négyzetméterár

Mire elég ma 30 millió forint a vidéki és a fővárosi lakáspiacon?

Mire elég ma 30 millió forint a vidéki és a fővárosi lakáspiacon?

Országos átlagban már csaknem a 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő. A négyzetméterárak szerint azonban ennél kevesebb ráfordítás is elegendő lehet, attól függően, hogy milyen lokációban keres az ügyfél. A Duna House idei értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból és hogy mely fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.

Eladó Torgyán József egykori villája - Ennyiért hirdetik a házat

Eladó Torgyán József egykori villája - Ennyiért hirdetik a házat

Ismét eladásra kínálják Torgyán József, volt földművelésügyi miniszter egykori villáját - szúrta ki a Pénzcentrum. Az ingatlant egy éve is hirdették már, az ár azóta csökkent, az alapterület viszont nagyobb lett. Nézzük, mennyiért kínálják eladásra a legendás politikus egykori házát!

Ezek ma Budapest legdrágább és a legolcsóbb új lakásai

Ezek ma Budapest legdrágább és a legolcsóbb új lakásai

Nemrég jelent meg az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportja a fővárosi újlakáspiac aktuális folyamatairól. A legfrissebb trendek és a kerületi árak után most a kínálatban szereplő 10 legdrágább és 10 legolcsóbb új lakást gyűjtöttük össze.

Töretlen a belváros népszerűsége a lakásvásárlók körében, de van egy akadály előttük

Töretlen a belváros népszerűsége a lakásvásárlók körében, de van egy akadály előttük

Budapest belvárosának népszerűsége töretlen az ingatlanvásárlók között, azonban a kínálatban és a vásárlók összetételében is voltak változások az elmúlt években. A fővárosi ingatlan vásárlását tervezők között csaknem minden ötödik vevő célterületként jelölte meg a VI. vagy a VII. kerületet, míg minden tizedik a legdrágább pesti kerületben, az V. kerületben nézelődik aktívan. A kínálatot tekintve azonban a fővárosi eladó ingatlanok mindössze 15%-a érhető el ebben a három kerületben a Duna House adatai alapján, amely így szűkös választási lehetőséget kínál a vevők számára. A belvárosi kerületek ingatlanjainak átlagos négyzetméterára továbbra is meghaladja az 1 millió forintot.

Egekben a budapesti új lakások ára - Íme a legdrágább és a legolcsóbb kerületek

Egekben a budapesti új lakások ára - Íme a legdrágább és a legolcsóbb kerületek

Ahogy legutóbbi cikkünkben írtuk, a nyári hónapokban a budapesti új lakások átlagos kínálati ára elérte az 1,53 millió forintot négyzetméterenként, ami mögött továbbra is nagy kerületi különbségek láthatók. Az Eltinga - Budapesti Lakáspiaci Riportja alapján ezúttal az egyes kerületeket vizsgáltuk meg, bemutatva, hogy hol, mennyibe kerülnek most az új építésű lakások, kiemelve a fejlesztők és a vásárlók által legkedveltebb kerületeket.

Kijöttek a legfrissebb számok: ennyibe kerül most egy budapesti új lakás négyzetméterenként

Kijöttek a legfrissebb számok: ennyibe kerül most egy budapesti új lakás négyzetméterenként

Megjelent az Eltinga legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riportja, melyből kiderül, hogy mérsékelten tovább emelkedtek a budapesti új lakások négyzetméterárai. Jelenleg átlagosan 1,53 millió forintba kerül egy fővárosi új lakás négyzetméterenként. Eközben az értékesített lakások száma az előző negyedévhez képest 16 százalékkal csökkent.

Itt a legkönnyebb lakást venni az európai országok közül - Hol áll Magyarország a listán?

Itt a legkönnyebb lakást venni az európai országok közül - Hol áll Magyarország a listán?

Az Európai Unió fővárosai közül Párizsban a legdrágábbak az új lakások, és a vizsgált városok közül a lakásárak 2023-ban szintén egy francia nagyvárosban, Marseilleben nőttek a legnagyobb mértékben, 23,6%-kal. A Deloitte Property Index 24 európai országra kiterjedő felmérése szerint egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni. A visegrádi országok közül pedig továbbra is a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban bérelni lakást – állapította meg a Deloitte kutatása.

Olcsón vennél budapesti lakást? - Ezekben a kerületekben nézelődj!

Olcsón vennél budapesti lakást? - Ezekben a kerületekben nézelődj!

2024 első hét hónapjában 60%-kal több lakóingatlan cserélt gazdát a fővárosban, mint az előző év azonos időszakában. A budapesti lakások átlagos négyzetméterára 3%-kal 914 ezer forintra emelkedett, az otthonteremtésre fordított összeg megközelítette a 60 millió forintot. Hét kerület millió feletti négyzetméteráron kínálja az ingatlanokat, azonban nem érdemes elkeseredni a kevesebb büdzsével rendelkező vevőknek sem, hiszen a budapesti kerületek kétharmadában, például Soroksáron, Pesterzsébeten, Csepelen vagy éppen Budafokon még mindig fővárosi átlag alatti árszinten kaphatók az ingatlanok a Duna House szakértői szerint.

