Százezreket sújthat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) leküzdése után ismeretlen okból jelentkező hosszú covid szindróma Németországban egy hétfőn ismertetett becslés szerint, a szövetségi kormány több millió eurót fordít a tünetegyüttes kialakulásának megértését és a betegek gyógyítását szolgáló kutatásokra.
A német infláció a várakozásoknak megfelelő mértékben gyorsult májusban és az EKB által ideálisnak tartott 2% fölé került, de csak kis mértékben. A német áremelkedést nagy figyelem övezte, mert az fontos komponense az eurózóna átlagos inflációjának.
Az OECD közzétette a friss gazdasági előrejelzéseit 2021-re. A szervezet szerint a világgazdaság idén 5,8%-kal nőhet, ezzel felfelé módosították előrejelzésüket a decemberi 4,2%-os előrejelzéshez képest. A kedvezőbb kilátások közepette is figyelmeztet a szervezet, hogy a kilábalás nem lesz teljes, mert nagy egyenlőtlenségeket mutat. Az OECD közzétette azt is, hogy mikorra várják az egy főre jutó GDP válság előtti szintjének elérését országonként.
A német sajtó a héten leleplező riportokban számolt be arról, hogy csalások történtek az ingyenes koronavírus-tesztekkel az országban, ami miatt a német egészségügyi miniszter szigorúbb ellenőrzéseket és megtorlást vetetett fel, a részletekről pedig hétfőn reggel egyeztetnek a tartományi egészségügyi vezetőkkel.
A koronavírus-járvány okozta kihívások, az ellenállóképesség és a fellendülés, az integráció, valamint a szlovén uniós elnökség előtt álló feladatatok voltak a témái Borut Pahor szlovén (képünkön), Frank-Walter Steinmeier német és Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő szlovéniai találkozójának vasárnap. Az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő tagállamok hármas csoportokban, úgynevezett elnökségi triókban működnek együtt egymással. Szlovénia július 1-jén veszi át a soros elnökséget Portugáliától.
A német hatóságok 2021. május 30. 00:00 órai hatállyal megszüntették Magyarország rizikóterületi besorolását a koronavírus-járvány harmadik hullámának visszaszorulása miatt, ami azt jelenti, hogy a repülőgéppel beutazás kivételével megszűntek a Magyarországról Németországba beutazó személyek számára a német beutazási korlátozások (pl. előzetes regisztráció és karantén kötelezettsége) – hívja fel a figyelmet a magyar kormány konzuli szolgálatának oldala.
Fel kell gyorsítani az új típusú koronavírus okozta betegséggel (Covid-19) szembeni védelemre kifejlesztett Szputnyik V vakcina európai uniós (EU-s)engedélyezését Markus Söder bajor miniszterelnök szerint. A legkisebb német kormánypárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva a koronavírus-járvány megállítását szolgáló oltási kampányról szólva hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy "akadozzon az oltásmotor". Ehhez elsősorban a Szputnyik V EU-s engedélyezési eljárását kell felgyorsítani a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).
A 12-16 éves korosztályt is bevonják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltás beadásának kampányába Németországban - jelentették be csütörtökön Berlinben. Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportok elsőbbségét előíró oltási rendszer visszavonásának napjától, június 7-től, 12 éves kortól bárki foglalhat magának oltási időpontot.
Hibás lépésnek nevezte csütörtökön az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciók visszavonását Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, megerősítve Varsó álláspontját, miszerint az orosz-német projektként épülő gázvezeték destabilizálja az európai helyzetet.
