ngm

2015. március 20. 12:34 | Portfolio

Megszólalt az NGM a hatástanulmányról: nem tud róla

Közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Népszabadság pénteken azt írta, hogy 2011-ben az akkori KDNP-s szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatról a minisztériumban készült hatástanulmány. A tárca "Nem létezik a vasárnapi pihenőnapról szóló hatástanulmány" című reakciójában hangsúlyozza, hogy nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából. Egyébként pedig szerintük a kiszivárgott tanulmány megállapításai hiteltelenek, ezek a negatív hatások talán 2011-ben helytállóak lehettek volna, de ma már érvénytelenek. A minisztérium közleményéből több érdekességre is következtethetünk.

2015. március 20. 09:37 | Portfolio

A 2011-es hatástanulmány brutális számokat tartalmazott

A 2014-ben benyújtott KDNP-s szabad vasárnaphoz nem készítettek hatásvizsgálatot, azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium még 2011-ben végzett hatástanulmányt. A Népszabadság most az akkori hatásvizsgálat főbb számait ismertette, hogy akkor az volt a kormány végkövetkeztetése, hogy nehezen támogatható a boltok vasárnapi zárva tartása.

2015. március 20. 09:19 | Portfolio

Varga: jöhet felminősítés és áfacsökkentés is

Az elmúlt évekbeli adósságcsökkentés és a magyar gazdaság stabilizálása után adódik a kérdés, hogy lesz-e felminősítés és ha a tavaly év végi, illetve idén az eddigi adatokat nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy "Magyarország számára megérett a helyzet arra, hogy ez a felminősítés bekövetkezzen" - hangsúlyozta a HBLF pénzügyi csúcstalálkozóján Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter mindezt éppen aznap reggel mondta, amikor az S&P minősítési naptárában egyébként is szerepel a Magyarországgal kapcsolatos hitelminősítői döntés. Varga előadásában az elmúlt évekbeli gazdaságpolitikai lépések alátámasztása, magyarázata után a válságadók csökkentése mellett az áfacsökkentést is megemlítette, mint lehetséges lépést, egyúttal a szakképzési rendszert érő kemény bírálatokra is reagált.

2015. március 20. 08:54 | Portfolio

Megússzák a bankok: semmit se kell visszafizetniük

Tegnap az Európai Bíróság végre állást foglalt egy hosszú évek óta húzódó perben, amelyet az OTP a Fővárosi Törvényszéken állami garanciavállalások ki nem fizetése miatt indított a magyar állam ellen. Az EB szerint az Európai Bizottságnak történt bejelentés nélkül - tehát jogellenesen - nyújtott állami garanciavállalás kedvezményezettjeit nem illeti meg jogorvoslat. Megkérdeztük az NGM-et és az OTP-t is, milyen következményekkel jár mindez. Az NGM válaszából kiderült: az ügyben érintett garanciát le se hívtak a bankok.

2015. március 20. 05:42 | Csiki Gergely

Törvényt sérthetett a KDNP a vasárnapi boltzárral?

Ha nagyon szigorúan tekintjük a Jogalkotási törvény előírását, akkor minden törvényjavaslat-tevőnek kötelező lenne készítenie előzetes hatásvizsgálatot, legyen egyéni képviselő vagy épp miniszter. Így értelmezésünk szerint a KDNP képviselőinek is hasonlóképp kellett volna tenniük, amikor előálltak a vasárnapi boltbezárásról szóló törvényjavaslatukkal. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ezt nem tették meg. De vajon mi lehet ennek a következménye? Cikkemben (mely több száraz, jogi szófordulatot is tartalmaz, de ettől még nem kell megijedni) ennek járok utána.

2015. március 19. 16:10 | Portfolio

Lehet mozgástér a költségvetésben!

Kedvezőbben alakul a makrogazdasági pálya, valamint a kamatkiadások is alacsonyabbak az előirányzatnál és ebből kifolyólag az államháztartás pozíciója is kedvezőbb lehet 2015-ben, ezért elképzelhető, hogy a kormány költségvetési mozgástere is javul - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délutáni háttérbeszélgetésén Banai Péter államtitkár részéről. Egyelőre azonban még nem dőlt el, hogy ezt mozgásteret kihasználja-e a kormány és ha igen, akkor mire.

2015. március 19. 15:02 | Portfolio

Gyanúsítottként hallgattak ki egy NAV-vezetőt

Hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vonta felelősségre gyanúsítottként az Ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik vezető tisztviselőjét - erről Polt Péter legfőbb ügyész számolt be hétfőn a parlamentben a hvg.hu cikke szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium - feltehetően - az ügy kapcsán közleményt adott ki.

2015. március 19. 14:47 | Portfolio

Ezért lett szép a februári deficit

Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes adatokat a csütörtök délután közzétett részletes tájékoztatójában. Az első két hónap részletes adatai alapján azt mondhatjuk, hogy a kiadások (egyszeri hatásnak is köszönhetően) lényegesen alacsonyabbak, mint tavaly; közben a bevételek is szebben teljesülnek és a kamatkiadások tekintetében is érzékelhető a javulás.

2015. március 19. 11:33 | Portfolio

Teljesen új adótörvényt készít az NGM, kisebb bírság jöhet!

Teljesen új szemléletű adózást tervez meghirdetni a kormány és ennek jegyében nem faragják tovább az Adózás rendjéről szóló törvényt (Art.), hanem "kidobják" és egy teljesen újrakodifikált változatot fogadhat el idén az év második felében a parlament - tudta meg a Figyelő Online Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az új adószemlélet másik jelére egy minapi sajtóértesülés szintén utalt: a személyi jövedelemadó bevallást 2017-től már nem az érintett fél készítené, hanem a NAV.

