légszennyezés

Hiába álltak le kínai gyárak ezrei, "kiakadt" a műszer

Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.

Kíméletlen igazság: ezért menekülnek hozzánk is a gazdag kínaiak

A legalább 450 millió forintnyi vagyonnal rendelkező gazdag kínaiak kétharmada már emigrált az országból, vagy tervezi azt a súlyos légszennyezettségi helyzet miatt - emlékeztet egy kínai felmérésre átfogó klímavédelmi elemzésében a Bank of America-Merrill Lynch elemzői csapata. Egyúttal megdöbbentő ábrákon mutatják be azt, hogy a bő tíz éve felpörgetett szénalapú erőművi energiatermelés milyen durva következményekhez vezetett az országban. Könnyen lehet, hogy a magyarországi letelepetési államkötvény sikere - amelynek döntő része kínai befektetőkhöz köthető - szintén összefügg az ottani légszennyezettségi helyzettel és az igen vonzó magyar konstrukcióval.

A világ legszigorúbb előírása jön Kínában a durva szmog miatt

Peking arra készül, hogy bevezesse az autók és egyéb gépjárművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó legszigorúbb szabványt a világon - közölte a kínai főváros környezetvédelmi hivatala, miközben a hétvégén az idei legmagasabb szintű szmogriadót rendelték el a húszmilliós metropoliszban. Emiatt az ipari üzemek egy részének csökkentenie kell termelését, másoknak le kell állniuk. Az építkezések szállító járműveit le kell állítani, a nehéz teherautók nem közlekedhetnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!