseknek drágább lehet az élet

Annak ellenére, hogy csütörtökön a lelőtt maláj gép hírére 108 dollár felé emelkedett a Brent árfolyama, a héten a finomított termékárak estek. A heti árelmozdulások és a hétközepi MOL-döntés tükrében a benzineseknek jól indulhat a következő hét, míg a dízeleseknek drágább lehet majd szerdától az élet.

Hova tűnt sok százmillió liter benzin? - Vallottak a kutasok

Egymást követő ötödik negyedéve emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn publikált adatai szerint. A szervezet statisztikái alapján 2014 második negyedévében 3,2 százalékkal több üzemanyag fogyott a hazai kutakon az előző év azonos időszakához képest. Hasonlóan a korábbi negyedévekhez a növekedés most is elsősorban a gázolaj iránti bővülő kereslettel indokolható.

Csak a dízelesek örülhetnek

A iraki termeléskieséssel kapcsolatban csillapodó aggodalmak, és az újabb líbiai kikötők megnyitásának hírére esett a nyersolaj ára a héten. Ez pedig a finomított dolláros jegyzésárakra is jó hatással volt, igaz a forint dollárral szembeni gyengülése ezt részben ellensúlyozta. Így ezek fényében a MOL valószínűleg csak a dízel árát fogja mérsékelni.

Erre számítsunk a jövő héten a kutakon

Az iraki félelmek egyelőre háttérbe szorultak, így a Brent árfolyama is lejjebb került a héten. A hazai autósoknak azonban nincs miért örülni, ugyanis a dolláros jegyzésárak változása és a dollár-forint jegyzések alapján a MOL várhatóan nem fog módosítani a hazai üzemanyagárakon.

Megint rossz híreket kaptak az autósok

Szerdától bruttó négy forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 406,6, a gázolajét pedig bruttó 407,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Még mindig nincs vége - Tovább drágulhatnak az üzemanyagok

A nyersolaj piacán továbbra is az esetleges termeléskiesés miatti félelmek mozgatják az árfolyamot, a fekete arany drágulása pedig a hazai kutasokat is rosszul érinti. A dolláros jegyzésárak emelkedése mellett ráadásul a forint is gyengült az amerikai fizetőeszközzel szemben. Mindezek alapján szerdától tovább emelheti a MOL a hazai kutakon az üzemanyagok árát.

Siess a kutakra! - Szerdától már drágábban tankolhatsz

Szerdától bruttó négy forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, a dízel ára pedig 5 forinttal emelkedik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 398,6, a gázolajét pedig bruttó 399,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Drágább lesz a tankolás az iraki események miatt

Többéves csúcsra emelkedett a Brent árfolyama, miután a befektetők a kiújuló orosz-ukrán konfliktus és az iraki hírek miatt aggódtak. A nyersolaj drágulása a hazai autósok számára is rossz hír, így várhatóan hétfőn a MOL a benzin és gázolaj árának emeléséről dönt.

Megint a dízelesek kedvére tehet a MOL

Pár dolláros sávban mozgott a Brent árfolyama a mögöttünk álló héten. A heti árfolyam-elmozdulások illetve a dollár-forint kurzus emelkedése tükrében a MOL kedden a benzin árának szinten tartásáról, esetleg minimális csökkentéséről dönthet, míg a gázolaj ára 2-3 forinttal kerülhet lejjebb.

Ismét csak a gázolaj ára csökken

Péntektől bruttó kettő forinttal csökkenti a MOL dízel nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor ezúttal sem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin és a gázolaj literjét is bruttó 394,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Örülhetnek a dízelesek

Szerdától bruttó kettő forinttal csökkenti a MOL dízel nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor nem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 394,6, a gázolajét pedig bruttó 396,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Nem kell az áremeléstől tartani

A héten újra 110 dollár alá esett a Brent árfolyama, melyben Putyin jövő heti normandiai megemlékezésen történő részvételéről szóló hír is szerepet játszhat. A heti árfolyam-elmozdulások tükrében a hazai autósoknak ugyanakkor nem kell félni, valószínűleg a benzin és a gázolaj ára sem változik majd szerdától.

Megint csak a benzin drágul

Szerdától bruttó kettő forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a dízel ára most sem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 394,6, a gázolajét pedig változatlanul bruttó 398,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.