izer norbert

Két adóügyben fogadta el a magyar megoldást az EU

Két adóügyben fogadta el a magyar megoldást az EU

Az Európai Unió két ügyben is elfogadta a kormány adóügyi érveit, így továbbra is visszaigényelhető az áfa fele a bérelt autóknál, és biztosított marad a tisztességes vállalkozások és költségvetés védelme a fizetésképtelen cégekkel szemben is - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Már 1500 milliárd forint felett a gyorsított áfa-visszaigénylés

Már 1500 milliárd forint felett a gyorsított áfa-visszaigénylés

Tavaly májusa óta a kkv-k akár 20 nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Nem kellett sokáig kutakodni az adóhivatalnak: minden negyedik építőipari cégnél találtak valamit

Nem kellett sokáig kutakodni az adóhivatalnak: minden negyedik építőipari cégnél találtak valamit

Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

Hatalmas újítás jön az adózásban, indul a tesztüzem

Hatalmas újítás jön az adózásban, indul a tesztüzem

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

Új gazdaságtámogató intézkedéseket ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára

Új gazdaságtámogató intézkedéseket ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára

A koronavírussal sújtott 2020-as évet leszámítva az elmúlt években rendre meghaladtuk a 4 százalékos gazdasági növekedést, és most megvan az esélyünk az 5,5 százalékos GDP-bővülés elérésére is, így nagyjából 1,4 millió magánszemély kaphatja meg a már bejelentett adó-visszatérítést; a gyermeket nevelő családok jogosultak erre - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Figyelő e heti számában megjelent interjúban.

Összejöhet a globális adóalku újabb fázisa, nagyobb nyomás alá kerülhet Magyarország

Összejöhet a globális adóalku újabb fázisa, nagyobb nyomás alá kerülhet Magyarország

A most péntek-szombati velencei G20-csúcstalálkozón várhatóan rábólintanak majd a pénzügyminiszterek a globális minimumadó közelmúltban kialakított kereteire, így újabb fontos fázison megy majd tovább a terv, de sok fontos akadály tornyosul még előtte, hogy a világ nagy részében valósággá válhasson a szabályozás – mutat rá összefoglalójában a Reuters. A hírügynökség külön kiemeli, hogy 2022 első felében nyomás alá kerülhet a magyar kormány is, hogy változtassa meg eddigi álláspontját, miközben a szintén különutasnak tűnő ír és észt kormány meggyőzhetőbbnek tűnik.

Új adófizetési könnyítések léptek életbe, íme a részletek

Új adófizetési könnyítések léptek életbe, íme a részletek

Életbe léptek azok az új adóügyi könnyítések, amelyekre egy múlt heti videóban már utalt Varga Mihály pénzügyminiszter. Eszerint a koronavírus-válság miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet átmenetileg a cégek és magánszemélyek fizetendő adója, a kérelmeket idén év végéig lehet benyújtani.

Sok kiscég nagyot nyerhet egy új adómódosítással – Rövidesen dönt róla a parlament

Sok kiscég nagyot nyerhet egy új adómódosítással – Rövidesen dönt róla a parlament

Sok kisvállalkozásnak az átalányadózás lehet a legjobb választás jövőre, amennyiben a Pénzügyminisztérium javaslatát az Országgyűlés megszavazza - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert. Jelenleg 15 ezer átalányadózó egyéni vállalkozót tart nyilván az adóhivatal, ez jövőre akár az ötszörösére is nőhet - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Jön az adóreform a kriptodevizáknál, mit várnak tőle a döntéshozók?

Jön az adóreform a kriptodevizáknál, mit várnak tőle a döntéshozók?

Az új kriptodeviza-szabály - amely az eddiginél alacsonyabb elvonással fehérítené ki a hazai piacot - növelheti az érdeklődést Magyarország iránt Izer Norbert adóügyi államtitkár szerint. Több tízezer embernek lehet ilyen megtakarítása, összességében akár háromszázmilliárd forint értékben is, írta mai számában a Magyar Nemzet.

Magyarország elutasítja Joe Biden ötletét a globális minimumadóról

Magyarország elutasítja Joe Biden ötletét a globális minimumadóról

Egységes társasági minimumadót szorgalmaz az amerikai elnök, az új szabályrendszer részleteinek kidolgozása már jó ideje tart az OECD berkein belül. Mint Izer Norbert a Magyar Nemzetnek elmondta, az elképzelés sérti az államok pénzügyi szuverenitását, és megpróbálja visszavetni az olyan országok fejlődését, amelyek az alacsony adók bevezetéséért komoly erőfeszítéseket tettek.

Érvénytelen TAJ-szám mellett is ingyenes lesz az oltás

Érvénytelen TAJ-szám mellett is ingyenes lesz az oltás

Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Két hét múlva tényleg minden számlát lát az adóhivatal

Két hét múlva tényleg minden számlát lát az adóhivatal

Április 1-től minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal; március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Nyártól sokat egyszerűsödhet a vállalkozások élete

Nyártól sokat egyszerűsödhet a vállalkozások élete

Az évente beérkező több mint négymilliárdnyi számla és nyugta adatból idén nyártól nemcsak áfabevallási tervezetet tud kiajánlani az adóhivatal, hanem számos, nemzetközi szinten is egyedülálló szolgáltatást nyújthat mintegy félmillió vállalkozásnak - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Azt is beoltják, akinek érvénytelen a TAJ-száma

Azt is beoltják, akinek érvénytelen a TAJ-száma

A koronavírus elleni oltás ingyenes, s a vakcinát az is megkapja, akinek nagyobb járuléktartozás miatt pénteken vagy később érvénytelenítik a tajszámát - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.

Hetvenezer magyar maradhat TAJ-kártya nélkül

Hetvenezer magyar maradhat TAJ-kártya nélkül

Több mint hetvenezer TAJ-szám válhat érvénytelenné, mert február 12-én élesedik a társadalombiztosítási szigor. Nekik így nem fog járni ingyenes állami egészségügyi ellátás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen lépéssel magára haragította Oroszország a világ egyik legerősebb katonai hatalmát: fontos szövetségest nyerhet Ukrajna
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.