michigan

Javult az amerikai fogyasztói hangulat

2024. augusztus 16. 16:06 | Módos Dániel

Javult az amerikai fogyasztói hangulat

Optimistábbak lettek az amerikai fogyasztók a gazdaság kilátásaival kapcsolatosan. A jövőbeli kilátások tekintetében optimistábbak lettek az amerikai háztartások, ezért az egész fogyasztói bizalmi index is javulni volt képes. Az inflációs várakozások nem változtak érdemben. Az adat kedvező a Fed számára, hiszen a kedvezőbb fogyasztói hangulat horgonyzott inflációs várakozásokkal párosul.

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg Kamala Harrist, a reakcióját nem fogják zsebre tenni

2024. augusztus 08. 09:20 | Portfolio

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg Kamala Harrist, a reakcióját nem fogják zsebre tenni

Kamala Harris alelnököt szerdán egy michigani gyűlésén tartott beszéde közben megzavarta több, a gázai háború ellen tiltakozó személy, amely az első ilyesféle incidens volt az újdonsült demokrata elnökjelölt kampánya során. Az alelnök először elnézően reagált, később azonban határozott választ adott a skandálásra. A New York Times szerint egyébként épp palesztinpárti aktivistákkal egyeztetett az alelnök a rendezvény előtt.

Megérkezett a michigani fogyasztói bizalmi index

2024. július 12. 16:02 | Portfolio

Megérkezett a michigani fogyasztói bizalmi index

Pesszimistább lett a lakosság az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatosan, de jó hír, hogy az inflációs várakozások csökkentek. Utóbbi némileg ellentmond a mai termelői inflációs adatnak, de összességében a mai két adat a Fed-et talán a szeptemberi kamatcsökkentés felé billentheti.

Újabb madárinfluenzás fertőzöttet azonosítottak Amerikában

2024. május 30. 21:15 | Portfolio

Újabb madárinfluenzás fertőzöttet azonosítottak Amerikában

Egy harmadik amerikai tejipari dolgozó tesztje is pozitív lett madárinfluenzára, miután fertőzött tehenekkel érintkezett, és ő volt az első, aki légzési problémákkal küzdött - közölték csütörtökön amerikai tisztviselők.

Romlott az amerikai fogyasztói hangulat

2024. május 10. 16:46 | Portfolio

Romlott az amerikai fogyasztói hangulat

Májusban az amerikai fogyasztói hangulat jelentős mértékben romlott, elérve az elmúlt hat hónap legalacsonyabb szintjét. Az amerikai lakosság aggodalmát a tartósan magas infláció, a kamatlábak emelkedése és a munkanélküliség növekedésének lehetősége okozza  - számolt be az AP.

2021 óta nem láttunk ilyen optimizmust az USA-ban

2024. március 28. 15:57 | Portfolio

2021 óta nem láttunk ilyen optimizmust az USA-ban

A Michigani Egyetem jelentése szerint az amerikai fogyasztói hangulat márciusban emelkedett, elérve a 2021 júliusa óta legmagasabb szintet. Ez részben az inflációs várakozások további mérséklődésének köszönhető.

Biden és Trump ismét megmérkőztek, de egyikőjük sem távozhat kitörő örömmel

2024. február 28. 10:44 | Portfolio

Biden és Trump ismét megmérkőztek, de egyikőjük sem távozhat kitörő örömmel

Joe Biden amerikai elnök és elődje, Donald Trump tegnap Michiganben álltak rajthoz a pártjaik soron következő előválasztási megmérettetésén: a demokraták között Biden elsöprő győzelmet aratott érdemi kihívó híján, azonban aktivisták egy csoportja a gázai tűzszünet melletti kiállásképp az "elkötelezetlen" opciót ikszelte be Biden helyett. A republikánusok oldalán Trump szintén könnyedén győzedelmeskedett, azonban Nikki Haley "ünneprontóként" továbbra is versenyben van, és elhalászta a voksok bő negyedét a volt elnök elől - írja a New York Times.

2024. január 19. 16:50 | MTI

Jó hír érkezett az Egyesült Államokból

Az elemzők által vártnál jelentősen jobban, 2021 júliusa óta nem látott szintre emelkedett a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe januárban.

Romlik az amerikaiak hangulata

2023. október 13. 17:38 | Portfolio, MTI

Romlik az amerikaiak hangulata

A vártnál jobban csökkent, öt havi mélypontra esett a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben.

Majdnem 1 millió amerikai háztartás maradt áram nélkül

2023. február 23. 19:10 | MTI

Majdnem 1 millió amerikai háztartás maradt áram nélkül

Közel 900 ezer háztartásban nem volt áram csütörtökön az Egyesült Államok északi részén a második napja tartó téli viharok miatt, autósok rekedtek az utakon, Kaliforniában hófúvás és parti áradások miatt adtak ki figyelmeztetést. Michigan államban halálos áldozata is van az ítéletidőnek: egy mentésen dolgozó tűzoltó vesztette életét a viharban leszakadt elektromos vezeték miatt.

Hidat felrobbantva akartak elrabolni egy amerikai kormányzót, most elrettentő példát statuáltak a kitervelővel

2022. december 28. 06:55 | MTI

Hidat felrobbantva akartak elrabolni egy amerikai kormányzót, most elrettentő példát statuáltak a kitervelővel

Egy amerikai szövetségi bíróság 16 év börtönbüntetést szabott ki a Michigan állam kormányzójának elrablását kitervelő radikális csoport egyik vezetőjére, Adam Foxra, a bűnügyben eddig ez a legsúlyosabb ítélet. A Michigan állambeli Grand Rapidsban ülésező törvényszék bírója az ítélet indoklásában az elrettentő hatással érvelt és azzal, hogy a közvélemény megértse, milyen ára van egy ilyen jellegű bűnnek.  

Ítéletidő pusztít az Egyesült Államokban

2022. augusztus 31. 07:19 | MTI

Ítéletidő pusztít az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok középnyugati és déli államaiban összesen három halálos áldozatot követeltek és súlyos károkat okoztak a viharok, az árvíz sújtotta Mississippi állam kormányzója vészhelyzetet hirdetett Jacksonban az áradás utáni ivóvíz-hiányt miatt, ahol a legnagyobb vízmű felmondta a szolgálatot.

Amerikai elnökválasztás: több fontos államban még napok kérdése lehet a végeredmény

2020. november 04. 09:45 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás: több fontos államban még napok kérdése lehet a végeredmény

Nagyon szoros az elnökválasztás az Egyesült Államokban, november 4-én reggel még nincs egyértelmű végeredmény. Lehet, hogy még napokat kell várnunk, mire eldől, hogy ki lesz az USA következő elnöke, hiszen több fontos csatatérállamban is rengetegen szavaztak levélben, a beérkező szavazatok pedig van, ahol még pénteken is beszámítanak. Mutatjuk, mikor számíthatunk végereményre a billegő államokból.

2014. december 12. 16:02 | Portfolio

8 éves csúcson az amerikai fogyasztói hangulatindex

A várt 89,5 pontnál sokkal magasabbra, 93,8 pontra ugrott az előzetes decemberi érték szerint a michigani körzet fogyasztói hangulat indexe a novemberi 88,8 pont után. A friss érték csaknem 8 éves csúcsot jelent és egyrészt visszatükrözi a jelentősen javuló munkaerőpiaci kondíciókat, illetve azt, hogy a mélybe szakadó olajárak a lakosság energiával kapcsolatos kiadásait most leszorítja.

Részletes keresés