
Ursula von der Leyen bizottságának parlamenti megerősítési folyamata súlyos politikai drámává vált az Európai Parlamentben, miután a biztosjelöltek meghallgatásai során felszínre törtek a pártok közötti ellentétek. Az eredetileg „szuperkeddként” beharangozott ülésnapon, ahol hat alelnök-jelöltet is meghallgattak, a képviselők nem jutottak megállapodásra a kinevezésekről, ami a döntési folyamat határozatlan időre történő elhalasztását eredményezte – írja az Euronews.
A politikai patthelyzet hátterében pártrivalizálások, stratégiai vétók és nemzeti érdekek összefonódása áll.
Az Európai Néppárt (EPP) célja, hogy jobbra tolódó többséget építsen az Európai Parlamentben, együttműködve a Konzervatívok és Reformerek frakciójával (ECR). Ez azonban éles ellenállást váltott ki a szocialisták, liberálisok és zöldek részéről, akik a pro-európai többséget próbálják fenntartani.
Az EPP kulcsszerepet játszott az időzítések stratégiai alakításában is, például a spanyol szocialista Ribera meghallgatásának utolsó helyre sorolásával, megakadályozva az azonnali retorziót a mérsékelt baloldali tömbtől. Eközben a szocialisták és liberálisok visszatartották a magyar biztosjelölt, Várhelyi Olivér jóváhagyását, tovább mélyítve a patthelyzetet.
Az EPP-t aggasztja, hogy Orbán Viktor kormányfő esetleg nem nevez ki új biztosjelöltet Várhelyi elutasítása esetén, ami az új Bizottság működőképességét veszélyeztetné.
Von der Leyen bizottsági elnök megpróbált közvetíteni a pártok között, azonban eddigi erőfeszítései nem hoztak áttörést. A liberálisok és zöldek határozottabb fellépést sürgetnek a jobbközép koalícióval szemben, miközben az EPP elnöke, Manfred Weber a liberálisokat és szocialistákat vádolja felelőtlen taktikázással.
Mindeközben egy lehetséges kompromisszum körvonalazódik, amely bizonyos portfóliók átcsoportosítását és a politikai követelések enyhítését tartalmazhatja. Így például Várhelyitől elkerülhetnének a reprodukciós jogok, valamint az állategészségügyi terület.
Az EPP célja egy új, jobboldali többség létrehozása, amely hosszú távon leválthatná a kereszténydemokraták, szocialisták és liberálisok által uralt középutas koalíciót. Hogy a jelenlegi politikai válság a „Venezuela-blokk” megerősödéséhez vezet-e, még kérdéses, de az alapokat már elkezdték lefektetni.
Címlapkép forrása: Portfolio
Hatalmas szabotázs készül a magyar gazdaság ütőere ellen – állítja az FSZB
Az Egyesült Királyság és Ukrajna állítólag a Török Áramlat megsemmisítését tervezi.
Schnabel megszólalt az euró jövőjéről – nem várt választ adott
A közös európai deviza erős, de lehetne világhatalmi eszköz is.
Tanulj meg okosan befektetni – hamarosan indul a Sikeres befektető online tanfolyam
Élő online tanfolyam a Portfolio Investment Services szervezésében
Rejtett veszélyek az amerikai részvénypiacon: ezeket a papírokat dobják el a profik
Egyre több intőjel mutat abba az irányba, hogy érik egy nagy bukás.
Budapesti békecsúcs: elszabadultak az indulatok Európában, sokan esnének a magyar kormánynak
Vannak, akik vérlázítónak látják a magyar kabinet mozgolódását.
Nagy lépés a budapesti békecsúcs felé: ezek a témák kerülhetnek terítékre
Egyeztetett a két kulcsszereplő.
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
