poll

Befagytak az árak

Minimálisan gyorsulhatott az infláció áprilisban. A Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint az egy évre visszatekintő drágulás 0,2 százalék lehetett a márciusi 0,1 százalék után. A következő hónapban a harmadik rezsicsökkentés is hatni fog.

Lélektani határhoz érhet az MNB

Április 29-i ülésén újabb kamatcsökkentésről dönthet a jegybank, így az alapkamat 2,6 százalékról 2,5 százalékra csökkenhet - vélik szinte egyöntetűen a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők. Úgy gondolják azonban, fontos szinthez érkezett az MNB, akár meg is állhat itt a kamatvágással - legalábbis egyelőre.

Beindulhatnak az áremelések

Minimálisan tovább gyorsulhatott az infláció márciusban. A januári 0%, majd februári 0,1% után márciusban 0,3% lehetett a fogyasztói árak éves növekedési üteme a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Idén tovább hat a harmadik körös rezsicsökkentés, de a gazdasági növekedés egyre inkább áremelésre sarkallhatja a vállalatokat.

Nincs megállás, tovább vág a jegybank

Tovább lassít az ütemen az MNB, de nem áll meg a kamatvágás. Az MNB Monetáris Tanácsa jövő hét keddi ülésén 10 bázisponttal csökkenheti az irányadó rátát a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Többen azonban arra számítanak ezúttal, akár meg is állhat a Tanács, valamint barátkozhatunk a kamatemeléssel is év vége felé.

Gyorsít az infláció

A januári 0% után februárban 0,5%-ra gyorsulhatott az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az első körös rezsicsökkentés hatása most "esik ki" az inflációs adatokból, de továbbra is visszafogott lehetett a drágulás az élelmiszereknél. Az év során emelkedés várható az inflációban, de az előrejelzést nehézkessé teszi a számos kormányzati intézkedés, ami tavaly és idén rángatja az árakat.

Vékony jégen táncol a magyar jegybank

A Portfolio.hu által megkérdezett piaci szakértők többsége arra számít, még ha nem is feltétlenül értenek egyet ezzel, hogy a forintgyengülés ellenére tovább folytatja jövő kedden a kamatcsökkentést az MNB, de az eddiginél is kisebb mértékű, 10 bázispontos vágás mellett dönt majd. Sokan úgy vélik, vékony jégen táncol a jegybank, fokozott óvatosságra van szükség, és annak jelzésére, hogy a kamatcsökkentés hamarosan véget érhet. Ez nyugtathatná meg a forintpiacot.

Egy hónapra eltűnhet az infláció

Januárban 0,3 százalékra süllyedhetett az infláció a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint, de az sem kizárt, hogy negatív adatot fog közölni pénteken a KSH. Deflációra azonban nem kell számítani, ha negatív lesz is az éves index, azt főleg bázishatások okozzák, februárban pedig visszatérhet az infláció.

Most kiderül, elrugaszkodott-e a gazdaság

Gyengén növekvő vagy stagnálás közeli lehetett a magyar gazdaság összteljesítménye a tavalyi év végén, de az előző évhez képest 2,3 százalékkal lehetett magasabb a GDP a negyedik negyedévben - derül ki a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők véleményéből. A két százalék fölötti éves ütemű növekedés hátterében főleg az áll, hogy alacsony a megelőző évi bázis. Idén már erősödhet több szektorban is a növekedés és annak szerkezete is kiegyensúlyozottabbá válhat.

Lassíthat a tempón az MNB

Lassabb tempóban folytatódhat a kamatcsökkentés, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők többsége szerint az eddigi 20 bázispont helyett 10 bázisponttal vághatja a kamatot január 21-én a jegybank monetáris tanácsa, így az alapkamat 2,9 százalékra csökkenhet. Lassan közeledik azonban a kamatcsökkentés vége a piaci elemzők szerint, de hogy ez mikor és milyen kamatszinten történhet meg, arról megoszlanak a vélemények.

Rezsicsökkentéssel sem veszik ki az infláció

Tovább lassulhatott az infláció 2013 utolsó hónapjában. Portfolio.hu által megkérdezett szakértők véleménye szerint 0,5% lehetett decemberben az egy évre visszatekintő drágulás. A megelőző hónapban, novemberben 0,9% volt az infláció, amely a második körös rezsicsökkentéssel akár nullára is csökkenhetett volna, azonban más tényezők felfelé hajthatták a pénzromlás ütemét. Ilyen volt különösen az üzemanyagárak-emelkedése.

Egy nappal a Fed előtt - Rendületlen marad az MNB?