Ezért éri meg jobban egy vidéki ingatlanbefektetés

Ezért éri meg jobban egy vidéki ingatlanbefektetés

A kereslet visszaesése ellenére tovább nőtt a lakások ára tavaly az egyetemi városokban. Budapesten továbbra is jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között, és több helyszínen az egymillió forintot is meghaladták a négyzetméterárak. A vidéki városokat tekintve Miskolc a legolcsóbb, miközben az eddig legdrágább Veszprémet Debrecen és Gödöllő is megelőzte. Budapesten továbbra is inkább hosszabb távú befektetésként értelmezhető a lakásvásárlás, de több vidéki egyetemi városban akár már az egyetemi évek alatt is megtérülhet az ingatlanbefektetés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett elemzésből.

Öt olimpiai arany is kevés lenne egy párizsi lakás megvásárlásához

Öt olimpiai arany is kevés lenne egy párizsi lakás megvásárlásához

Nemrég ért véget a foci-Eb, de a szurkolók már a következő nagy sporteseményre készülhetnek, hiszen pár nap és kezdetét veszi a 2024-es nyári olimpia. A játékoknak ezúttal Párizs ad otthont, ennek apropóján a Duna House szakemberei összevetették a francia és a magyar főváros ingatlanárait.

40 millió forint felett a budapesti panellakások átlagára - Így alakulnak a számok az egyes lakótelepeken

40 millió forint felett a budapesti panellakások átlagára - Így alakulnak a számok az egyes lakótelepeken

Töretlen népszerűséggel keresik a megfizethető és kiszámítható fenntartási költségekkel rendelkező házgyári lakásokat a fővárosban. A panelekért fizetett négyzetméterár a 2023-as átlagnál 9%-kal lett magasabb, így idén már 765 ezer Ft/m2-es áron, átlagosan 41 millió forintba került egy élhető, 53 négyzetméteres panel vásárlása. A legnépszerűbb lakótelepeken ugyanakkor már ennél is magasabb, akár millió közeli átlagra is készülhetnek a vevők a Duna House adatai szerint.

A fiatalok harmada úgy véli, soha nem fog tudni saját lakást venni

A fiatalok harmada úgy véli, soha nem fog tudni saját lakást venni

Minden harmadik 25-34 év közötti fiatal borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást – derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából, a közelmúltban készült kutatásból. Mindez nem is csoda, az ingatlankereső portál adatbázisa szerint Budapesten átlagosan 1,1 millió forintos négyzetméteráron hirdetik a használt lakásokat és a fővárost nem beleszámítva is, országosan négyzetméterenként 726 ezer forintba kerül egy garzonlakás.

Több mint 600 lakást ad át idén nyáron egy budapesti ingatlanfejlesztő

Több mint 600 lakást ad át idén nyáron egy budapesti ingatlanfejlesztő

Több mint 600 lakást ad át idén nyáron két projektjében a Bayer Construct és a Bayer Property. A zuglói Zenit Residence by Bayer 168, az újbudai Elite Park pedig 464 lakással bővíti majd a budapesti állományt – derült ki a társaság sajtóeseményén.

Így alakulnak a négyzetméterárak a legnépszerűbb nyaralóhelyeinken

Így alakulnak a négyzetméterárak a legnépszerűbb nyaralóhelyeinken

Emelkedtek az árak Magyarország kiemelt üdülőövezeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain 2023-ban, azonban az egyes üdülőkörzetekben változatosan alakulnak az árak – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. A Dunakanyarban több mint 30 százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, ahogy a Balatonnál és a Mecsek-Villány térségben is jelentős volt az áremelkedés. A Tisza-tó környékén és a Mátra-Bükk térségben azonban továbbra is kedvezőbb árakon lehet ingatlanhoz jutni. A nyolc kiemelt üdülőkörzet között jelentős különbség mutatkozik az árazás tekintetében: a legdrágább üdülőkörzet Budapest és a Balaton környéke, a legolcsóbb pedig változatlanul a Tisza-tó környéke.

Mi történik itt? - Ebben a kerületben 400 millió forintnál is drágább egy átlagos új lakás

Mi történik itt? - Ebben a kerületben 400 millió forintnál is drágább egy átlagos új lakás

Nemrég írtunk arról, hogy a fővárosban az idei második negyedévben elérte a másfél millió forintot az új lakások átlagos négyzetméterára, egy átlagos új lakás pedig 112 millió forintba kerül. Az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportja alapján megnéztük, hogy alakulnak a fajlagos árak a fővárosi kerületekben, és mennyibe kerülnek ténylegesen az új lakások a különböző városrészekben. A különbségek minden korábbinál nagyobbak, miután az egyik budai kerületben a 450 millió forintot közelíti az átlagos újlakásár.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.