makrogazdasag

2013. június 27. 10:02 | Portfolio

MNB: a kormányzati intézkedések miatt ugrik jövőre az infláció (3.)

Az idei évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését 0,5%-ponttal 2,1%-ra csökkentette, ezzel párhuzamosan viszont a jövő évi előrejelzését 0,4%-ponttal 3,2%-ra emelte a ma teljes terjedelmében közzétett inflációs előrejelzésében a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja. Az anyagból kiderül, hogy a jövő évi megemelt inflációs előrejelzés jórészt a március óta bejelentett kormányzati adóemelő lépéseknek köszönhető. A piacokat mostanában kiemelten foglalkoztatja, hogy mi késztetheti a kamatcsökkentési sorozat megállítására, esetleges megfordítására az MNB-t. A mai inflációs jelentés kockázati forgatókönyveket bemutató része erre is választ ad. Eszerint a Monetáris Tanács úgy látja, hogy "A globális kockázatvállalási hajlandóság számottevő romlása és legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, az eurózóna recessziójának elhúzódása esetén a hazai pénzügyi eszközök kockázati felára is érdemben emelkedhet, ami szigorító monetáris politikai reakciót indokolhat".

2013. június 27. 09:00 | Portfolio

Héthavi mélyponton a munkanélküliségi ráta

Az idén március-májusi időszak átlagában 10,5%-ra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a 15-74 éves korosztályban a február-áprilisi 11%-ról - tette közzé ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Ez tavaly ősz óta a legalacsonyabb és a folyamatot a felfutó közmunkaprogram is segítette szezonális okok mellett.

2013. június 27. 08:43 | MTI

Ma tárgyalnak újra a reklámadóról

A Napi Gazdaság értesülései szerint csütörtökön újabb egyeztetés lesz a tervezett reklámadóról. Amennyiben a kormány ragaszkodik korábbi elképzeléséhez, a törvény elfogadását nem halaszthatja az őszi ülésszakra, mert a 2013-as adóelőleget augusztus 20-ig, illetve november 20-ig meg kellene fizetniük az érintetteknek - írja az újság.

2013. június 27. 08:17 | Portfolio

A Fitch is alacsonyabb növekedést vár Kínában

Pesszimistább a kínai növekedési kilátásokat illetően a Fitch. A hitelminősítő 8 százalékról 7,5 százalékra csökkentette idei növekedési előrejelzését. Pesszimistábbak a legnagyobb banki elemzőházak is.

2013. június 26. 21:47 | MTI

Az adóemelést magyarázza az NGM

A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek szerdán.

2013. június 26. 18:11 | MTI

A legfontosabb feltörekvő országoknak gyenge évet jósol a Fitch (2.)

Az utóbbi másfél évtized egyik leggyengébb gazdasági teljesítménye várható az idén a világ legnagyobb felzárkózó gazdaságaiban, az euróövezet ugyanakkor valószínűleg növekedési fordulat előtt áll - jósolta szerdán Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Fitch Ratings.

2013. június 26. 16:50 | Portfolio

Változatlan adatra szakad az olaj

Az elemzői várakozásokhoz képest nem változott az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 3,7 millió hordóval, fűtőolajból 1,6 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

2013. június 26. 15:57 | MTI

Így adóztatja meg az online szerencsejátékot a kormány

Az Országgyűlés csütörtökön megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját és állami koncesszióhoz kötött valamennyi, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.

2013. június 26. 15:55 | Csiki Gergely

Így Varga csomagja is nagyobb

Ha a Parlament csütörtöki ülésén elfogadja Varga Mihály legújabb adójavaslatát, akkor a nemzetgazdasági miniszter múlt hétfőn bejelentett második csomagja mintegy 30 milliárddal nagyobb lehet az idei évre. Idén bő 100 milliárd forinttal javíthatja a költségvetést a csomag.

2013. június 26. 14:34 | Portfolio

Varga olyan, mint Matolcsy

Klasszikus magyar unortodoxia - kommentálja Varga Mihály legújabb, szerdán benyújtott módosító javaslatait Peter Attard Montalto, a Nomura londoni közgazdásza. A szakértő úgy véli, hogy bár az állam a mai javaslatok ismeretében 100%-ban törleszti az önkormányzatoktól átvállalt adósságot a bankoknak, ám a másik kezével újabb teherrel sújtja a szektort, ami jogilag és technikailag nem szelektív csőd, ám szellemében mégis az.

2013. június 26. 14:30 | Portfolio

Váratlanul lefelé módosították az amerikai GDP-t

Az első negyedévben évesített negyedéves alapon a várt 2,4 százalék helyett 1,8 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság. A korrekció meglepetést okozott, az elemzők többsége ugyanis arra számított, hogy a tárca nem módosítja az első felülvizsgálatot követően közzétett adatot.

