FONTOS Brutálisan megdrágult az autózás - Mit lehet tenni?

napenergia

Történelmi pillanathoz közelít a napenergia

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezik el a napenergia 2017-ben, ez év végén ugyanis a fotovoltaikus napelemek telepített globális összkapacitása várhatóan utoléri és meghaladja majd az atomerőművekét. A napelemek hódítása pedig folytatódhat, így 2022-ben már örülbelül kétszer akkora lesz a világszerte telepített fotovoltaikus kapacitások összege, mint az atomerőműveké.

Paks 2: mi lenne, ha mégis inkább napenergiába fektetne Magyarország?

Miközben a korábbinál jóval több változót kell figyelembe venni az energiarendszerek fejlesztésére vonatkozó döntések során, Magyarország története legnagyobb értékű beruházásába készül belevágni. A Paksi Atomerőmű bővítése - a kormányzati kommunikáció szerint kapacitásfenntartó beruházása - az erőmű létesítési és üzemeltetési költségeire, valamint tervezett élettartamára tekintettel a következő több mint fél évszázadra bebetonozza a magyar villamos energia rendszer jövőjét. A beruházás számos ellenzőjének nem Csernobil vagy Fukusima jár az eszében, egyszerűen azért aggódnak, nehogy átadása pillanatában máris túlságosan drága és versenyképtelen legyen az üzembe állását követően még 60 évig üzemelő új Paksi Atomerőmű. Mindezt figyelembe véve, az előrejelzésekre is tekintettel megvizsgáltuk, mely tényezők kínálhatnak alternatív megoldásokat 2025/2026-ban, a Paksi Atomerőmű új blokkjainak tervezett üzembe állása idején a magyar áramigény kielégítésére.

A napenergiáról szólhatnak a következő évek Magyarországon

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelenleg körülbelül 75 százalékos minimális hatásfokot vár el egy távhő rendszertől. Ha azonban a tartalék kapacitások régiek, akkor a nagy hidegben problémát jelenthet az előírt hatásfok a távhőtermelőknek - ahogyan ez idén januárban is megmutatkozott. A távhő szektor forráshiánya miatt nem mindenhol lehetséges a régi kapacitásokat újabbakra cserélni, így végeredményben a költségek leszorítása helyett csökken a rendszer megbízhatósága és nem lesz például megújuló távhőtermelés. Ezen pedig az egész magyar energiarendszer bukhat - nyilatkozta a Portfoliónak ifj. Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója, aki szerint ugyanakkor a következő egy-két év a napenergiáról fog szólni Magyarországon.

Több pénzt ad a kormány, ha napelemed van

Több pénzt ad a kormány, ha napelemed van

Új, úgynevezett szabályozási bónuszt vezet be egy új kormányrendelet azoknak a megújuló energiaforrásból kötelező átvételre villamos energiát termelőknek, akik pontosabban teljesítik a vállalt napi vagy napon belüli menetrendjüket. A bónusz annál nagyobb, minél pontosabb a teljesülés.

Lassan Magyarországot is meghódítja a napenergia

Évről évre nő a háztartási méretű kiserőművek száma és beépített kapacitása Magyarországon, aminek hátterében elsősorban a napelemes rendszerek bővülése áll. Az összes beépített kiserőművi teljesítmény 99,17 százalékát a napenergia biztosítja.

Gigantikus afrikai naperőmű táplálhatja Európa elektromos autóit

Benyújtotta a Szaharában építendő óriási naperőmű létesítésére vonatkozó engedélykérelmét a TuNur projekt konzorciuma a tunéziai energiaügyi minisztériumnak. Az erőmű a Földözi-tenger mélyén átvezető kábeleken a terv szerint több mint 5 millió európai otthon vagy több mint 7 millió elektromos autó villamos energiával történő ellátását biztosíthatná.

Hatalmas dobással rukkolt elő az IKEA - A magyar vásárlóknak még várniuk kell

Hatalmas dobással rukkolt elő az IKEA - A magyar vásárlóknak még várniuk kell

Az IKEA az LG Chemmel és a Solarcenturyvel közösen egy új megoldást kínál a vásárlói részére Angliában. A trió együttműködése komoly rezsiköltség-csökkentést hozhat az angol vásárlóknak, ugyanis egy napenergia tárolására alkalmas új rendszert dobnak piacra. Az eszközt egyelőre nem lehet megvásárolni Magyarországon, de az IKEA bízik benne, hogy hamarosan a magyar vásárlóknak is elérhető lesz.

