határidő

2016. november 29. 13:51 | Portfolio

Autósok, figyelem: fontos határidő közeleg

Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2016. március 18. 09:19 | Portfolio

Buda-cashesek: fontos határidő jár le jövő héten

Március 26-ig nyújthatják be a Befektető-védelmi Alap (Beva) honlapjáról letölthető űrlapon kártalanítási kérelmüket a Buda-Cash károsultak. A Beva eddig több mint 10 ezer Buda-Cash ügyfél kérelmét vette nyilvántartásba - írja az alap közleményében.

2016. február 11. 09:07 | Portfolio

Három héttel kitolták az egyik K+F pályázat első beadási határidejét

Két ponton módosult a Stratégiai K+F pályázati felhívás - derült ki egy szerdai pályázati közleményből. A módosítások a hiánypótolható dokumentumok jogosultsági szempontjait érintik, illetve az első értékelési határidő tekintetében történt változás. A módosítás alapján a 2016. március 7-ig benyújtott támogatási kérelmek kerülnek együttesen elbírálásra, azaz három héttel több idejük van a pályázóknak "beférni" az első értékelési szakaszba.

2016. január 28. 10:51 | MTI

Mindjárt itt a NAV-os bevallási nyilatkozat határideje

A bevallási nyilatkozat kitöltésének február 1. a határideje, az adózóknak hétfőig van lehetőségük ezt a nyomtatványt postán eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), vagy bevinni az ügyfélszolgálatra, ügyfélkapun keresztül elküldeni a NAV-hoz, illetve a munkáltatónál leadni - mondta el a NAV adószakmai szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

2015. december 04. 10:07 | Portfolio

Hét ponton átírták a felkapott uniós pályázatot

Hét ponton módosult a már november 2. óta beadható "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázati kiírás, derül ki a pályázati tájékoztató oldalról. A módosítások egy része technikai módosítás, a másik része pedig pontosítása a felhívás adott pontjának. Amint ezt már a november 27-ei cikkünkben is jeleztünk, egy hónap haladékot kaptak a pályázók a K+F pályázatok beadására. A felhívás első értékelési szakaszában a 2016. január 11-ig benyújtott támogatási kérelmek kerülnek együttesen elbírálásra.

2014. október 10. 12:27 | Portfolio

Megtudtuk, miért változott a fontos büdzsédátum

Tavaly december óta élt már az a szabály, hogy a következő év költségvetését október 15-ig kell beterjeszteni a Parlamentnek, a korábbi szeptember 30-i határidő helyett. Ez az idei évben a parlamenti választások miatt ugyan október 31-re módosult, de megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot a költségvetés benyújtási határidejének tavalyi módosításának okáról.

2014. augusztus 14. 07:58 | MTI

Figyelem! Holnaptól kell fizetni a reklámadót

Augusztus 15-étől reklámadót kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek.

2013. december 19. 18:46 | Portfolio

Világossá tette a NAV, mit tervez a mulasztó pénztárgépesekkel

Az adóhatóság honlapján nemrég megjelent tájékoztató szerint akár bírság és bezárás nélkül is megúszhatják az ellenőrzéseket azok a nagykasszások, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy időben beszerezzék az új kasszákat, de nem sikerült nekik. Ugyanakkor az elektronikus naplókat addig is meg kell őrizniük, és el kell küldeniük az adóhatóságnak.

Részletes keresés