repülőtér

2018. augusztus 14. 18:55 | Portfolio

Közlekedési káosz alakul Budapesten a vihar miatt

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldala szerint több tömegközlekedési járat sem közlekedik Budapesten a vihar miatt, a ferihegyi repülőtéren pedig több járat is késik.

2018. augusztus 07. 17:37 | Portfolio

Új rekord a Liszt Ferenc Repülőtéren, 1,5 millió ember júliusban

Minden eddiginél nagyobb utasforgalmat bonyolított a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júliusban: most először haladta meg az utazók száma egyetlen hónap alatt a másfél millió embert. A forgalom növekedésében továbbra is vezető helyen szerepel a Wizz Air és a Ryanair, de a négy észak-amerikai hosszútávú járat is várakozáson felül tejesített a nyári utazási szezonban - közölte a társaság.

2018. június 26. 07:11 | MTI

A brit külügyminiszter buldózerek alá feküdne, csak ne bővüljön a londoni repülőtér

Nagy többséggel jóváhagyta a londoni alsóház a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését. A tervezetet Chris Grayling közlekedési miniszter terjesztette elő június 5-én, és az alsóházi képviselők éjszakába nyúló, sokszor szenvedélyes vita után, 415-119 arányban hétfőn megszavazták a beterjesztést.

2018. június 12. 21:47 | MTI

Bővül a Liszt Ferenc repülőtér

A tervezettnél két hónappal korábban, augusztus 1-jén átadhatják a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót, amely több mint 10 ezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc repülőtér területét - mondta Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki központjának igazgatója kedden.

2018. május 10. 19:19 | Portfolio

Új terminált építenek Ferihegyen

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a Budapest Timesnak adott interjújában arról beszélt, hogy a nem-schengeni forgalom nagyobb arányú bővülése miatt új terminál építésére van szükség Ferihegyen.

2018. március 24. 10:55 | Portfolio

Nézegess képeket a világ 10 legjobb repülőteréről!

Idén is összeállította a Skytrax a világ legjobb repülőtereinek listáját. Az élen a szingapúri repülőtér végzett, sorozatban a hatodik éve. Az európai repülőterek közül a müncheni érte el a legjobb helyezést, de London, Zürich és Frankfurt is bekerült a top 10-be. A budapesti repülőtér Kelet-Európa legjobb repülőtere lett idén.

2018. március 12. 15:32 | Portfolio

Lekörözi Európát áruszállításban Budapest

Az európai átlagot jóval meghaladó mértékben nőtt a légi teheráru-szállítás a budapesti repülőtéren. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér partnerei havi 10 ezer tonnát meghaladó mennyiségű árut kezeltek idén februárban is, ami az év első két hónapjában további 17,4 %-os növekedést jelentett a tavalyi rekord évhez képest. Az európai piacon 8,4 %-os volt a bővülés 2018 januárjában - írja a Budapest Airport legfrissebb közleményében.

2018. február 05. 15:35 | Portfolio

Rendkívüli ellenőrzés lesz a budapesti repülőtéren

A közlekedési hatósági hatáskörben eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasok poggyászainak kezelésére engedéllyel rendelkező, a légitársaságok által megbízott földi kiszolgáló szervezetek soron kívüli hatósági ellenőrzését rendelte el 2018. február 5-én - áll a NFM közleményében.

2018. január 12. 10:12 | Portfolio

Rekordot döntött a budapesti reptér forgalma

Közel 15 százalékkal, új csúcsra nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma 2017-ben. A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton. A Budapest Airport 2017-ben is folytatta intenzív beruházási programját, a BUD 2020 fejlesztési tervet, amelynek keretében 2020-ig 50 milliárd forintot fordít a repülőtér modernizálására és bővítésére - áll a Budapest Airport közelményében.

2017. december 04. 17:07 | Portfolio

Új rekord a budapesti repülőtéren

Ismét rekordot döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, mivel november végéig 12 millió főnél is többen érkeztek és indultak a budapesti repülőtérről. A dinamikusan növekvő forgalomnak köszönhetően novemberben is egymilliónál többen fordultak meg a ferihegyi terminálokon, amire még sohasem volt példa korábban.

2017. szeptember 11. 09:50 | Portfolio

Vasútállomás épülhet a budapesti reptérre

A következő hónapokban döntenek a ferihegyi vasút fejlesztéséről, amelynek keretében vasútállomás épülne a 2-es repülőtéri terminálon. Az engedélyezési tervek kidolgozása folyamatban van, illetve ebben az évben várható a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése - szerepel a Világgazdaság cikkében.

2017. augusztus 28. 20:15 | Portfolio

Nem véletlenül nőttek jelentősen a késések a reptereken

Azonnali lépéseket sürget több európai légiközlekedési szövetség és a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) is az uniós tagországoktól, mert a szigorított határellenőrzés miatt jelentősen nőttek a késések az európai járatokon.

2017. augusztus 10. 17:11 | Portfolio

Napi félmilliós profit: bejött a BKK-nak az új reptéri busz

Napi kétezer utas választja az új 100E járatot, mely így 1,8 millió forint bevételt termel minden nap - árulta el a BKK a 444.hu kérdésére. Vagyis az első hónap tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy megérte elindítani az új reptéri buszjáratot a belvárosból.

2017. augusztus 02. 08:23 | Portfolio

Nyaralni indulsz? Kellemetlenség érhet a reptereken

Fel kell készülni a hosszú sorokra az európai reptereken, a szigorúbb biztonsági ellenőrzések miatt Palma de Mallorca, Madrid, Lisszabon, Milánó és Párizs repülőterein az utasoknak négy órát is várniuk kellett, mire átjutottak a biztonsági kapukon - írja a Financial Times.

2017. július 26. 10:55 | Portfolio

Kiderült, mennyien használják az új reptéri expresszbuszt

Naponta 2000 utas veszi igénybe az új repülőtéri 100E jelzésű expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik. A külföldi turistáknak vagy az utazni vágyóknak a taxik kivételével minden közlekedési eszköz használata esetén át kell szállniuk, akár metróval vagy vonattal utaznak, így a közvetlen busszal sokat spórolhatnak az utazási időn - szerepel a Magyar Idők cikkében.

2017. június 27. 12:53 | MTI

Buszjárat indul Budapest belvárosából a reptérre

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Részletes keresés