2015. március 17. 14:17 | MTI, Portfolio

Megszólalt az NGM Orbán váratlan javaslatáról

A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és kiszámíthatóságot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A tárca tudatta: a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadhatja a jövő évi büdzsét.

2015. március 17. 10:09 | Portfolio

A brókerbotrány után új kötvényekkel rukkol elő az állam

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György ÁKK-vezér ma délelőtt közös sajtótájékoztatót tartott a magyar lakossági állampapírok helyzetéről. Megtudtuk: a jövőben akár új termékekkel is előrukkolhatnak, ugyanis a legutóbbi változtatásaik nagyon sikeresen növelték a keresletet. Az agresszív árazással kapcsolatos aggályainkat nem osztja az adósságkezelő vezére, továbbá az immár drágának számító letelepedési államkötvény sorsa sem változik.

2015. március 12. 08:31 | Portfolio

Vasárnapi boltzár: lesz végrehajtási rendelet

Még a héten megjelenik a kereskedelmi törvény vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő szabályainak végrehajtási rendelete - közölte a Magyar Nemzettel a Nemzetgazdasági Minisztérium, cáfolva az ezzel ellentmondó sajtóértesüléseket.

2015. március 12. 06:49 | Csiki Gergely

Mi lehet a NAV-nál, ha ilyen problémákat találtak?

A címben szereplő kérdést sokan feltehetik azok után, hogy elolvasták az Állami Számvevőszék szerdán kiadott, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzéséről szóló jelentését, annak is a számvevőszéki ajánlásokat bemutató részét. Ha valaki ezt eddig elmulasztotta volna, annak sem kell messzire mennie, mert mostani cikkünkben ezeket mutatjuk be részletesen. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy nem kis feladatot kapott a Vida Ildikó vezette NAV. Tizenkét pontból álló intézkedési tervet kell ugyanis az adóhatóságnak készítenie néhány hét alatt, a számvevők ugyanis komoly hiányosságokra mutattak rá. A jelentésben az is szerepel, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem tett észrevételt az ellenőrzés kapcsán, a NAV elnöke viszont igen.

2015. március 11. 18:31 | Portfolio

Lesújtottak a NAV-ra, az NGM védekezik

Miután az Állami Számvevőszék szerdán közzétette a NAV (korábban APEH) ellenőrzéséről szóló jelentését és benne kemény megállapításokat tett, az adóhatóságot felügyelő Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált. Az NGM megítélése szerint az ÁSZ "nem tárt fel durva hibákat", de azért fontos üzenetet küldött Varga Mihály tárcája az adóhatóságnak.

2015. március 09. 09:37 | MTI

Brókerbotrány: az államkincstár nem képes pótolni a bankokat

Az államkincstár nem tud teljes banki szolgáltatást nyújtani, hiteleket adni, készpénzfelvételt biztosítani - jelentette ki Tállai András, a Nemzetgazdasági minisztérium parlamenti államtitkára a Buda-Cash-ügy miatt befagyott önkormányzati pénzek elhelyezésére vonatkozó kérdésre válaszolva az ATV Start című műsorában hétfőn.

2015. március 05. 17:51 | Portfolio

Rendkívül alacsony lett a februári deficit

Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes gyorstájékoztatójában. A minisztérium azt is kiemeli, hogy az elmúlt 10 évben kétszer volt csak ennél alacsonyabb a deficit. Egy biztos: az első két hónap alapján kijelenthetjük, hogy szépen indult az év a költségvetés szempontjából.

2015. március 02. 15:59 | Portfolio

Az utolsó pillanatban is változott a kormány csodafegyvere

Vasárnaptól élesben működik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, így vége a kormány által "próbaüzemnek" nevezett két hónapos tesztidőszaknak, az ellenőrök büntetik a mulasztókat. A kormány még az utolsó pillanatban is fontos módosításokat vezetett át a jogszabályban (ennek köszönhetően többen fellélegezhetnek), ez pedig felveti azt a kérdést, hogy ennek fényében mennyire lesz méltányos a szankcionálás.

2015. március 02. 14:41 | MTI

Buda-Cash-botrány: rendkívüli támogatást ad az állam

A Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok közül 67 kap összesen mintegy 245 millió forint rendkívüli támogatásként - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

2015. március 02. 12:50 | MTI, Portfolio

Itt az utolsó két pályázati lehetőség a GOP-os forrásokból!

Mától lehet pályázni a 2007-2013-as időszak egyik fő uniós támogatási programjának, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programnak (GOP) az utolsó két pályázati lehetőségére, amelyek keretében összesen 1,5 milliárd forintnyi forrás nyerhető el. A kettőből az egyik pályázat kiírását a minap módosították, hiszen ahogy megírtuk: pontosították a kiírók az ICT export adatbázisra vonatkozó üzemeltető kereteit, illetve kiegészítették a TEÁOR besorolás listáját is.

2015. február 28. 10:52 | Portfolio

Figyelem! Holnaptól éles a kormány csodafegyvere!

Március elsejétől élesben elindul az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) - jelentette ne a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azok után, hogy a pénteki Magyar Közlönyben megjelent a módosított törvény és a hozzá kapcsolódó rendelet. Ez azt is jelenti, hogy a kormány ezúttal nem hallgatta meg a szakmai szervezetek kérését, akik több felkészülési időt szerettek volna.

Részletes keresés