reszveny

Megszólalt a neves pénzember: eljött a történelem legnagyobb tőzsdei összeomlása

Megszólalt a neves pénzember: eljött a történelem legnagyobb tőzsdei összeomlása

Robert Kiyosaki azzal vált híressé, hogy sikeresen jósolta meg a 2008-as gazdasági válságot. Azóta látványosan belehelyezkedett a megmondóember szerepbe és rendszeresen vízionál világégést, és a mostanában látott tőzsdei esés kapcsán elérkezettnek látta az időt, hogy megjegyezze: "én szóltam előre". Ahogy korábban, most is a dollár "kamupénz" jellegére hívja fel a figyelmet, és buzdít, hogy tessék most már elkezdeni igazi eszközöket vásárolni.

Bejelzett a félelemindex, pánikolnak a befektetők

Bejelzett a félelemindex, pánikolnak a befektetők

A befektetők körében kisebb pánik tört ki Donald Trump legújabb vámpolitikai intézkedései miatt, amit jól jelez, hogy a félelmindexként is ismert VIX-index nyolc hónapos csúcsra emelkedett a globális kereskedelmi háború kezdetén - tudósított a Business Insider.

Extrém zuhanás a piacokon – Mit érdemes ilyenkor tenni?

Extrém zuhanás a piacokon – Mit érdemes ilyenkor tenni?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében az amerikai részvénypiacok példátlan zuhanásáról volt szó, amelyet Donald Trump által bejelentett új vámok idéztek elő. Jónap Richárd, a Concorde részvénypiaci stratégiája volt a vendégünk. A második részben a friss februári ipari adatokat elemeztük Nagy Jánossal, az Erste Bank makrogazdasági elemzőjével. A beszélgetésben arra is kerestük a választ, hogy a jelenlegi környezetben egyáltalán képes lehet-e növekedni az ipari termelés.

Pánikolnak a befektetők, menekítik a pénzüket az USA-részvényekből

Pánikolnak a befektetők, menekítik a pénzüket az USA-részvényekből

Az amerikai részvényalapokból nettó 10,85 milliárd dollárt vontak ki a befektetők az április 2-ával záruló héten – írja a Reuters. A befektetők aggodalma egyre erősebb, miután Donald Trump bejelentette az átfogó kereskedelmi vámokat. A várakozások szerint ez a költségek növekedését, a vállalati profitok csökkenését, és a recessziós kockázatok fokozódását eredményezi.

Komoly tervei vannak a BYD-nak Magyarországon - Innen indul az európai terjeszkedés

Komoly tervei vannak a BYD-nak Magyarországon - Innen indul az európai terjeszkedés

A BYD nagyot nőtt az elmúlt években, megerősödött Kínában, és elindult a nemzetközi terjeszkedés, amiben a szegedi BYD-gyárnak is fontos szerepe lesz, az európai terjeszkedést részben ennek az üzemnek a segítségével valósítják meg. Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke beszélt ma az autóipari trendekről, a BYD előtt álló lehetőségekről és kihívásokról, a szegedi BYD-üzemről egy háttérbeszélgetésen.

Csúnyán elbántak a Telekommal és a 4iG-vel is

Csúnyán elbántak a Telekommal és a 4iG-vel is

A szélesebb körű piacokkal együtt esnek ma a hazai távközlési vállalatok papírjai is, különösen délután indult be a zuhanás, a vámok által kiváltott részvénypiaci esés mellett a cégeket nyomasztják a távközlési szolgáltatások árának csökkentését célzó kormányzati nyomás.

Megvan, mi nyújthat menedéket ebben a brutális tőzsdei esésben

Megvan, mi nyújthat menedéket ebben a brutális tőzsdei esésben

A kereskedelmi háború okozta globális részvénypiaci zuhanás közepette az európai közműcégek részvényei menedéket jelentenek a befektetők számára, az ágazati index 2008 novembere óta nem látott szintre emelkedett - írta meg a Bloomberg. Szakértők szerint a víz- és áramszolgáltatást biztosító vállalatok egyrészt kötvényhelyettesítő szektorként működnek, másrészt tisztán belföldi tevékenységet folytatnak, így a vámok egyáltalán nem érintik őket.

Nagy esésben az autógyártók részvényei

Nagy esésben az autógyártók részvényei

Elsősorban a nagybankokat adják a befektetők a mai szélesköű eladási hullámban, de az autóipari vállalatok sem ússzák meg a dolgot, egyre komolyabb mínuszok repkednek a vezető vállalatok árfolyamainál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.