ingatlan

Hatalmas kérdőjelek a lakásépítéseknél: akár törölt projektekre is számíthatunk

2018. szeptember 05. 08:00 | Portfolio

Hatalmas kérdőjelek a lakásépítéseknél: akár törölt projektekre is számíthatunk

Nem lenne meglepő, ha a már bejelentett lakásprojektek közül néhányat egyszerűen eltörölnének, főleg ott, ahol a munkálatok még nem kezdődtek meg és a fejlesztők nem is szándékosan 2019 utánra tervezik az elkészülést. A kedvezményes áfa megszűnésének a határideje vészesen közeledik, ami meg is látszódik a piacon, az év első hat hónapjában 34 százalékkal volt kevesebb a társasházi lakást fejlesztők által elindított építkezések értéke, mint tavaly ugyanekkor. Ha az elindított projektek értékét csak a második negyedévben nézzük, mintegy 67 milliárd forintról beszélhetünk, ami már csak a 2016-os szintnek felel meg. A befejezett lakóprojektek értéke természetesen továbbra is szárnyal, a tavalyi év első félévéhez képest ennek a növekedése megközelítette az 50 százalékot - szerepel az EBI Építésaktivitási Jelentésében.

Egyre kisebb lakásokba kényszerülnek a budapestiek?

2018. szeptember 04. 14:35 | Portfolio

Egyre kisebb lakásokba kényszerülnek a budapestiek?

Úgy tűnik, hogy a dráguló lakáspiacot a fejlesztők úgy próbálják ellensúlyozni, hogy egyre kisebb alapterületű lakásokat építenek, ezzel reagálva a vásárlók igényeire. Így valamivel kisebb lehet a végösszeg egy átlagos új lakásnál, persze a fajlagos árakban ugyanúgy meglátszik az áremelkedés. Az elmúlt két évben ugyan csak kis mértékben csökkent az átlagos alapterület egész Budapestet nézve, kerületenként azonban elég nagy eltérések vannak, és néhol több tíz százalékkal is kisebb lakások kerültek be a fejlesztés alatt álló lakások adatbázisába.

2018. szeptember 04. 13:38 | Portfolio

Átalakították a népszerű pesti irodaházat

A 2006-ban átadott, VIII. kerületi Arena Corner Irodaház, továbbra is megőrizve jellegét, új belső tér átalakításon esett át, valamint bővítették a külső közösségi tereket - szerepel a CPI Hungary közleményében.

Nézd meg, mekkora összegben építkeznek ma Magyarországon

2018. szeptember 04. 10:57 | Portfolio

Nézd meg, mekkora összegben építkeznek ma Magyarországon

A hazai építőipar szárnyalása 2018 első felében is folytatódott. A 2017-es rekord évet követően, 2018 első félévében a tavalyi év mind a két félévét megdöntötte a 6 hónap alatt megkezdett kivitelezési munkák összértéke, ami megközelítette az 1300 milliárd forintot. 2017 azonos időszakához képest 15 százalékos bővülés volt megfigyelhető folyó áron, az első negyedév 667 milliárdja után a második három hónap során 622 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés-mutató - szerepel az EBI Építésaktivitási Jelentésében.

2018. szeptember 03. 15:30 | Portfolio

Megkezdődött: drágább hitelekbe menekül a magyar lakosság

Akik tavaly decemberben szerződtek lakáshitelre, átlagosan 4,0%-os kamattal tették ezt. Akik idén júliusban, azok már 4,4% mellett. Megkezdődött tehát a kamatemelkedés, aminek két fő oka van: 1. egyre többen választják a hosszabb kamatperiódusú lakáshiteleket, 2. a banki ajánlatokban is elindult a piaci hozamelkedést követő drágítás. Az MNB ma közzétett júliusi hitelezési és betéti adatai ettől függetlenül egyöntetű és kirobbanó hitelpiaci növekedést mutatnak a magyar bankrendszerben, sok szempontból közelítünk a 2008-as csúcsokhoz.

2018. szeptember 03. 14:54 | Portfolio

Több mint 100 ezer lakást adtak már el idén

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 augusztusában, országosan 13 869 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ezzel a hazai lakóingatlanpiaci tranzakciószám átlépte a 100 ezres küszöbértéket, az első 8 hónapban összesen 105 573 lakóingatlan cserélt tulajdonost.

2018. szeptember 02. 14:10 | Portfolio

Gondolkoztál már azon, milyen gyakran cserél gazdát egy lakás Magyarországon?

A KSH adatai szerint Magyarországon jelenleg 4,43 millió lakás van, az idén és jövőre átadásra kerülő lakásokkal együtt ez a szám 2020-ra megközelítheti a 4,5 milliót. Felmerül a kérdés, hogy egy átlagos lakás milyen gyakran cserél gazdát, és vajon az ország melyik térségeiben adják el gyakrabban lakásaikat a tulajdonosok. A válaszhoz, a lakásállomány forgási sebességét hívtuk segítségül, amelynek számait az OTP Lakóingatlan Értéktérkép rendszeresen vizsgálja.

