Tegnap az amerikai Kongresszus képviselőházának igazságügyi bizottsága meghallgatta Robert Hur különleges ügyészt, aki februárban Joe Biden szellemi alkalmasságára nézve kétségeket ébresztő kritikákat fogalmazott meg. Az elnök ellen azután indított vizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium által megbízott ügyész, hogy a demokrata politikus tulajdonában számos titkosított dokumentumot találtak. Hur a zárójelentésében Biden emlékezőképességét "jelentősen korlátoltnak" nevezte, továbbá azért sem javasolt bírósági eljárást az elnök ellen, mert Biden "valószínűleg egy szimpatikus, jószándékú, idős, rossz memóriájú emberként mutatkozna be az esküdtszék előtt, ahogyan azt a vele készült interjúnk során is tette." A kongresszusi képviselők ezek után kérték vallomástételre az ügyészt.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hérfői adása, melyben a pénteken elhunyt orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij politikai pályájáról kérdeztük Takácsy Dorka Oroszország-szakértőt, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy (CEID) kutatóját. A szakember arról is beszélt podcastünknek, hogy Navalnij 2020-as megmérgezése után 2021-ben miért térhetett vissza Oroszországba, és hogy miért omolhatott össze a jövővel kapcsolatos számítása.
Befogadta Donald Trump fellebbezését a választási indulásból való Colorado állambeli kizárásáról az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pénteken.
A szlovén parlament csütörtöki rendkívüli ülésén megszavazta, hogy Franc Props legyen az új közigazgatási, Joze Novak pedig a természeti erőforrásokért és területrendezésért felelős miniszter − közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Váratlanul lemondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai Kongresszus előtt tervezett meghallgatását – írja a BBC.
Januárban a minimálbéremeléshez képesti 10 százalékos emelésre számíthatnak a tanárok, felülvizsgálhatják a státusztörvény teljesítményértékelési rendszerét. A PISA-teszteken rossz eredményre számítanak a magyar diákoktól, melyet a koronavírus-járvány miatti nehézségeknek tulajdonítanak – többek között ezekről a témákról beszélt Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti meghallgatásán a Telex szerint.
Azzal vádolta meg Mike Pence volt alelnököt Donald Trump volt elnök jogászcsapata, hogy titokban alkut kötött Joe Biden jelenlegi amerikai elnökkel azért, hogy megússzon egy esetleges vádemelést – írja a Newsweek.
Rogán Antal a gazdasági bizottság ülésén beszélt az Alaptörvény újabb módosításáról, a digitális igazolvány bevezetéséről és a turizmus fejlesztéséről és a KSH felügyeleti jogáról - írta meg a hvg.hu.
Ártatlannak vallotta magát első bírósági meghallgatásán kedden az amerikai elnök fia, Hunter Biden, aki ellen tiltott fegyverbirtoklás miatt indult büntető eljárás.
Wopke Hoekstra holland külügyminiszter biztosi jelölése miatt is kipattant egy botrány, de ugyanígy járhat a bolgárok által delegált Iliana Ivanova is, akit kedden szétszedhetnek az Európai Parlamentben. A két politikus csak néhány hónapra kapna kinevezést a közelgő 2024-es EP-választások miatt, de az utolsó dolog, ami hiányzik az Európai Bizottságnak, hogy már a kampány legelején konfliktusok sorával kelljen megküzdenie. A magyar kormány szempontjából sem mindegy, ki veszi át az innovációs és kutatási feladatokat Brüsszelben.
Sam Bankman-Fried, a csődbe ment FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója pénteken egy manhattani tárgyalóteremben jelenik meg, ahol megtudhatja, hogy rács mögött kell-e felkészülnie az októberi csalási perére - számolt be a Reuters.
Az Amerikai Egyesült Államok nemrégiben vizsgálatot indított az Oroszországot a szankciók kijátszásában segítő svájci bankok ellen. A Helsinki Bizottság mostani, egyórás meghallgatásán azt vizsgálták, Svájc, mint az orosz piszkos pénzek kedvelt célpontja, miképpen segíti Moszkva ukrajnai erőfeszítéseit.
Beperelte az SVB Financial Group az amerikai betétbiztosítót, hogy visszaszerezze azt az 1,9 milliárd dollárnyi készpénzt, amelyet az FDIC visszatartott azóta, hogy márciusban átvette a Silicon Valley Bank leányvállalatát - írja a Financial Times.
Összesen 37 pontban vádolták meg Donald Trump volt amerikai elnököt kedden: a fő tétel, hogy megszegte az úgynevezett Kémkedési Törvényt, amennyiben minősített titkosszolgálati iratokat tartott magáningatlanaiban. Ez az Egyesült Államok történetében az első alkalom, amikor egy volt elnököt szövetségi bűncselekménnyel vádolnak meg. De mit is jelentenek pontosan ezek a vádak, milyen büntetéssel nézhet szembe Trump, és hogyan hat ez újraválasztási esélyeire?
Donald Trump volt amerikai elnököt kedden őrizetbe vették egy miami bíróságon, hogy szembenézzen a büntetőjogi vádakkal, amelyek szerint hivatalából való távozásakor törvénytelenül tartott meg nemzetbiztonsági dokumentumokat, és hazudott azoknak a tisztviselőknek, akik ezeket vissza akarták szerezni - írta meg az NBC. Az amerikai vádemelési procedúrának megfelelően a meghallgatás idejére a volt elnököt őrizetbe vették, ám végül nem kapott bilincset, és a meghallgatás végeztével szabadon távozhatott. Donald Trump a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát.
Richard Blumenthal amerikai szenátor a mesterséges intelligenciáról szóló meghallgatást egy olyan hangfelvétellel nyitotta meg, amelyen a feltörekvő technológia kockázatait ismertette, ám a szöveget nem ő, hanem a chatGPT írta, és egy alkalmazás olvasta fel az ő hangján- írja a Reuters.
Kedd este jelent meg a döntés.
Holnap jön az amerikai inflációs adat.
De már látszódnak a magyar devizánál a túlvettség jelei.
Ez nem az óriásvállalat éve.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.