FONTOS Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

minisztérium

Megvan az új adóügyekért felelős államtitkár

Megvan az új adóügyekért felelős államtitkár

Gerlaki Bence nemzetgazdasági miniszter irányításával az adóügyekért, a fogyasztóvédelemért és a kereskedelemért fog felelni - jelentette be a minisztérium.

Gerlaki Bence államtitkár lesz az NGM-ben

Gerlaki Bence államtitkár lesz az NGM-ben

2025. január elsejétől Gerlaki Bence a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára lesz. Az nem derül ki, hogy az eddigi gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár milyen feladatokért fog felelni.

Január elsején megszűnik a Pénzügyminisztérium

Január elsején megszűnik a Pénzügyminisztérium

Elindult a kormányzati struktúra átalakítása, legalábbis annak az előkészítése. A parlament honlapjára felkerült törvénymódosításból ugyanis kiderül, hogy 2025. január elsejétől nem lesz Pénzügyminisztérium. Nem meglepő módon ez összefügg Varga Mihály jegybankelnöki kinevezésével.

Szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok

A munkanapok áthelyezése miatt a december 7-ei és a 14-ei szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) csütörtökön az MTI-vel.

Döntött a bíróság: a kukába hajítják a Donald Trump elleni büntetőpereket

Döntött a bíróság: a kukába hajítják a Donald Trump elleni büntetőpereket

Tanya Chutkan szövetségi bíró hétfőn megszüntette a 2020-as elnökválasztási eredmény megmásítása miatt Donald Trump ellen indított büntetőeljárást, miután az ügyészek indítványozták a vádak ejtését - írja a Reuters. A megválasztott elnök elleni szövetségi perek ezzel véget értek, a két állami ügy közül az egyiket határozatlan ideig elnapolták, míg a másik hónapokkal ezelőtt elakadt.

Bejelentést tett Donald Trump, fontos nevek érkeztek

Bejelentést tett Donald Trump, fontos nevek érkeztek

Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön egy Mar-a-Lagó-i magánbirtokán rendezett gála keretében bejelentette, Doug Burgum észak-dakotai kormányzót jelöli az Egyesült Államok belügyminiszterének. A januárban hivatalba lépő régi-új elnök ezen kívül további tisztviselői kinevezésékről is lerántotta a leplet.

Döntött Donald Trump: Robert F. Kennedy kinevezése felforgathatja Amerikát

Döntött Donald Trump: Robert F. Kennedy kinevezése felforgathatja Amerikát

A Politico értesülése szerint Donald Trump megválasztott amerikai elnök Robert F. Kennedy Jr.-t szemelte ki az egészségügyi és humánminisztérium vezetői posztjára. A lap egy, az ügyet közvetlenül ismerő forrásra hivatkozva közölte az információt csütörtökön.

Komoly segítséget kapnak a magyar gazdálkodók

Komoly segítséget kapnak a magyar gazdálkodók

Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken, a II. Baranyai Agrár Napon a minisztérium közleménye szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.