Nem találják a svájci nagybank rendszerét feltörő hackereket
Svájci ügyészek büntetőeljárást indítottak azok ellen, akik részt vehettek a Credit Suisse titkos adatainak kiszivárogtatásában – írja a Reuters.
Svájci ügyészek büntetőeljárást indítottak azok ellen, akik részt vehettek a Credit Suisse titkos adatainak kiszivárogtatásában – írja a Reuters.
Megköszönte Észak-Korea támogatását a „különleges művelet,” vagyis az ukrajnai háború kapcsán Marja Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője – írja a TASzSz. Arról is beszélt, hogy szerinte számos ország támogatja az inváziót, de nem merik ezt kimondani.
Az Egyesült Államok hajlandó fokozni a katonai együttműködését és a közös hadgyakorlatokat Dél-Koreával, illetve szükség esetén hajlandó „nukleáris elrettentéssel” is megvédeni szövetségesét – mondta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Szöulban a Reuters szerint.
Körülbelül három hónap múlva érkeznek meg a ma felajánlott Leopard 2-es harckocsik Ukrajnába - jelentette be Boris Pistorius német védelmi miniszter a CNN tudósítása szerint.
Hosszas eljárás után az amerikai képviselőház megválasztotta elnökének Kevin McCarthyt, a Republikánus Párt jelöltjét.
Elhalasztották Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek az Egyesült Arab Emírségekbe tervezett jövő heti látogatását, valamint számos muzulmán ország, köztük Jordánia is tiltakozott Itamár Bengvír izraeli nemzetbiztonsági miniszter kedd reggeli templomhegyi látogatása miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
Felrobbantotta az orosz haderő a donyecki Kramatorszk város mellett található Druzskivka jégpályáját és a hozzá tartozó csarnokot, miközben egy francia televízió riportere élő bejelentkezést tett.
A kínai kormány bejelentette, hogy a koronavírus-világjárvány miatt több mint két éve bevezetett leállás után ismét elkezdenek új útleveleket kiállítani, ami újra lehetővé teszi a szabad utazást világszerte kínai állampolgároknak.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország tárgyalói és az Európai Parlament képviselői megállapodásra jutottak a Koszovó által kiállított útlevéllel rendelkezők vízummentes uniós beutazását lehetővé tevő rendelettervezetről - tájékoztatott az uniós tanács szerdán.
Helyi biztonsági kamerás felvételek szerint robbanás történt az Engles légibázison, egy ukrajnai háború szempontjából stratégiai fontosságú repülőtéren, 450 kilométerre az ukrán határtól.
Az ukrán fegyveres erők jelenleg Luhanszk megye 1%-át ellenőrzik – mondta Leonid Paszacsnyik, a megye oroszok által kinevezett vezetője a RIA Novosztyinak.
Oroszországnak nincs szüksége területekre, csupán „saját szent földjéért és az itt élő emberekért harcol” – írja friss Telegram-bejegyzésében Dimitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
A napokban megnyitja kapuit a Wagner-zsoldoscsoport első hivatalos irodaháza Oroszországban – jelenti több orosz médiaforrás.
Litvániába menekült Fehéroroszországon keresztül Kszénia Szobcsak, orosz ellenzéki politikus, volt elnökjelölt, oknyomozó újságíró.
Nem bejelentett gyakorlatot hajtott végre tegnap éjjel Moszkvában a Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSzO), az az orosz hatósági szervezet, melynek kifejezetten Vlagyimir Putyin elnök és magas beosztású orosz politikusok megvédése a fő feladata. Egyelőre nem tudni, mi volt a gyakorlat célja, csupán pletykák és találgatások vannak arról, hogy az FSzO egy puccskísérlet elhárítását gyakorolta.
Menesztették Jason Steint, Liz Truss brit miniszterelnök egyik kulcsfontosságú tanácsdóját, amiért obszcén szavakkal illette Truss párttársait – írja a Guardian.
Agysebészethez kellene fordulnia a kijevi vezetésnek, amiért körözést adott ki az SzBU Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök ellen – mondta a politikus szóvivője az orosz Gazeta magazinnak.
Megérkeztek Donyec megyébe az első mozgósított orosz katonák – számol be az orosz RIA Novosztyi hírportál.
Ma is közzétett napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben a megszállt ukrajnai területeken tartott "népszavazások" eredményeiről írtak.
Két és fél órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ma beszédet kellett volna intéznie népéhez, az összes orosz és nemzetközi médiacsatorna levette az élő tudósítást anélkül, hogy az orosz vezető megszólalt volna.
A gazdasági vergődés egyértelmű felelőseit látják bennük.
Pillanatok alatt történt.
A forint egyelőre gyengüléssel kezdi a napot.
250 millió dollárt szereztek hozzá.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.