India szeretné megerősíteni a védelmi-katonai pozícióját a világban, különösen a két riválisával szemben. A fegyverkezés mellett Újdelhi figyelmet fordít a bázisok fejlesztésére is, különösen a haditengerészeti központok modernizálását helyezi központba - írta az EurasianTimes.
Az Airbus az év első negyedévében 12%-os növekedést ért el repülőgépek kiszállításában, 142 gépet szállítva le, ezzel megelőzve amerikai versenytársát a Boeinget, amely 83 repülőgépet adott át. Az Airbus továbbá 170 új megrendelést nyert e.
A jemeni húszi lázadók két drónt, valamint egy föld levegő rakétát indítottak a szerdán a Vörös-tenger térségében. A fegyvereket az amerikai erők megsemmisítették.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatót tart az új gazdasági versenyképességi csomagról. A bejelentésről a Portfolio élőben tudósít majd.
Jens Eskelund, az Európai Unió Kínai Kereskedelmi Kamarájának elnöke szerint az európai és kínai kereskedelmi feszültségek tovább nőhetnek, mivel Kína stratégiai iparágakban olcsóbban képes termelni, ami aggodalomra ad okot Európában - tudósított a Cnbc.
2024. március 23-tól Kozák Tamás váltja Vámos Györgyöt az OKSZ főtitkári pozíciójában - adta hírül a szervezet. Kozák Tamás, mint az OKSZ főtitkára, első szakmai előadását a Pénzcentrum és a Portfolio által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián tartja, április 11-én.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy ma tartotta éves rendezvényét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, ahol elhangzott több érdekes mondat az előadóktól, például az is kiderült, hogy idén nem 2,9% lesz a költségvetési hiánycél, hanem ennél magasabb. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második részben hitelpiac volt a téma, ugyanis óriási lendülettel kezdte az évet a lakossági hitelezés. Palkó Istvánnal, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjével lakáshitelekről, szabad felhasználású hitelekről és a babaváróról is beszéltünk.
A Politico számolt be arról, hogy a jemeni húszik támadásai teljesen új oldalú kihívást jelentenek. A lázadók nemrégiben eltaláltak egy kereskedelmi járművet, amely az eddigi legsúlyosabb incidens volt a Vörös-tenger bejáratánál.
Egyesül az Egyesült Államok két legnagyobb hitelkártya-kibocsátója, a Capital One és a Discover Financial, a tranzakcióval a Capital One piaci értékét tekintve 80 milliárd dolláros pénzügyi vállalkozássá válik - jelentették be a cégek kedden.
A kínai Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) célja, hogy „áthuzalozza” a világot a keleti nagyhatalom kereskedelmi érdekeinek megfelelően. Afrika kiemelten szerepel Peking céljai között, most Nigériában jelentettek be jelentős fejlesztéseket – számolt be a South China Morning Post.
A húszi milícia által ellenőrzött "Al-Masirah" jemeni tévécsatorna jelentése szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szombaton két légicsapást hajtott végre Ras Isa kikötője ellen a Vörös-tengeri Saleef kikötővárosban.
Az USA decemberi inflációja tovább mérséklődött, ami növeli az esélyt a Fed mielőbbi kamatvágására.
A Salamon-szigetek egy apró szigetcsoport a Csendes-óceán keleti peremén, Ausztráliától északra és Pápua Új-Guineától keletre. A Dunántúlnál is kisebb szárazföld korábban nem kapott túl nagy figyelmet a globális politikai színtéren, azonban a helyzet Kína megerősödésével megváltozott – írta meg a Nikkei Asia.
Az elmúlt hetekben a jemeni húszikra figyelt az egész világ, a síita lázadók a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalát veszélyeztették. A hajók elleni támadások rendkívül feldühítették a globális szereplőket, ezért keményen felléptek az iszlamisták ellen. A napokban többször is bombázták a csoportot, ma pedig az Egyesült Államok terrorszervezetté nyilvánította a mozgalmat – számolt be az al-Jazeera.
Moszkva és Teherán arra készül, hogy tovább mélyítsék a katonai-technológiai összeköttetéseiket – írta az Institute for the Study of War nevű amerikai elemzőház legfrissebb jelentésében.
Csak egy hajszál híján menekült meg egy orosz olajszállítóhajó egy rakétacsapástól, amelyet a jemeni húszi lázadók küldtek a Vörös-tengerre, a rakéta a hajótól mindössze 4-500 méterre csapódott a tengerbe - közölte a Bloomberg.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.