2013. június 26. 12:45 | Portfolio

Draghi szerint messze még a váltás

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke mai beszédében kijelentette, hogy távolinak tartja az EKB jelenlegi monetáris politikájának a felhagyását. Kijelentette, hogy továbbra is jelen vannak lefelé mutató kockázatok az eurózóna növekedésével kapcsolatban és az EKB készen áll új lépések megtételére, ha az szükségessé válna. Ezeken túl az elnök erőteljesen állást foglalt a bankunió mellett is.

2013. június 26. 11:52 | Portfolio

Hétfőtől szabadon jöhetnek a horvát munkavállalók Magyarországra

A Horvát Köztársaság 2013. július 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz. A két ország hagyományosan jó politikai, gazdasági kapcsolatainak köszönhetően Magyarország a csatlakozást követően azonnal, feltételek és átmeneti intézkedések nélkül megnyitja munkaerőpiacát a horvát állampolgárok előtt - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

2013. június 26. 11:40 | Portfolio

Jelentősen csökkenhetne a benzinár

Jókora gyengüléssel kezdték a hetet a finomított termékárak, de a forint gyengélkedése elronthatja az autósok örömét. A két ellentétes irányú hatás jó eséllyel kioltja egymást, azonban a múltbeli tapasztalatok alapján az is elképzelhető, hogy a MOL a benzin esetén minimális 2 forintos árcsökkentéssel él, míg a dízelnél ugyanekkor mértékű áremelést sem zárhatunk ki.

2013. június 26. 11:30 | Portfolio

Tőlük menekülhet a tőke

Törökország, Románia, Lengyelország és Marokkó is közte van a legveszélyeztetettebb országoknak, akik hirtelen tőkekivonásoktól félhetnek - áll az Institute of International Finance (IIF) jelentésében. Véleményük szerint a külső finanszírozástól való függősége ezen országoknak az a tényező, ami felnagyíthatja a kockázatokat.

2013. június 26. 11:30 | MTI

Segítséget ígért a kínai jegybank

Szükség esetén beavatkozást ígért a kínai központi bank (PBoC) annak érdekében, hogy a hazai bankrendszer likviditását és a pénzpiac stabilan tartását biztosítsa. A PBoC kedd éjjeli közleményével az elmúlt napokban a kínai gazdaság általános helyzete miatt aggódó piacokat próbálta megnyugtatni.

2013. június 26. 10:38 | Portfolio

Itt a módosító: egyszeri befizetést ír elő a kormány a bankoknak!

Kedd délutáni értesülésünkkel összhangban a kormány lemond az átvállalt önkormányzati adósságok után kötelezően előírt 7%-os banki különadóról. Viszont egy szerda reggeli, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat keretében egyszeri befizetésre kötelezik a bankokat a pénzügyi tranzakciós illeték elmaradása miatt. Az összege a január-áprilisi időszakra teljesített tranzakciós illeték összegének a 208%-a. Ez megközelítőleg 75 milliárd forintos egyszeri bevételt jelent a költségvetésnek idén, vagyis a bankok rosszabbul járnak, mint a 7%-os teherrel (az 40-50 milliárdot hozott volna a költségvetésnek).

2013. június 26. 09:54 | Portfolio

Lemond a 7%-os banki sarcról a kormány

Kedd délutáni értesülésünkkel összhangban a kormány benyújtotta azt a zárószavazás előtti módosító javaslatot a költségvetés módosításához, melyben a kormány eltörli az önkormányzati adósságkonszolidációhoz kapcsolódó 7%-os banki befizetési kötelezettséget. Ezzel 40-50 milliárd forinttól esne el a költségvetés idén, de tegnapi értesülésünk alapján a kormány mindenképp beszedi a "hiányzó" összeget. Ezért várható, hogy hamarosan újabb módosítás jelenik meg a Parlament oldalán.

A módosítás közben meg is jelent, ennek értelmében egyszeri befizetést kell teljesítsenek a bankok:

2013.06.26 10:38 Itt a módosító: egyszeri befizetést ír elő a kormány a bankoknak!

2013. június 26. 09:10 | Portfolio

Veszélyben a katások

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) alanyiságot választott vállalkozások mindenképp ellenőrizzék, van-e adótartozásuk, ugyanis azt a vállalkozást, amelyiknek 100 ezer forintnál nagyobb végrehajtható adótartozása lesz a folyószámláján 2013. június 30-án, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a kata-körből - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Részletes keresés