2018. szeptember 01. 15:12 | Portfolio

Nyaralót vennél? - Mutatjuk hol, mennyiért teheted

Egészen másként alakulnak az árak a nyaralópiacon is, nem meglepő módon a tóparti üdülők közül a Balatonnál találhatóak a legmagasabb négyzetméterárak, ezután következnek csak a Dunakanyar és a Velencei-tó melletti házak. Aki azonban nem ragaszkodik a legdrágább és legnépszerűbb településekhez, de mégis egy tó partján töltené a szabadidejét, annak a Tisza-tó jelenthet megoldást, ahol akár 100 ezer forintos négyzetméterár alatt is lehetett nyaralót vásárolni. Ha pedig üdülőövezetben ugyan, de nem nyaraló, hanem lakóingatlan után kutatnánk, a Dunakanyarban fogunk a legmagasabb árakba botlani.

Nem fogod kitalálni, milyen típusú üzletből nyílik a legtöbb Magyarországon

2018. szeptember 01. 11:20 | Portfolio

Nem fogod kitalálni, milyen típusú üzletből nyílik a legtöbb Magyarországon

A kiskereskedelmi üzletekkel az utóbbi időben főként a plázastop és az ahhoz kapcsolódó hírek kapcsán foglalkoztunk, érdemes azonban azt is megnézni, hogy az elmúlt években hogyan változott Magyarországon a különböző szaküzletek száma és egymáshoz viszonyított aránya.

2018. szeptember 01. 08:30 | Portfolio

Megdöbbentő képsorok a világ városainak terjeszkedéséről

Legutóbb a BMW-gyár kapcsán merült fel, hogy évről-évre mekkora arányú termőföld vagy egyéb, növényekkel borított terület kerül beépítésre. Ez azonban nemcsak Magyarországon van így, a városok terjeszkedése világszinten is rendkívül látványos, amiről a Google Earth Engine timelapse videója is tanúskodik.

Megtáltosodtak a magyar bankok, futunk a környező országok után

2018. szeptember 01. 06:30 | Portfolio

Megtáltosodtak a magyar bankok, futunk a környező országok után

Hiába támadt fel a hitelezés Magyarországon az elmúlt két évben, rövid- és talán középtávon is behozhatatlannak tűnik a hazai hitelpiac lemaradása a környező országokéhoz képest. Nyolc összehasonlító ábrán mutatjuk be régiós hitelpiaci pozíciónkat.

2018. augusztus 31. 10:02 | Portfolio

Új P+R parkolóknak örülhet Kőbánya

Elkezdődött a Bosch kőbányai fejlesztési központjának a kíbővítése, a mintegy 90 ezer négyzetméteres fejlesztés 2021-re készülhet el, és további kétezer mérnöknek adhat munkahelyet. A bővítés együtt jár a környék útjainak felújításával, illetve átalakításával, többek között P+R parkolókat létesítenek, utakat építenek és szélesítenek.

2018. augusztus 31. 09:44 | Portfolio

Budapesten megtartják, vidéken eladják az örökölt lakásokat

Míg vidéken az örökölt ingatlanok nagy részét eladja az újdonsült tulajdonos, addig Budapesten sok esetben bérlakásként funkcionál tovább vagy éppen az örökös dönt a beköltözés mellett - derül ki a Duna House elemzéséből.

2018. augusztus 31. 08:26 | Portfolio

Már csak álom maradhat, hogy Pestre költözz

Az ország egyes kisebb településein szinte már csak álom, hogy Budapestre költözzön egy lakos, még úgyis, ha van egy saját 200 négyzetméteres családi háza, amit eladna, hogy cserébe egy budapesti lakást vásároljon. Egyes régiókban ugyanis egy ekkora ház árából a fővárosban még egy 18 négyzetméteres minigarzonra is alig futja.

2018. augusztus 30. 18:15 | Portfolio

A nap ábrája: erre ment el az a rengeteg CSOK-millió

Két és fél év alatt 195 milliárd forintnyi CSOK-szerződést kötöttek a magyar családok a hitelintézeteknél. Az összeg 68%-át újépítésű, 31%-át használt lakásra, 1%-át pedig bővítésre vették eddig igénybe a háztartások, a darabszám szerinti arányok fordítottak lehetnek. A CSOK népszerűsége lényegében stagnál tavaly óta.

2018. augusztus 30. 15:29 | MTI

Újabb székházat adtak át - Most a T-Systems dolgozói örülhetnek

Pár hete jelentették be, hogy a Skanska az Erste Alapkezelőnek értékesítette az akkor még befejezetlen Mill Park irodakomplexumot. A IX. kerületi 36 ezer négyzetméteres épület első felének átadására most került sor, az irodaházat az IT Services Hungary dolgozói használhatják.

2018. augusztus 30. 14:17 | Portfolio

Nincs megállás: egyre csak nő az ingatlanberuházások értéke

Nemcsak a teljes beruházási volumen, de ezen belül az ingatlanügyletek beruházási értéke is folyamatosan emelkedik, annak ellenére, hogy már idén év elején is 45 százalékos éves növekedést mértek. Bár 2018 második negyedévében az emelkedés egy számjegyű maradt, a rengeteg folyamatban lévő lakás, iroda és más ingatlanfejlesztéseknek köszönhetően várhatóan idén is 1000 milliárd forint fölé csúszik az egész éves beruházási teljesítményérték az ingatlanügyleteknél.

2018. augusztus 30. 13:50 | Nagy Viktor

Legalább 2020-ig kitart a magyar építőipari boom

A régiós építőipar dübörög, ebből profitál a Masterplast is, a vállalat bevétele és profitja is nagyot nőtt, a fontosabb piacokon bővülnek az eladások, és a marzsok is javultak. A legfrissebb trendekről beszélgettünk a Masterplast vezérigazgatójával, Nádasi Róberttel.

Részletes keresés