Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről - jelentette ki Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Orosz disszidensek az ukrajnai Kijev régióban vesznek részt kiképzésen, hogy felkészüljenek Oroszország tevékenységének megzavarására - írta helyi jelentések alapján a Sky News.
A pénzügyi befektetési szektorban tevékenykedők globális szakmai szervezete, a CFA Institute szerdán közzétette az Egyesült Királyságban a sokszínűségi, méltányossági és befogadási kódexét az Egyesült Királyság számára. A szabályozó hatóságok már egy ideje nyomást gyakorolnak az iparágra a szigetországban, ahol jellemzően nagyon csekély a nők és az etnikai kisebbséghez tartozók aránya a pénzintézeti alkalmazottak között.
Több nyugati országban is voltak az utóbbi napokban Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadása miatt.
Súlyos társadalmi retorziókkal kell szembenéznie Kínában annak, aki nem az állampárt által meghatározott vallási rítusokat követi. Hszi Csin-ping kínai elnök sinicizálásról beszél, ami leginkább azt jelenti, hogy az országot vezető szocialista párt érdekeinek megfelelően alakítják át a vallási szokásokat az országban - írja az Al-Jazeera.
A 2022. évi népszámlálás lezárulta után mindössze 10 hónappal már a végleges adatokat ismertetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A felmérésből kiderült, hogy összességében növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac.
A szíriai polgárháború kisebb-nagyobb megszakításokkal, de több mint 12 éve tart. A törésvonalak számtalanszor változtak, feltűntek és eltűntek csoportok, átalakultak koalíciók, jöttek és mentek frakciók, az ország egyes részei pedig rengetegszer cseréltek gazdát. Az elmúlt néhány évben viszonylagos nyugalom honol az országban. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen megszűntek volna az összecsapások, de a harcok intenzitása már inkább csak szórványos és kisebb területekre korlátozódik. Basszár el-Asszad látszólag megnyerte a polgárháborút, hiszen újra növekszik a nemzetközi elismertsége, pedig az ország jelentős része felett továbbra sem gyakorol fennhatóságot. Az utóbbi időben három súlyosabb eset is borzolja a kedélyeket, amely jelzi, hogy a helyzet továbbra is nagyon feszült, a polgárháborúnak még egyáltalán nincs vége.
Franciaországban a több ezer tüntető, akik közül sokan alacsony jövedelmű lakótelepekről érkeztek, igazságszolgáltatást és az elnyomó rendőri fellépés megszüntetését követelik a város külvárosaiban.
Az Egyesült Államok pénteken betiltotta a kínai székhelyű Ninestar Corporation nyomtatógyártó cég és nyolc leányvállalatának termékeinek importját az emberi jogok állítólagos kínai megsértése miatt - számolt be róla a Reuters.
Át kell írni a magyar választási rendszer kisebbségi, nemzetiségi voksolást szabályozó részét, mert a jogerőssé vált ítélet szerint az sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét – írta meg a hvg.hu.
Több mint ötven ember vesztette életét etnikai csoportok közötti összecsapásokban India északkeleti részén - jelentette a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség vasárnap indiai egészségügyi forrásokra hivatkozva.
A területi autonómia kifejezés hallatán valószínűleg sokak előtt feldereng (az egyébként ilyen státusszal nem rendelkező) Székelyföld képe, ám ezen kívül inkább nyugat-európai térségeket (Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol) társítunk a fogalomhoz. Joggal, hiszen Kelet-Közép-Európában kevés működő területi autonómiával találkozhatunk; e kevés kivételhez tartozik a multietnikus Vajdaság és az etnikailag csaknem homogén Gagauzia.
A török alkotmánybíróság csütörtökön "elővigyázatosságból és átmenetileg" elrendelte a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) állami támogatásának leállítását abban a perben, amely a párt bezárása ügyében folyik - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A legmagasabb szintű készültségbe helyezték a szerb hadsereget a koszovói feszültségre reagálva – írja a BBC a szerb katonai vezetés közlésére hivatkozva.
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit - számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján. A magyar kormány és a kárpátaljai magyar kisebbség szervezetei évek óta sürgették Kijevet, hogy hozzon az ukrajnai kisebbségek védelmét szavatoló jogszabályt.
A fővárosi önkormányzat vissza tervezi vásárolni a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 25 évvel ezelőtt eladott kisebbségi részvénycsomagját - írja a Népszava.
Egy Munkácson történt, turul szobor körüli vita miatt bekérette a mai napra a budapesti ukrán ügyvivőt Szijjátó Péter, külgazdasági és külügyminiszter - számol be róla az InfoStart.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében a több mint 25 éves csúcson járó inflációról, valamint az ezzel összefüggő újabb forintmélypontról beszéltünk Beke Károllyal, a Portfolio makroelemzőjével. Az adás második részében folytattuk az egyik múlt pénteki témánkat, az október 7-i műsorunkban ugyanis arról volt szó, hogy egyre több jel utal arra, hogy Oroszország a társadalmi részarányukat meghaladó mértékben küld nemzeti kisebbségeket a frontra. Ennek megfelelően kíváncsiak voltunk rá: hogyan éli meg a helyzetet Ukrajna magyar kisebbsége, azaz hogy a lakossági arányuknál nagyobb mértékben kell-e részt venniük a védelmi műveletekben. A témával kapcsolatban Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke volt a Checklist vendége.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy Oroszország ukrajnai háborúját aránytalanul sok, etnikai kisebbséghez tartozó orosz katona vívhatja, akik a jelenlegi mozgósításban is társadalmi részarányukhoz képest jócskán felülreprezentáltak lehetnek. A témával kapcsolatban Kiss Csaba, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a Checklist vendége, akivel arról is beszéltünk, hogy miért nem valószínű, hogy az országban kipattant nemzetiségi tiltakozások megrengetnék a rezsimet. Adásunk második részében arról az elemzésről kérdeztük Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét, mely szerint az ötéves átárazódású lakáshitelek kamata a bankok jelentős részénél megközelítette vagy át is törte a 10%-os szintet. Vannak azonban olcsóbb hitelek, és bár ezek esetében hosszabb időre kell elköteleződni a viszonylag magas kamatszint mellett, nem feltétlenül kell végig benne is maradni egy ilyen kölcsönben.