hamisítás

Hatalmas gyógyszeripari rajtaütést hajtottak végre - magyar elkövetőket is elfogtak

Hat szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, 112 házkutatást végeztek, 48 embert vettek őrizetbe és 2,6 millió euró (több mint 870 millió forint) értékben foglaltak le gyógyszereket a MISMED nevű nemzetközi akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Harminc ügyvéd védi a Rubik-kockát - Nagy bajba kerülhetnek, akik nem áldoznak szabadalomra

A magyarok szívesen gondolnak innovatív nemzetként magukra, és valóban számos találmányt fel lehet hozni ennek igazolására, azonban az országok versenyképességét mutató egyik legmeghatározóbb innovációs mérőszám, ami a szabadalmi bejelentések számát mutatja, mégis 50 éves mélyponton van. A talán két leghíresebb magyar újítás, a Rubik-kocka és a GÖMBÖC jogvédelmét ellátó SBGK Ügyvédek és Szabadalmi Ügyvivők elnökét, Dr. Szamosi Katalint kérdeztük, hogy mi állhat a gyenge eredmények mögött, miért jelent hatalmas fenyegetést a tervezett uniós szabadalmi rendszer a magyar vállalkozásokra és miért szinte lehetetlen felvenni a kesztyűt a kínai hamisítókkal.

Tízezer munkahelyet tesz tönkre Magyarországon a hamisítás

A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ez Magyarországon tízezer munkahelyet érint - derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a hamisítás elleni világnap alkalmából kiadott jelentéséből.

Az érem két oldala - Hamisítványok a numizmatikában

A fémpénz, mint fizetési eszköz már évezredek óta jelen van és együtt mozog az emberiség történetével, hat a kultúrák alakulására, a civilizáció egyik meghatározó mozgatórugója. Alapvető formavilága és megjelenése szinte az első fennmaradt, i.e. 7. századból származó görög fémpénzek óta alig változott. Az idő nemhogy csorbítana rajta, hanem annál nagyobb értéket, presztízst és megbecsülést harcol ki neki. Ez persze mondhatni, köztudott, így a műtárgyak világának egyéb tárgyai mellett, a numizmatika szakértői és gyűjtői is nap mint nap megküzdhetnek a hamisítás legkülönfélébb fajtáival, a valódi értékek kiszűrésével. A Műtárgyak Éjszakáján, a Darabanth Aukciósház külön ezen témával foglalkozó workshopján bárki elsajátíthatja azokat az alapvető fortélyokat, melyek segíthetnek megkülönböztetni a hamis és a valódi érmék közötti különbséget!

Műtárgyhamisítási botrányok és lehetőségek a replikák felismerésére

A műtárgyhamisításnak óriási hagyománya van. A piacon rengeteg replika kering, sokszor ügyes kezű másolók precíz remekei, máskor esetlen, de az avatatlan szemek megtévesztésére alkalmas tákolmányok. Időről időre újabb hamisítási botrányokról értesülünk a sajtóból. Az idei Műtárgyak Éjszakáján izgalmas műtárgyhamisítási eseteket hallhatnak a látogatók, valamint tippeket kaphatnak és trükköket leshetnek el a szakemberektől, hogy felismerhessék a másolatokat.

Súlyos vagyon parkol használhatatlan készpénzben a magyaroknál

Súlyos vagyon parkol használhatatlan készpénzben a magyaroknál

A július 31-ével bevont 2000 forintos bankjegyek 80 százaléka, az 5000 forintosok 86 százaléka érkezett már vissza az MNB-hez, de ez azt is jelenti egyben, hogy még mindig közel 5-5 millió darab 2000 és 5000 forintos van forgalomban. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy 35 milliárd forintnyi használhatatlan, de még beváltható bankjegy lapul a pénztárcákban, párnacihákban - derül ki az MNB időközi jelentéséből.

Új rekord: 25 millió hamis tablettát foglaltak le

A 123 ország csaknem 200 hatóságának közreműködésével végrehajtott nemzetközi akció eredményeként 51 millió dollár (kb. 12,8 milliárd forint) értékben, összesen 25 millió hamis tablettát foglaltak le, ami a 2008-ban elkezdett PANGEA akciósorozat óta rekordmennyiségnek számít. 1058 esetben indult nyomozás, 3584 weboldal, valamint több mint 3000 online hirdetés felfüggesztését eredményezve.

Jól nézd meg, ha 50 euróst kapsz vissza a nyaralás alatt az utcai árustól!

Bár extrém alacsony a kockázata annak, hogy hamis 20, vagy 50 eurós kerül egy magyar kezébe például a nyaralás során, de mégis nem árt óvatosnak lenni, ugyanis ebből a két címletből hamisítják a hamis euró bankjegyek 85%-át - derül ki az Európai Központi Bank első féléves bankjegyhamisítási statisztikájából.

70 milliárdnyi bevételt hamisított magának egy cég

Kínában nem ritka, hogy meghamisítják a statisztikákat, nemcsak a vállalati, hanem a makrogazdasági adatokat is. Most éppen az egyik legnagyobb kínai távközlési cégről derült ki, hogy öt éven keresztül egyes részlegei akár harmadával magasabb bevételt mutattak ki, mint amennyit ténylegesen realizáltak.

Több száz teherautó papírjait hamisították az okmányirodákban

Közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek húsz ember ellen, akik több mint 600 járműről nyújtottak be hamis műszaki adatlapot a gödöllői, az aszódi, az oroszlányi és a pétervásárai okmányirodán - közölte a Gödöllői Járási Ügyészség hétfőn.

Hamis húszezreseket gyártó bűnbandát fogott el a rendőrség

Pénzhamisító bűnszervezetet számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A hamis húszezer forintos bankjegyeket gyártó és forgalomba hozó bűnözői csoporttal szemben vádemelést javasolt az NNI - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtök reggel az MTI-vel.

Egy biztosító is belekeveredett a Wells Fargo számlabotrányába

Az amerikaiak második legnagyobb biztosítója, a Prudential Financial bejelentette, hogy felfüggeszti a Wells Fargóval kötött értékesítési megállapodást, miután a biztosító három korábbi dolgozójával szemben is felmerült a gyanú, hogy segítettek a nagybanknak hamis számlákat létrehozni - írja a Financial Times.

Közel 220 milliárd forintot bukik Magyarország a hamisításon

Magyarország a vizsgált kilenc ágazatban zajló hamisítások miatt évente 217,329 milliárd forint veszteséget szenved el, ami az ágazatok értékesítési árbevételének 12,2 százalékát teszi ki - közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.