Nap- és szélenergia: tízmilliárdos beruházást indít az Alteo

Közel 10 milliárd forint értékben indíthat új beruházásokat az Alteo: a társaság igazgatósága három, összesen 18,1 MW teljesítményű napenergiát hasznosító erőmű megvalósítási feltételeiről döntött, továbbá jóváhagyta egy 2 MW teljesítményű szélerőmű akvizícióját.

Időzített bomba a kínai napenergia ipar

Jelentős környezetvédelmi problémához vezethet Kína öregedő napelemparkja; a veszélyes hulladékot is tartalmazó, élettartamuk végére érő panelek elhelyezése és ártalmatlanítása árnyékot vethet a megújuló energiaforrások terjedésére is - írta a South China Morning Post.

Sorra adja ki a naperőmű-engedélyeket az energiahivatal

Az elmúlt napokban több mint ezer naperőműprojekt tulajdonosát jogosította fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) arra, hogy áramát a kötelező átvételi rendszerben, a piacinál magasabb áron értékesítse - írta a Világgazdaság.

Észvesztő tempóban zuhan a napenergia ára - Csúcsra tör Magyarország

Az első negyedéves visszaesést követően ismét bővültek a tiszta energiaforrásokkal kapcsolatos globális beruházások 2017 második negyedévében. A kedvező fordulatot a napenergia vezette, és nem kis részben az Egyesült Arab Emírségekben indított hatalmas naperőmű projekteknek köszönhető; közben a napenergiából termelt villamos energia árak újabb rekord alacsony szinteket értek el. Bár Magyarországon egyelőre nem várható ezekhez hasonló vagy akár csak megközelítő méretű projektetk indulása, 2017-ben új csúcsra emelkedhet az új napenergia kapacitások telepítése.

Viccnek hittük, de egyre komolyabb - Trump valóra válthatja őrült tervét

Pár hónappal ezelőtt még nem sokan gondolták volna, most azonban már úgy fest, realitásként kell számolnunk azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke "napelemes falat" húz fel országa mexikói határára. Az elnök egy iowai kampányeseményen először beszélt a nyilvánosság előtt ezirányú terveiről, azzal érvelve, hogy ezáltal a fal saját maga termelheti meg az építkezés költségeit. A kongresszus tagjai pártállástól függetlenül tartózkodással fogadták az ötletet, és bár a megtérülés az elvégzett számítások szerint elméletileg nem teljesen lehetetlen, azonban ésszerűsége erősen kérdéses.

Jókora rekordot dönthetnek meg a napelemek

Az idei évben folytatódik a napelemek globális térhódítása, a tavalyi után idén újabb rekord dőlhet meg, a világszerte újonnan telepített fotovoltaikus panelek kapacitása pedig meghaladhatja a 80 gigawattot a SolarPower jelentése szerint.

Napelemeket telepítenek a kormányhivatalokra

Egymilliárd forintból, európai uniós forrásból és a magyar állam támogatásával korszerűsítik Budapest Főváros Kormányhivatalának tizenhárom épületét.

Egymillió új állást teremtenek a megújuló energiaforrások évente

Világszerte már közel 10 millióan dolgoztak a megújulóenergia-iparban 2016-ban, miután számuk 2012 óta megduplázódott. A 2030-as évre pedig összességében 24 millióra emelkedhet a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos állások száma, ami bőven ellentételezi majd a fosszilis energia területén megszűnő állások számát - prognosztizálja a Nemzetközi Megújulóenergia Ügynökség (International Renewable Energy Agency, IRENA) 2017es jelentésében.

Az autógyárak lesznek az energiavállalatok fő kihívói

Több nagy, az energiagazdaságot és az energetikai vállalatok működését alapvetően átalakító trend zajlik jelenleg a világban, amelyek már a közeli jövőben jelentős kihívás elé állíthatják a szektort - mondta el a Mező Csaba, a Deloitte pertnere előadásában a Portfolio konferenciáján.

Kiderült, mikor jön el a napenergia ideje a kormány szerint

Kiderült, mikor jön el a napenergia ideje a kormány szerint

Sokan felkapták a fejüket, amikor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy, a Paks 2 projekt témájában tartott sajtótájékoztatón néhány héttel ezelőtt úgy fogalmazott: a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék. Mivel ez a mondat jelentős, a kormányzati energiapolitikában szép csendben bekövetkezett változásra utal, utánajártunk, miről is van szó tulajdonképpen. Kiderült: a kormány valóban változásokat tervez a napenergia felhasználásának támogatása érdekében, de az új programokra még várni kell.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.