Közel 5 milliárd forintból épített fel új labort a Richter

Közel 5 milliárd forintból épített fel új labort a Richter

A Richter Gedeon új molekuláris biológiai laboratóriumot épített fel és rendezett be debreceni telephelyén. A beruházás egy több éves, részben uniós forrásból megvalósult, 4,83 milliárd forintos kutatási-fejlesztési (K+F) projekt része volt, amely a biotechnológiai gyógyszerfejlesztést segíti - közölte a gyógyszercég.

Fennáll a gyanú: laborszökevény lehet a koronavírus

Fennáll a gyanú: laborszökevény lehet a koronavírus

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új kórokozók eredetét vizsgáló tanácsadó csoportja (SAGO) egy elemzést tett közzé a világjárványt okozó SARS-CoV-2 lehetséges eredetéről. A szakértők szerint több verzió is elképzelhető, így az is, hogy a pusztító vírus egy vuhani laboratóriumból „szökött ki”. Az előzetes jelentés ezért további vizsgálatokat sürget, és kéréssel fordult a kínai vezetés felé.

Kamu a deltakron-variáns? Megszólalt a súlyos vádakkal illetett tudós

Kamu a deltakron-variáns? Megszólalt a súlyos vádakkal illetett tudós

Azzal vádolják az omikron és a delta koronavírus-variáns jegyeit egyszerre mutató „deltakron” felfedezőjét, hogy csak laboratóriumi hiba eredménye az új variáns észlelése és valójában nem is létezik. A ciprusi tudós továbbra is kitart abbéli állítása mellett, hogy új variánst fedezett fel.

Csak húskészítmény volt a bevizsgált virsli

Csak húskészítmény volt a bevizsgált virsli

Idén is elvégezte virslitesztjét az Innovációs és Technológiai Minisztérium laboratóriuma, ahol két termék is megbukott, mivel a megengedettnél magasabb volt a zsírtartalma.

Itt a nagy mosószerteszt eredménye: az olcsóbb jobban mos

Itt a nagy mosószerteszt eredménye: az olcsóbb jobban mos

Meglepő eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriumának összehasonlító vizsgálata. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson – derül ki az ITM közleményéből. 

Antitest-vizsgálat: óriási laborszereplő nyitott a lakosság felé, 10 féle tesztet kínálnak

Antitest-vizsgálat: óriási laborszereplő nyitott a lakosság felé, 10 féle tesztet kínálnak

A Vascular Diagnostics az elmúlt hónapokban kiemelt partnerként biztosított napi 12 ezres COVID vizsgálati kapacitást laborszolgáltatásaival a hazai egészségügyi intézmények számára. Májustól, a 10 különböző COVID-tesztből álló szolgáltatás már a lakosság számára is elérhető, köztük a jelenleg legkeresettebb, oltás utáni védettséget mérő vizsgálatok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.