olimpia

Négy ellenfelet kapott Budapest a 2024-es olimpiáért

Kedd éjfélig kellett hivatalosan jelezni a rendezési szándékot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) honlapja szerint öt város, köztük Budapest száll harcba a kilenc év múlva esedékes rendezésért. A döntés két év múlva lesz esedékes, addig van idő meggyőzni a döntéshozókat.

Mégsem lesz Budapesten olimpia?

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítélete alapján megsemmisítették többek között a MOB májusi és júniusi közgyűléseinek határozatait, amelyeken a 2024-es olimpiára benyújtandó pályázat támogatásáról is döntöttek - írja a hvg.hu.

Kinevezték a budapesti olimpia felelősét

Fürjes Balázst, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost nevezték ki a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat kormányzati felelősének.

Boston lemond az olimpiáról

Boston mégsem száll versenybe a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért. Az AP amerikai hírügynökség egy döntéshez közeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a város vezetése között hétfőn lezajlott telekommunikációs konferencián megszakadt a kapcsolat.

Kiderült, mekkora kiadással járna Magyarországnak az olimpia

A magyar olimpia szervezőbizottsága 605 millió dollár (kb. 170 milliárd forint) állami támogatásra számíthat, ami bő kétszerese az athéni olimpián megvalósult kiadásnak, de a hatástanulmány egyáltalán nem számol biztonsági kiadásokkal - többek között ez derül ki a Népszabadság birtokába került közel 1400 oldalas anyagból. A cikksorozat mai része szerint hosszabb távon a magyar gazdaság átlagos éves GDP-növekedési üteme 3%-os lehet, az olimpia csúcs éveiben pedig az államháztartási hiányt évente 0,3-0,5%-kal dobhatja meg a világesemény. A cikk és a nemzetközi tapasztalatok arra emlékeztetnek, hogy rendre jelentősen alultervezettek a költségek, a bevételek pedig felültervezettek. A költség-bevételi helyzetet jelentősen torzítja például az, hogy a várhatóan létrejövő beruházásoknak összegszerűen több mint a felét nem köti a tanulmány az olimpiához.

Felejtsük el az olimpiát, ha nem akarunk belerokkanni!

Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek a budapesti olimpiával kapcsolatos álmok, talán a korábbinál közelebb állunk ahhoz, hogy tényleges pályázatot adjunk be. A Portfolio háromrészes cikksorozatának első részében azt jártuk körül, mennyi reális esélyünk lehet a rendezésre, a második részben pedig az olimpia lehetséges pozitív gazdasági hatásaival foglalkozunk, most a harmadik részben pedig számba vesszük az esetleges negatív hatásokat. A jelenlegi cikkünk alapja egy neves amerikai sportközgazdász, Andrew Zimbalist könyve, mely az esetleges olimpiarendezés hátrányaival foglalkozik. A szakember szerint az előzetes számítások szinte minden esetben eltúlzottak, ezért nem tudnak beleférni a rendezők a megállapított költségvetésekbe.

Olimpiát ide, de azonnal!

Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek a budapesti olimpiával kapcsolatos álmok, talán a korábbinál közelebb állunk ahhoz, hogy tényleges pályázatot adjunk be. A Portfolio háromrészes cikksorozatának első részében azt jártuk körül, mennyi reális esélyünk lehet a rendezésre, a mostani második részben pedig az olimpia lehetséges pozitív gazdasági hatásaival foglalkozunk, mielőtt majd a harmadik részben számba vesszük az esetleges negatív hatásokat. A jelenlegi cikkünk alapja a megvalósíthatósági tanulmány, melyet egy esetleges budapesti olimpiával kapcsolatban készítettek, majd az ellenoldal érveihez egy neves amerikai sportközgazdászt hívunk segítségül, aki következetesen ellenzi az olimpiarendezéseket, mivel szerinte pontatlanok az előzetes számítások, ezért nem sikerült eddig sem beleférni a kitűzött költségvetésbe.

Kezdhetünk spórolni az olimpiai belépőkre 2024-re?

Az elmúlt hetekben ismét felerősödtek a budapesti olimpiával kapcsolatos álmok, ezért a Portfolio háromrészes cikksorozatot szentel a téma gazdasági vetületeinek. A mostani cikkben azt próbáljuk körüljárni, hogy egyáltalán van-e realitása annak, hogy Budapest 2024-ben olimpiát rendez majd, mi szólhat ellenünk, illetve mellettünk a kiválasztásnál. Ezt követően pedig két részben mutatjuk be az olimpiarendezés előnyeit és hátrányait a szakértők megállapításai alapján. Ha a megrendelt hatástanulmányokat vesszük alapul, akkor a gazdaság is csak profitálhat a rendezésből, azonban vannak erős közgazdaságtani érvek a rendezés ellen is.

Döntöttek az olimpiáról (3.)

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

Itt vannak a részletek a budapesti olimpiáról

Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A budapesti főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek: Debrecen, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Balatonfüred, Veszprém, Szombathely, Győr, Göd és Dunakeszi-Alag - áll a Fővárosi Közgyűlés tagjainak és valamennyi parlamenti pártnak átadott részletes megvalósíthatósági tanulmány százoldalas összefoglalójában.

774 milliárd forintba kerülne a budapesti olimpia

A MOB javasolja Budapest közgyűlésének, hogy szintén támogassa a szándéknyilatkozatot, valamint hatalmazza fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros képviseletében a MOB-bal közösen nyújtsa be a jelentkezést. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése előtt bemutatott megvalósíthatósági tanulmány szerint Magyarország képes 2024-ben olimpiát rendezni, Budapest esélyes pályázó, az országnak pedig megéri otthont adni a játékoknak.

Indulhat a felkészülés a budapesti olimpiára

Az olimpiai pályakerékpáros versenyek lebonyolítására is alkalmas velodrom építése is szóba került azon a megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke folytatott a kormányfő hivatalában.

EU-s pályázati dömping: most év végét mondanak

Ahogy 2014-2020-as fejlesztési ciklus idei első pályázatainak meghirdetési céldátuma is folyamatosan tolódott, úgy az idei pályázati "dömping" céldátumánál is ez rajzolódik ki az utóbbi hetek alapján. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációs helyettes államtitkára ugyanis most idén év végi "dömpinget" említett a Napi Gazdaság online oldalán megjelent rövid nyilatkozatában amellett is, hogy a 10-ből már 7 Operatív programunkat elfogadta az Európai Bizottság 6700 milliárd forint összértékben. A most induló új uniós fejlesztési ciklus forrásaiból elképzelhető, hogy a 2024-es tervezett magyarországi olimpia infrastruktúra-fejlesztésére is fordíthatunk majd pénzt, hiszen sportlétesítmények helyett elsősorban erre ad pénzt az EU.

Budapesti olimpia 1000 milliárdból - Kell ez nekünk?

Kisebb városoknak, országoknak is lesz esélye olimpiát rendezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legújabb javaslatcsomagja alapján. Az új feltételrendszernek köszönhetően Budapest és Magyarország meggyőző érveket tud felsorakoztatni maga mellett, pályázni azonban csak akkor érdemes, ha az olimpia megrendezése nem önmagában cél, hanem egy fontos mérföldkő egy hosszabb távú nemzetgazdasági és fejlesztési tervben - állítják a KPMG szakértői.

Olimpiai sportközpont is lehet a Hajógyáriból

200 millió forintos koncepciótervet rendelt a kormány a Hajógyári-sziget déli harmadának hasznosítására - értesült a Népszabadság. A fejlesztés során a kormány olimpiai vágyait is figyelembe vennék.

2024-ben jöhet a budapesti olimpia

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.