Az Európai Unió elutasítja, hogy az orosz főügyészség nemkívánatosnak minősített három német nem kereskedelmi szervezetet, az eset egy újabb példa arra, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyják a civil társadalmat - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője csütörtökön. Az eset előzménye, hogy az orosz főügyészség szerdán nemkívánatosnak minősített, ezzel kitiltott Oroszországból három német nem kereskedelmi szervezetet.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint úgy néz ki, hogy az őszi német választások után nem lesz német kormány Zöldek nélkül – bár az még megjósolhatatlan, hogy a Zöldeké lesz-e a vezető szerepe. Mivel új szereplőként vehetnek részt a kormányzásban, ezért fontos látni, hogy milyen szakpolitikai ígéretekkel kampányol Annalena Baerbock pártja. A Commerzbank összegyűjtötte a Zöldek legfőbb szakpolitikai állításait. Nem meglepő módon a környezetvédelmi kérdések és gazdasági kérdések előkelő helyen szerepelnek a párt programjában. A német Zöldek szigorúbb szabályozást és jelentősebb újraelosztást ígérnek, a Commerzbank ezen a téren a szociáldemokratákkal és a Linkével helyezi őket közös platformra, de szerintük a környezetvédelmi kérdésekben a CDU-CSU-val is könnyen együtt tudnának dolgozni. Az EU-val kapcsolatban a jelenleginél sokkal szorosabb integrációt ígérnek, a gazdasági és pénzügyi unió további mélyítését ígérik. Az integráció végén egy egységes európai köztársaságot képzelnek el a Zöldek.
A német kormány szerint erőszak hatására tett vallomást állítólagos bűncselekményekről Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki aktivista, akit elhurcoltak a Minszkben leszállásra kényszerített Ryanair-járatról.
Joe Biden amerikai elnök azt mondta kedden, hogy azért döntött az Északi Áramlat-2 gázvezeték kivitelezőjére és annak vezérigazgatójára kiszabott szankciók feloldása mellett, mert a projekt már szinte teljesen elkészült, és a szankciók fenntartása kárt tenne az Egyesült Államok Európához fűződő kapcsolataiban.
Assimi Goita ezredes, a korábbi junta vezetője vette át ismét a hatalmat kedden Maliban. Goita a helyi ORTM rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy Bah N'Daw átmeneti elnököt és Moctar Ouane kormányfőt elmozdították, miután az ország átmeneti vezetése nem egyeztetett vele, mint alelnökkel a kormányátalakításról.
Az áprilisi felülvizsgált 96,6 pontról váratlanul 99,2 pontra, kétéves csúcsra ugrott a német Ifo-index májusban, azaz erőteljes gazdasági fellendülést érzékel, illetve vár a német vállalati szektor.
Visszaesett a német gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben a éves és negyedéves alapon is a szövetségi statisztikai hivatal közlése szerint. Az EU legnagyobb gazdaságának zsugorodását az újabb járványhullám okozta.
Az elmúlt hónapokban alaposan megemelkedett a különböző alapanyagok ára, ami begyűrűzik számos másik termék árába is, ezzel pedig hozzájárul a mostanában tapasztalt magasabb inflációhoz. Kevesen gondolták volna azonban, hogy az egyik legdurvább áremelkedés majd a faanyagok kapcsán jelentkezik, ami alaposan megdrágítja az építkezések vagy otthonfelújítások költségeit. A jelenség eddig elsősorban az Egyesült Államokat érintette, de úgy tűnik, hogy elérte Európát is. Németországban ugyanis kísértetiesen hasonló problémákkal szembesülnek a felhasználók.
Legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban, a gazdaság egésze pedig 300 milliárd euró veszteséget szenvedhet el a koronavírus-világjárvány miatt a hétvégén ismertetett becslések szerint.
A C&A 2021 őszén nyitja meg textilipari innovációs gyárát (C&A FIT) a németországi Mönchengladbachban. A legújabb technológia alkalmazásával, az új telephelyen a farmergyártásra összpontosítanak - szerepel a cég közleményében.
A német kórházakat fokozottan veszélyeztethetik a hekkerek - jelentette ki szombaton az ország kiberbiztonsági ügynökségének vezetője, emlékeztetve arra, hogy két nagy horderejű digitális támadást hajtottak végre ebben a hónapban az ír egészségügyi szolgálat és egy amerikai üzemanyagvezeték-hálózat ellen.