hitel

2017. február 15. 08:36 | Portfolio

Nagy Márton: olcsóvá és összehasonlíthatóvá tesszük a lakáshiteleket

Teljes mértékben összehasonlíthatóvá, a kamatokon kívül sztenderddé kell tenni a lakáshiteleket, mert még mindig alacsony az árverseny a magyar lakáshitelpiacon - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Nagy Márton. Az MNB alelnöke megkönnyítené a bankváltást, és elősegítené a bankok digitalizációját is, a jegybank a következő hónapokban lépéseket tesz e területeken. Túl sok bank működik a piacon, számuk hosszú távon csökkenni fog szerinte.

2017. február 14. 11:02 | Nagy Tamás, Oláh Zsolt

Fordult a kocka a vállalati hitelezésben

A válságot követő években jelentős hitelszűke volt tapasztalható a hazai bankszektor vállalati hitelaktivitásában. 2009 és 2013 között évente 4-5 százalékkal esett vissza a hitelezési volumen, amely elsősorban a leginkább sérülékeny kkv szektort sújtotta. Az ennek nyomán felépülő makrogazdasági kockázatok a hazai növekedést és a foglalkoztatottságot egyaránt veszélyeztették. Az MNB a hitelszűke tartós fennmaradása ellen 2013-ban a Növekedési Hitelprogram elindítása mellett döntött. Az NHP 2013-tól kezdődően megállította a mérséklődést, stabilizálta a kkv-hitelezést, végül fordulatot is hozott a szektorban. Az NHP három szakaszában 2013 óta összesen 38 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz mintegy 2 600 milliárd forint összegben. 2015-től tehát a kkv-hitelezés folyamatos bővülésének lehettünk szemtanúi. A Növekedési Hitelprogram akut problémákra adott célzott monetáris politikai eszközként került bevezetésre, természetéből adódóan átmeneti időszakra. Így 2016-ban az NHP kivezetési szakaszával párhuzamosan elindította a Piaci Hitelprogramot a kkv-hitelezés piaci alapú ösztönzése céljából. 2016-ban pedig már a teljes vállalati hitelezés fordulatáról is beszélhetünk, amelyet a piaci alapú hitelezés élénkülése kísért. A tavalyi évben a vállalati hitelezés egésze ugyanis több mint 4 százalékkal növekedett, míg a kkv-hitelezés, előzetes adataink alapján, közel 12 százalékkal bővülhetett. Az NHP kivezetési szakasza után várhatóan biztosított lesz a kkv-hitelezés megfelelő mennyiségi utánpótlása, ugyanakkor biztosítani szükséges az elérhető finanszírozás minőségi kritériumait is.

2017. február 14. 10:47 | Portfolio

Megtört a jég a magyar lízingpiacon

Az új kihelyezés 9%-kal, a kintlévőség pedig 6%-kal nőtt tavaly a magyar lízingpiacon. Az előbbi várakozás feletti mértéket jelent, utóbbi növekedésére pedig a válság eleje óta nem volt példa, bekövetkezett tehát a hosszú évek óta várt fordulat a szektorban. A flottafinanszírozás és a tehergépjárművek lízingje mutatja a legnagyobb növekedést az új kihelyezésben, és megnyugtatóan javult a portfóliók minősége is. Idén is mérsékelt növekedést vár a piac.

2017. február 10. 09:54 | Portfolio

Még mindig 18 ezer devizahiteles per zajlik az országban

Közel 60 ezer devizahiteles ügyben fordultak bírósághoz az elmúlt években, és az eljárások harmada, vagyis több mint 18 ezer per még mindig folyamatban van - írja a Magyar Nemzet.

