A dél-koreai HD Hyundai Heavy Industries (HD HHI) bejelentette, hogy képes lenne évente akár öt Aegis rombolót is építeni az amerikai haditengerészet számára, amennyiben a két ország között hivatalos együttműködés jönne létre. A vállalat szerint ezek a hadihajók méretben és teljesítményben egyenértékűek az amerikai haditengerészet Arleigh Burke-osztályú rombolóival- számolt be az Army Recognition.
Az Egyesült Államok haditengerészete sikeresen hárított el több támadást az Ádeni-öbölben, miközben három amerikai kereskedelmi hajót kísért. A USS Stockdale és a USS O'Kane rombolók több különböző típusú fegyvert, köztük ballisztikus rakétákat is megsemmisítettek, amelyeket feltételezhetően a jemeni húszi lázadók indítottak. Az incidens során sem a kereskedelmi, sem a haditengerészeti egységek nem szenvedtek kárt - számolt be a CENTCOM.
Több ország haditengerészetének részvételével tartanak hadgyakorlatot a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren. A lépés miatt Kína a tiltakozását fejezte ki
A múlt hét során futott végig a nyugati médiában a hír, hogy menesztették az amerikai haditengerészet egyik kapitányát, Cameron Yaste-et. A tengerész azzal vált ismertté, hogy minimum kellemetlen lövöldözős fotókat osztott meg a közösségi médiában, most azonban nagyon úgy fest, ennél sokkal nagyobb a baj - közölte a Business Insider.
A Japán Tengeri Önvédelmi Erők (JMSDF) jelentős átszervezést hajt végre a következő években. A változtatások részeként megszűnik a Flotta Kísérő Erők és az Aknavédelmi Erők, helyettük egy új, "Flotta Felszíni Haderő" jön létre - jelentette a NavalNews.
Nagyjából négy hónappal ezelőtt vírusként terjedt el az interneten egy fotó, amin az amerikai haditengerészet egyik kapitánya lövöldözik meglehetősen érdekes módon egy gépkarabéllyal. A bakinak meg is lett az eredménye: a Military.com értesülései szerint menesztették a kapitányt a pozíciójából.
A Nimitz-osztályú USS Dwight D. Eisenhower repülőgép-hordozó 2024. július 14-én visszatér az amerikai Norfolk haditengerészeti bázisra, ezzel befejezi a 9 hónapos atlanti bevetését – írja a Naval News.
A tajvani védelmi minisztérium szerint szerdán Tajvan és a Fülöp-szigetek közelében is elhaladt a Shandong nevű kínai repülőgép-hordozó, a manőverhez pedig vadászgépek tucatjai csatlakoztak – írja a Reuters.
FAB-3000-es légibombát dobott az orosz légierő egy ukrán támaszpontra Liman térségében – írja az MK.ru.
A tajvani haderő június 25-én bemutatta az új 8x8-as, 105 mm-es páncélvadászát, amely vélhetően a Clouded Leopard II gyalogsági harcjármű előfutára – számolt be az Army Recognition.
A jemeni húszik vasárnap bejelentették, hogy egy amerikai rombolót és két civil hajót támadtak meg a Vörös-tengeren és az Arab-tengeren. A militáns csoport szerint ezzel a gázai palesztinokat kívánják támogatni.
A kínai állami média bejelentette, hogy a három legfejlettebb rombolója egy hadgyakorlaton vesz részt a feszült Dél-kínai-tengeren – számolt be a South China Morning Post.
Hajó elleni rakéták kilövését gyakorolták a Kuba felé tartó orosz haditengerészeti műveleti csoport tagjai – írja a US Naval Institute híroldala.
A jemeni húszi lázadók bejelentették, hogy rakétákkal támadták meg az amerikai USS Mason haditengerészeti rombolót és egy Destiny néven azonosított kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok 5. flottája, amelynek része a Mason romboló, nem erősítette meg a támadást - jelentette a Times of Israel.
A dél-koreai HD Hyundai Heavy Industries bemutatta a legújabb tengeralattjárót, a ROKS Sin Csaeho-t. A jármű az önálló tervezésű, 3000 tonnás tengeralattjárók sorát gazdagítja a jövőben - írta a NavalNews.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 13 helyszínen, összesen 36 jemeni húszi célpontra mért csapást szombat éjszaka. A támadássorozat célja az volt, hogy csökkentsék az Irán által támogatott síita lázadók katonai képességeit, miután azok az izraeli-Hamász háború kirobbanása óta folyamatosan támadják a kereskedelmi hajókat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben - közölte a CNBC.
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Nem kell messze menni.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!