Újabb 20 bázispontos kamatvágás jöhet jövő kedden a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint, így 3,0% százalékos alapkamattal zárhatjuk az évet. Korábban úgy gondolta a piac, itt lehet a kamatcsökkentés vége, most viszont többen számítanak arra, hogy még tovább megy a jegybank a kamatcsökkentéssel. Hogy meddig, az viszont nagy kérdés. Az elemzők szerint elkélne az iránymutatás, ez megnyugtatná a forint piacát is, 3% alatt ugyanis fokozódnak a kockázatok, pláne ha a Fed behúzza a féket.

Még nem fog látszani a rezsicsökkentés

Az előző havihoz hasonlóan 0,9 százalék lehetett a pénzromlás üteme novemberben a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az újabb rezsicsökkentés az inflációs adatokon nagyobb részt decemberben látszik majd, akkor 0,4%-ra is lemehet az infláció.

Hamarosan elér a falig az MNB

Jövő hét kedden újból jöhet a 0,2 százalékpontos jegybanki kamatcsökkentés a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Így 3,2 százalékra süllyedne az irányadó ráta. Az előrejelzések szerint még egy további kamatcsökkentés jön év végéig, azaz 3 százaléknál lehet a kamatvágások alja, jövőre viszont a kamatemelések jöhetnek.

Gyorsul a magyar gazdaság növekedése

A harmadik negyedévben gyorsulhatott a magyar gazdaság növekedése, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint éves alapon 0,8 százalék lehetett a GDP növekedési üteme a második negyedévi 0,5 százalék után. A növekedést segíthette az ipar és a mezőgazdaság, de valamelyest már az MNB hitelprogramja is. A szolgáltató szektor azonban még az újabb terheket nyögi.

Még tovább süllyed az infláció

A szeptemberi 1,4 százalék után októberben 1,3 százalék lehetett az egy évre visszatekintő drágulás a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A dohánykereskedelmi árrés emelésének folytatódó hatása emelhette, az üzemanyagárak csökkenése lefelé nyomhatta az inflációt a múlt hónapban. Novembertől a második körös rezsicsökkentés még tovább lökheti lefelé az inflációt, ami így decemberben 1% alá bukhat, és ott is maradhat február-márciusig.

Tovább süllyed az infláció

Tovább süllyed az infláció, szeptemberben már 1,1 százalék lehetett a pénzromlás éves üteme a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint, decemberre pedig 1 százalék alá süllyedhet az infláció. Miközben az elemzők számítanak az újabb rezsicsökkentés hatásaira, már jobban látszódhat az inflációs adatokban a dohányárrés és tranzakciós illeték emelése. A maginflációs folyamatok viszont mutatják, hogy az inflációt csökkentő tényezők nem feltétlenül tartósak.

Mekkora lesz az unortodox kamatvágás?

Újabb 20 bázispontot vághat a kamaton jövő kedden a jegybank, így az 3,6 százalékra csökkenne - legalábbis erre mutat a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők véleményének középértéke. A várakozások ugyanis eléggé szórtak: abban mindenki egyetért, hogy kamatot fog vágni a jegybank, de a mértéket illetően nagy a bizonytalanság, 10-15-20-25 bázispontig terjednek az előrejelzések.

A magyar gazdaság kilátásairól is szó lesz és a előadóként Trippon Mariann, a CIB elemzője is részt vesz a Portfolio.hu Budapest Economic Forum című konferenciáján. Regisztráljon Ön is!

Most aztán tényleg kiveszik az infláció

1,7 százalékos lehetett az egy évre visszatekintő drágulás augusztusban a júliusi 1,8 százalék után a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A dohánykereskedelmi változások hatása már jelentkezhetett az árakban, ellenben a nyári szezonnak köszönhetően eshettek az élelmiszerárak. Az inflációt felhajtó tényezőket bázishatások is ellensúlyozhatják. Késő ősszel azonban újból erősödhet a dezinflációs trend, akár 1 százalék alá is mehet az éves infláció az újabb rezsicsökkentés nyomán.

Kicsit optimistábban látja a magyar gazdaságot a piac

0,5 százalékkal növekedhet idén és 1,5 százalékkal jövőre a magyar gazdaság a Reuters által megkérdezett elemzők szerint. Az idei évre vonatkozóan láthatóan optimistábbak lettek kicsivel a szakértők, az év első hat hónapjában a konszenzus még a stagnálás körül mozgott.

Tovább vágja a kamatot a jegybank - Biztos a bizonytalanban a piac

10 bázisponttal fogja csökkenteni az alapkamatot a jegybank jövő keddi ülésén, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Vagyis a kamat a mostani 4,0 százalékról 3,9 százalékra csökkenne. Ez lesz az első kamatdöntő ülés, miután a júliusit követően Matolcsy György a kamatcsökkentés kilátásairól, az akár kisebb lépésekben történő csökkentésről, és a kamatvágási ciklus elképzelhető végéről beszélt. Az ugyan nem volt világos, ha 25 bázispontnál kisebb lehet a kamatcsökkentés, ez pontosan milyen értéket jelent, de két dolog jelenthetett kapaszkodót az elemzőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.