2017. február 10. 09:43 | Portfolio

Egyre fontosabb a kereskedelemben a hitelgarancia

A Garantiqa Hitelgarancia tavaly 121 milliárd forint értékben vállalt kezességet a kis- és nagykereskedelmi cégek által felvett hitelekhez, ami 26 százalékos növekedést jelent éves szinten. A garanciacégnél arra számítanak, hogy a következő időszakban még nagyobb lesz a kereslet a garanciakonstrukciók iránt, nem csak a kereskedelemben, hanem a többi ágazatban, például a mezőgazdaságban vagy éppen az építőiparban.

2017. február 10. 05:45 | Árgyelán Ágnes

Van egy befektetés, amiért megőrülne a piac, de csak a bankoknak jut belőle

Április 1-től vizsgálja az MNB, hogy megfelelnek-e a hazai bankok a jelzáloghitelekre vonatkozó új szabályoknak, a piac már lázban ég, a jelzálogbankok folyamatosan jönnek ki az új jelzáloglevelekkel. Még a bankok oldaláról is élénk vevői keresletet látni - aminek az MNB gátat is szabna -, ez pedig az alapkezelőktől és más piaci szereplőktől veszi el a lehetőséget egy jó befektetéstől. Ráadásul az élénk banki kereslet a hozamokat is lejjebb nyomja, ilyen feltételek mellett pedig az alapkezelők többsége nem is hajlandó beszállni az amúgy ígéretesnek tűnő befektetési lehetőségbe. Elviekben a lakosság számára is elérhetőek a jelzáloglevelek, de a mostani 2-2,5%-os hozamok hosszú lejáraton nem tudják felvenni a versenyt a lakossági állampapírok vonzó kamataival.

2017. február 08. 13:02 | Portfolio

Nagy devizahiteles ítélet készül: mégis belenyúlnak az árfolyamokba?

Újabb magyar devizahiteles ügy került a napokban a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság asztalára. Többek között az árfolyamkockázat viselésének kérdéskörét is feszegeti friss beadványában a Fővárosi Ítélőtábla. Tárgyalásra valamikor az év második felében kerülhet sor, ítéletre még később. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a bankokra hárítanák utólag az árfolyamkockázatokat (ez több ezer milliárd forintot mozgatna meg), de jogi tanulságai miatt mindenképpen érdemes figyelemmel követni az ügyet.

2017. február 08. 11:31 | Portfolio

Még pörög a Növekedési Hitelprogram, de már nem sokáig

Február 3-áig 526 milliárd forintnyi NHP-s szerződést kötöttek a hitelintézetek a program harmadik szakaszában, ami azt jelenti, hogy az idei év első hónapjában csaknem 53 milliárd forintnyi új NHP-s hitel "talált gazdára". Március végéig lehet szerződést kötni a programban.

2017. február 08. 08:34 | MTI

Az új autók negyedét lízingelik

Ígéretes növekedési potenciált látnak a hazai lízingcégek az autóüzletágon túl a flotta- és eszközfinanszírozásban is - közölte a Világgazdasággal a Magyar Lízingszövetség.

2017. február 07. 15:19 | MTI

Elmeszelték a román devizahiteles csomagot

A román alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes, így nem léphet hatályba a svájci frankban felvett lakossági hitelek lejre váltásáról szóló törvény Romániában, amelyet a parlament tavaly októberben egyhangúlag szavazott meg.

2017. február 03. 10:03 | Portfolio

Új ellenséggel szemben hirdetett háborút Soros György

Harcot hirdetett a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány az írországi banki kilakoltatások és végrehajtások jelenlegi gyakorlata ellen. A küzdelmet az egyébként Budapesten dolgozó Marguerite Angelari vezető ügyvéd április óta Dublinban irányítja.

2017. február 02. 13:01 | Portfolio

"Még nem" - üzeni az első NOK-os honlap a lakásra vágyóknak

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, az elsolakas.hu oldalon valakik már elkezdték gyűjteni a rossz emlékű fogyasztói csoportokhoz hasonlóan működő, új lakás vásárlására szolgáló nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) iránt érdeklődőket. Az oldalt - vélhetően a sajtóvisszhang hatására - most egy méretes felirat takarja el: "Még nem....". Pedig azt már tudni lehet, hogy az MNB-hez egy valaki engedélyt kért NOK szervezésére.

