Lekörözi Európát áruszállításban Budapest
Két év alatt 39,1 %-kal bővült a cargo-forgalom a budapesti repülőtéren; 2017-ben összesen 127 ezer tonna légi teheráru indult és érkezett Budapestről, ami éves szinten 13,4 %-os növekedésnek felel meg. A számok mögött egyebek mellett a magyar gazdaság egyre dinamikusabb teljesítményét kell keresni, elsősorban a hazai autóalkatrész-gyártás, az elektronikai és a gyógyszeripar termékei jelentik a légi teheráru forgalom gerincét. Ezt tükrözi, hogy az export 52,2 %-ot tett ki, míg az importáruk aránya a forgalom 47,8 %-át jelentette, ez az export-import megoszlás pedig kiváló egyensúlyi helyzetet teremt a légikikötő áruforgalmában.
A régió export-orientált termelői előszeretettel használják a Budapest Airport bővülő cargo útvonalhálózata által kínált új szállítási lehetőségeket. Különösen dinamikusan fejlődött a cargo-forgalom az e-kereskedelem gyors térhódításának köszönhetően. Az integrátor cégek DHL, TNT, UPS, FedEx, összforgalma is folyamatosan bővül a repülőtéren.
A Budapest Airport a tavalyi évben összesen 16 000 négyzetméternyi, ultramodern logisztikai központot adott át a TNT és a DHL Express számára, az idei évben pedig elkezdődik egy 20 000 négyzetméteres, kifejezetten a cargo-légitársaságok számára készülő Cargo City építése a ferihegyi 2. Terminál közelében. Ez utóbbit várhatóan 2019 második negyedévében adják át a forgalomnak és ennek révén a budapesti repülőtér cargo-kapacitása elérheti az évi negyedmillió tonnát. A fejlesztés része a Budapest Airport BUD 2020 névre keresztelt, ötéves repülőtér-fejlesztési programjának, amelynek összege eléri 50 milliárd forintot (160 millió eurót).
Készül a végső ultimátum Putyin barátjának: luxusban élheti le életét, ha azonnal elmenekül, vagy megindulnak a bombázók
Irány Katar! - Ez lesz Trump végső ajánlata.
Megtámadták Oroszországot: tűz alá került az orosz főváros - Megszólalt a polgármester
Riasztották a védelmi erőket.
Megakadtak a béketárgyalások, Trump kifakadt: „nem tudom, mit művel a Kreml”
"Nem tudom megmondani, mi lesz most."
Nagyon szenved az Európai Unió, csak nem azért, amit eddig hittünk
Máshol látszódnak a válságtünetek, mint ahol mindenki nézi.
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


