Egy magyar vállalkozás kutatás-fejlesztési tevékenysége tekintetében számos pályázati lehetőség közül választhat. Ide tartoznak például a GINOP Plusz pályázatok is.
A pályázatok általában elvárják egy hivatalos igazolás becsatolását arról, hogy a pályázó tevékenysége megfelel a K+F kritériumainak. Ilyen minősítés kiadására az NKFIH jogosult, és a tanúsítvány igazolja, hogy a pályázó által végzett tevékenység vagy projekt megfelel a jogszabályban foglalt innovációs és kutatás-fejlesztési kritériumoknak. A minősítés pár hónap alatt megszerezhető és annak a költségvonzata sem kirívó.
Adókedvezmény a pályázattal le nem fedett költségrészre
Sok vállalkozó megáll itt, és megelégszik azzal, hogy K+F tevékenységét részben állami forrásból finanszírozhatja. Pedig a legtöbb esetben a vállalkozás számos adókedvezménnyel is élhet. Ilyen lehetőség többek között:
- a társasági adóalap csökkentése a közvetlen K+F ráfordítások összegével,
- szocho- és KIVA kedvezmények a K+F tevékenységben résztvevő munkavállalók után,
- iparűzési adóalap-csökkentés a K+F költségre tekintettel,
- valamint az idei év elején bevezetett új K+F adókedvezmény, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy az adózó a fel nem használt kedvezmény összegét pénzben is visszaigényelheti az államtól.
A fenti adókedvezménnyel a cég akkor is tud élni, ha az adott K+F tevékenységre egyébként támogatást igénybe vett – a támogatás összege által le nem fedett költségrészek tekintetében. Ez pl. a társaságiadó-alap kedvezmény tekintetében azt jelenti, hogy az adóalap-kedvezmény összegének meghatározásakor figyelmen kívül kell hagyni a kapott támogatást összegét, és a csökkentő tételt csak a támogatással nem fedezett költségek tekintetében lehet alkalmazni. Ez azzal jár, hogy még azon projektek esetében is, amelyek esetlegesen az alacsony támogatásintenzitás kategóriába esnek, a pótlólagos adókedvezményen keresztül a vállalkozások a K+F költségeik jelentős hányadát vissza tudják kapni.
K+F minősítés: adókedvezményeknél is használható
Egy adminisztratív kedvezmény is segíti mindeközben az adókedvezmény igénybevételét: a támogatáshoz felhasznált K+F minősítés ugyanis újra felhasználható lehet ilyenkor. Több adókedvezmény érvényesítése ugyanis – hasonlóan a támogatásokra való jogosultság igazolásához – a K+F minősítés meglétén múlik. Mert bár a K+F minősítés konkrétan nem jogszabályi feltétele a kedvezmény igénybevételének, de az adóhatóság egy esetleges ellenőrzés során gyakran kér arra vonatkozó igazolást, hogy a projekt, amely kapcsán a vállalat élt az adókedvezmény lehetőségével, valóban K+F-nek minősül. Így azok a vállalkozások, amelyek éltek a minősítés lehetőségével az adókedvezmények adta lehetőségekkel is kockázat nélkül tudnak élni. Ha már egyszer elvégeztettük a minősítést, úgy érdemes annak eredményét annyiszor felhasználni, amennyiszer csak a jogalkotó ezt lehetővé teszi.
Összegzés
Egy-egy innovációs projekt megkezdését komoly pénzügyi számítások előzik meg. Ezekben rendszerint szerepet kap a projekthez igénybevehető támogatások felmérése is. Egyszersmind azonban
érdemes számolni a K+F-hez kötődő adókedvezményekkel is.
Míg komoly szakmai megfontolást és tervezést igényel az, hogy az egyes adómegtakarítási lehetőségek közül a vállalkozás melyiket veszi igénybe, addig egy dolog biztos: ha valaki már a K+F támogatás megszerzéséhez megkapja a K+F minősítést, annak a költségével és időigényével nem kell kétszer számolnia.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Magánszemélyek uralják a magyar bérlakáspiacot, de nagyon érik már a fordulat
Belépne a Biggeorge is a Gránit Alapkezelő mellé.
Nagy Márton nekiment a bankoknak: túl drágák és túl sokan vannak
Öt nagybankot szeretne látni a nemzetgazdasági miniszter.
Putyin világhírű orosz kritikusa drámai forgatókönyvet vázolt fel: Oroszország felét is bekebelezheti a szövetségese
Alaposan kiosztotta Moszkvát.
Összeomlás szélére került Európa egykori gazdasági motorja, sokan "egyszerűen már nem látnak jövőt"
Kétségbeesett lépéseket követelnek a vállalatok a kormánytól.
Moszkva szerint Ukrajna győzhet, azt is elárulták, hogyan
Kijevben nem díjazzák ezt az elképzelést.
KHR/BAR lista ellenőrzése: mit jelent a státuszod, és mit néz a bank hiteligénylésnél?
Biztosan hallottál már a KHR listáról - sokan még mindig BAR listaként emlegetik, pedig a kettő nem ugyanaz. De vajon pontosan tudod, mi ez, hogyan működik, és miért fontos számodra akkor is, h
Sérülékenyebb bankrendszert szülhet a digitális jegybankpénz?
A digitális jegybankpénz gyorsabb fizetéseket tesz lehetővé, de csökkentheti a kereskedelmi bankok betétállományát.
Fejlesztési tartalék képzés szabályai adózási és számviteli szempontból
A fejlesztési tartalék képzés régóta létező, és talán az egyik leggyakrabban alkalmazott adóalap korrekciós tétel. Csökkenthető vele az aktuális évi társasági adó kötelezettség, majd
Rég kezdték ilyen jól az évet a fejlődő piacok
Az ábra a globális feltörekvő (fejlődő) piaci részvényalapok éves nettó tőkebeáramlását mutatja heti bontásban, különböző évek összehasonlításával. Jól látni: ez az év erősebben
Európában jobb élni, de Amerikában nagyobbat lehet nyerni
Az utóbbi hetekben vírusként terjedt az alábbi ábra, hát lássuk mit is sugall. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok életminőségi mutatóit összevető táblázat... The post Euró
Követett részvények - 2026. február
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A társadalom megérett a plusztudásra
Hova vezet az egyenlőséghez ragaszkodás? Az inga kilengéséhez. Az e heti levél trumpozó hisztiként írható le. Most például úgy tűnik, Európának és Kanadának az Amerikai... The post A tár
Borús napok után csillanhat még a fény az ezüstön
Az ipari túlkereslet, a jegybanki függetlenség megkérdőjeleződése és a geopolitikai feszültségek miatti dedollarizáció következtében felerősödő spekulatív ETF-tőkebeáramlás példátlan
Simán elveszi a munkád és a profitod is az AI: ezek a szektorok vannak veszélyben
Tényleg rombolna a mesterséges intelligencia?
Meddig tart az Otthon Start hatása a lakáspiacon?
Akár a fékezés is benne van a pakliban?
Erre az adatra várt mindenki: nyolc éve nem láttunk ilyet Magyarországon
A forint jövőjéről is pontosabb képet kaptunk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