2017. január 31. 14:11 | Palkó István

CSOK ide vagy oda, a lakáshitelnél is nagyobb kedvencük lett a magyaroknak

Kettősség jellemezte tavaly a bankok hitelezését: a tranzakciók a lakosságnál és a vállalatoknál is növekedési fordulatot jeleznek, a hitelállomány azonban még enyhén csökkent 2016-ban. A legnagyobb növekedést nem a lakáshitelek, hanem az áruhitelek és személyi kölcsönök produkálták a magyar lakosságnál. Az MNB ma közzétett decemberi és egyúttal éves hitelezési és betéti adataiból szemezgettünk.

2017. január 27. 15:37 | Portfolio

Kitolták 7 gazdaságfejlesztési pályázat beadási kezdetét

Miután délelőtt elhangzott a parlamentben, hogy a gazdaságfejlesztési célú hitel- és kombinált hiteltermékek beadási kezdetét módosítják, délután már meg is jelentek az erről szóló első közlemények a hivatalos pályázati oldalon. Ezzel párhuzamosan Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára további három pályázat esetében jelezte a dátumok módosulását.

2017. január 26. 08:59 | Portfolio

Felvette a harcot az őrült hitelezéssel Kína

A kínai jegybank (PBOC) végre elkezdené korlátozni az ország pénzintézeteinek hitelkihelyezését 2017 első negyedévében. Azokat a bankokat, amelyek nem tesznek eleget az elvárásoknak, szigorú szankciókkal sújtaná a felügyelet. A PBOC ezzel egy újabb lépést tesz a túlzott hitelezés visszaszorítására a világ második legnagyobb gazdaságában.

2017. január 26. 05:35 | Palkó István

Most fog csak igazán nagyot szólni a CSOK

Közel 30 ezren, vagyis nagyjából minden negyedik lakástranzakcióhoz igényelték tavaly a CSOK-ot, a kérelmek 72%-a használt lakáshoz, 28%-át újakhoz hagyták jóvá a bankok. Bár a három vagy több gyermekesek aránya megközelíti az egyharmadot, az új lakáshoz járó "10+10 milliós" lehetőséggel csak 13% élt eddig - mutatják a bankok válasza alapján elkészített becsléseink. Közel tízezer házaspár vehette igénybe eddig a támogatást előre vállalt gyermekre. A CSOK népszerűsége nagyjából megfelel a korábbi várakozásoknak, a használt lakások piacát nem lendítette fel jobban, igénybevétele az új lakások piacának felpörgésével idén nőhet meg igazán.

2017. január 25. 10:50 | Háhner Petra

Sok magyar nem tudja, hogy juthat egyszerűen a pénzéhez

A fizetési meghagyásos (FMH) eljárás az egyik leggyorsabb és legköltségkímélőbb lehetőség a pénzkövetelések érvényesítésére. Kevesen tudják, hogy lakásbérleti díj, magánkölcsön, parkolási díj és végkielégítés határidőre történő kifizetésének elmaradása esetén per nélkül, hetek alatt behajtható a tartozás. Magyarországon többnyire néhány százezer forintos összegnél alkalmazzák, de 400 millió forintig van rá lehetőség. Szakértő segítségével bemutatjuk, mire jó az FMH-eljárás, és mit érdemes tudni róla.

2017. január 24. 09:48 | Portfolio

Megbuherálták a THM-et, húszmilliós bírság az MNB-től

Az MNB a teljes hiteldíj-mutató feltüntetésére, számítására, valamint a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt összesen 20,5 millió forint bírsággal sújtotta a záloghitelezési tevékenységet folytató Boldva és Vidéke Takarékszövetkezetet, az Expressz Zálog Zrt.-t és a Gold Orient Zrt.-t.

Részletes keresés