határ

Már nem bírja a határra nehezedő nyomást az egyik NATO-tagállam: erősítést kérnek

Már nem bírja a határra nehezedő nyomást az egyik NATO-tagállam: erősítést kérnek

A lett határvédelmi szolgálat katonai és rendőri támogatást kért a Fehéroroszországgal közös határ biztosítására, miután 24 óra alatt 96 illegális határátlépési kísérlet történt. A szervezet még szabadsárgól is visszahívta az állomány tagjait, mivel aggódnak a hibrid fenyegetések fokozódása és a fehérorosz hatóságok állítólagos részvétele miatt az illegális bevándorlók beáramlásának megszervezésében.

A világ két legnépesebb országának rendeznie kellene a viszonyát

A világ két legnépesebb országának rendeznie kellene a viszonyát

Vang Ji, kínai államtanácsos sürgette Indiát, hogy stabilizálja a kétoldalú kapcsolatokat a közös határ mentén fennálló katonai feszültségek közepette. Az indiai külügyminiszterrel, Szubrahmanjam Dzsaisankarral az ASEAN jakartai találkozója során szervezett találkozón Vang hangsúlyozta, hogy a két nemzet között a gyanakvás helyett kölcsönös támogatásra van szükség.

Csökkent az illegálisan érkezők száma Amerika déli határán

Naponta átlagosan négyezer illegális határátlépést regisztrálnak az Egyesült Államok déli határán a jogszabályváltozás óta eltelt egy hétben, ami jelentős csökkenés - közölte az amerikai belbiztonsági minisztérium helyettes államtitkára pénteken.

Vétóra készül Biden, újramelegítenék Trump programját a republikánusok

Vétóra készül Biden, újramelegítenék Trump programját a republikánusok

A Fehér Házban tanácskozott az Egyesült Államok déli határán kialakult helyzetről Joe Biden elnök és kormányának több tagja csütörtökön. A képviselőház republikánus többsége csütörtökön törvényt szavazott meg a határvédelemmel kapcsolatban, amelynek része a Trump-adminisztráció idején bevezetett "Maradj Mexikóban"-program felújítása. Joe Biden elnök előzetesen jelezte, hogy amennyiben elé kerül a jogszabály, megvétózza.

Nem enyhül a migrációs nyomás, meghosszabbíthatják a határellenőrzést

Nem enyhül a migrációs nyomás, meghosszabbíthatják a határellenőrzést

Az osztrák határellenőrzés meghosszabbításáról is tárgyalt Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök hétfőn Bécsben Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel, és kifejezte abbéli reményét, hogy még a nyár előtt megoldást találnak a problémára - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Érkezik a nagy zuhé - figyelmeztet az OMSZ

Érkezik a nagy zuhé - figyelmeztet az OMSZ

Vasárnap az esti óráktól nyugat felől csapadékzóna húzódik fölénk, melyből éjfélig főként a Dunántúlon, az éjszaka második felében a Duna-Tisza közén zivatarok is előfordulhatnak, melyeket szélerősödés kísérhet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)

MQ-9A Reaper drónokat kapott Lengyelország

MQ-9A Reaper drónokat kapott Lengyelország

Lengyelország MQ-9A Reaper típusú amerikai drónokat vett át - jelentette be vasárnap este Mariusz Blaszczak lengyel védelmi tárcavezető Twitter-oldalán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.