A több szektort érintő égető munkaerőhiány mind gyakrabban követeli meg, hogy a vállalatok gondoskodjanak a munkaerő elszállásolásáról, és ahogy Markó Tibor, a Staff House marketing igazgatója a Portfolio HR (R)evolution 2025 Konferencián rámutatott, hogy ez egy sokkal összetettebb feladat, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk.
Az előadó szerint négy meghatározó területtel kell foglalkoznia a munkáltatóknak. Először is megfelelő ingatlant kell keresni, amely kifejezetten erre a célra alkalmas és megfelelő lokációban található. "Itt nem biztos, hogy elég lesz Marcsi nénitől kibérelni a garázst, mert ott hatvanan úgyis elférnek és olcsó" − hívta fel a figyelmet Markó Tibor.
A második feladat az üzemeltetés, amely nonstop 24 órás kontrollt és felügyeletet igényel, a harmadik lépcső pedig a szolgáltatói koordináció − le kell ugyanis szerződni egy csomó szolgáltatóval ahhoz, hogy ott egy helyben tudjon ez jól működni. Ezen túl van egy negyedik teendő is, ami nem más, mint a harmónia megteremtése a környezettel, ami a vállalat reputációjára is hatással lehet.
Markó kiemelte, hogy a távolról érkező dolgozók számára olyan feltételeket kell teremteni, hogy úgy érezzék, valódi otthont kapnak.
Amennyiben az a célunk, hogy a vállalat megőrizze a versenyképességét, akkor egy második otthont kell neki kialakítanunk a munkavállalók számára
− fogalmazott.
Edukáció nélkül nem fog menni
A Staff House 2-3 ágyas lakószobákkal dolgozik, amelyekben ágyak, nagyméretű hűtőszekrény, tévé, wifi, zárható szekrények, asztal és székek találhatóak. Az ingatlannak azonban a szobákon túl is támogatnia kell a dolgozók mindennapjait − főzési, mosási lehetőségekkel, kikapcsolódást szolgáló területekkel.
A vállalat saját fejlesztésű IPTV szolgáltatást alakított ki, amelyen keresztül a világ bármelyik sarkából érkező munkatársak saját anyanyelvű tévécsatornát nézhetnek, és ezáltal köldökzsinórt kapnak szülőhazájukhoz, nyelvükhöz. Emellett egy ügyviteli rendszert is kifejlesztettek, ahol a HR percre pontosan láthatja, ki hol lakik, mikor költözött be vagy ki, és hogyan alakulnak a költségek.
Az előadó szerint a "házon belüli" megoldások számos kockázatot rejtenek.
Ha egy vállalat 18 különböző ingatlant bérel, az "18 különbözőféle berendezésű, felszereltségű, jogi megfelelésű" helyet jelent, ami óriási kockázatot és reputációvesztést okozhat.
A Staff House jelenleg 25 településen, "egy közel kisvárosnyi mennyiségű dolgozónak" ad szállást Magyarországon. A cél az, hogy "egy hatalmas erőforrást igénylő, láthatatlan munkából versenyelőnyt kovácsoljanak", miközben a HR és beszerzési osztályok a stratégiai feladataikra koncentrálhatnak.
Markó hangsúlyozta a mikrokulturális különbözőségek kezelésének fontosságát is.
Amennyiben foglalkozunk azzal, hogy a mikrokulturális különbözőségeket edukációval, kommunikációval és szabályozással helyretegyük,
akkor elkerülhetőek a konfliktusok a helyi közösségekkel."
Az előadás végkövetkeztetése szerint a megfelelően működő szállásrendszer biztosítja, hogy a dolgozók "frissen, üdén és elégedetten tudjanak menni a munkahelyükre dolgozni".
Címlapkép forrása: Portfolio
Újabb mentőcsomagokat oszthat ki Brüsszel az orosz invázió ürügyén
A háború jelentősen befolyásolta a befektetések és a turizmus áramlását is.
Második világháborús bombát találtak egy budapesti kerületben
GP-250 típusú, amerikai gyártmány.
Megérkezett a legújabb felmérés: 1500 magyar céget kérdeztek meg
Varga Mihály jelentette be az új konjunktúra felmérés első eredményét.
Tűzvész Hongkongban: súlyos gondatlanság vezethetett a tragédiához, őrizetbe vettek három személyt
Még küzdenek a lángokkal a metropoliszban.
Elképesztő számot mondott be az ukrán pilóta - Kőkemény véleményt alkotott a nyugati vadászgépekről
Kiderült, mennyire hatékonyak Oroszországgal szemben.
Putyin legerősebb szövetségese: a NATO szándékos háborúra készül, ennek egyetlen látványos jele van
Megnevezte a legaktívabb országot is.
MIT-kutatás: az AI már a teljes amerikai munkaerőpiac közel 12 százalékát képes kiváltani
Érdekes számokat mutat az Iceberg Index.
Kiszámolták a szakértők: mennyivel nőttek volna a nyugdíjak a svájci indexálással?
Fény derült a valódi számokra!
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Mindent letarol a kamu tartalom
Szintet lépett a minőségi hamisítványok kora: a Google algoritmusa, a Nano Banana olyan AI-képeket gyárt, amiről a szakavatott szem sem nagyon tudja megmondani, hogy kamu.... The post Mindent letar
Kihívások éve a könyvvizsgálatban - tapasztalatok trendek
A könyvvizsgálat kívülről gyakran statikus szakmának tűnik: szigorú standardok, jól körülhatárolt eljárások, kiszámítható munkarend. Az előző év azonban ismét bebizonyította, hogy a s
Jövőre külterületi lakóingatlan is vásárolható lesz az Otthon Startból
Panyi Miklós Facebook bejegyzésben jelentette be, hogy 2026. január elsejétől már külterületi lakóingatlan vásárlására, építésére is lehet fordítani a 3 százalékos kamatozású Otthon S
"Vízvezeték-szegénység": új krízis az Egyesült Államokban
A vezetékes vízhez való hozzáférés hiánya már nemcsak a vidéket, hanem a nagyvárosokat is érinti és különösen a kisebbségi közösségeket sújtja.
Energiatároló cégeknek: itt a rég várt pályázat
A 2025. júniusában meghirdetett pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Devizában még az osztalék sem egyszerű
A HOLD privátbankárai ugyan nem tanácsadók, ügyfeleink mégis ezernyi problémával fordulnak hozzánk. Ezekből szemezgetünk, egyfajta edukációs jelleggel: melyek azok a tipikus kérdések és pro
Energetikából finanszírozott oktatás: a texasi egyetemi rendszer
A texasi egyetemi rendszert ma már a fosszilis bevételek mellett a zöldenergia-értékesítésből és az adatközpontok telepítéséből származó források is finanszírozzák.
Milyen részvényeket hoz a Mikulás a puttonyában?
Mikulás-rali és egyéb karácsonyi álmok. Milyen részvényeket hoz a Mikulás? December eleji részvénymustra, aktualitások, grafikonok, értékeltségek.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Szevasz, Amerika! New Yorkban az Invest
A tőzsde fővárosából jelentkezik műsorunk.
Nem pukkadt ki az AI-lufi, de van mit figyelniük a befektetőknek
Cinkotai Norberttel, a K&H Értékpapír vezető elemzőjével beszélgettünk.
Már lehet vásárolni az MBH részvényeiből: érik az új magyar sztárpapír?
A szerdai Cheklistben a magyar nagybank részvényprogramjának érdekességei.


